Dögöljetek meg! (hadüzenet a sz*rkeverőkek)

"Te! Sötétben bújkáló rémhírterjesztő ellenforradlamár! Reszkess!"

Dögöljetek meg, dögöljetek meg! Mit élveztek abban, hogy a háta mögött kibeszélitek a másikat? Mit élveztek ebben? A magatokfajtából tenyésztik ki a besúgókat. Elegem van a nyomorult szervezkedéseitekből. Elegem van az emberi jóindulat szándékos érdekszerű elnyomásából. Elegem van a jótét lelkek eltiprásából. Elegem van abból, hogy a túlélés érdekében folyamatosan a csavaros észárásotokat kell kutatnunk, és a becsületünkön esett sárfoltokat lemosnunk.

Lássuk a mechanizmust: Kiismerünk más emereket. Nincs ebben semmi hiba. Más embereknek beszélünk róluk. Mi ebben baj? Kicsit elferdítük az igazságot? Végülis nem hazudtunk, csaaak... a saját szemszögünkből meséltük el a dolgokat. És ezzel a saját igazunkra tereltük beszélgetőpartnereinket? Igen, hát ez így sikerült, mindenesetre nem volt szándékos. Az igaz, hogy ezzel más ellen fordítottuk őket, de hát nem akartuk... :'(
Indok 1: Ez a kis mitugrász meg kicsoda? Ejnye, de nem szeretjük a fajtáját! Miért is állnánk szóba vele. A segítsége azért jól jön. De nehogy már leereszkedjek az ő szintjére...
Indok 2: Elképesztő, hogy mit képzel ez magáról! Hogy merészel bármiben is jobb lenni nálam, amikor olyan szerencsétlen! Fogalma sincs róla, mi a fontos az életben! Foglma sincs az értékrend(em)ről. Tönkre kell tenni valahogy. Megmutatom neki, hogy én vagyok az erősebb.
Indok 3: Ha én nem teszem meg megteszi más. Inkább én legyek biztonsában (hiszed te), minthogy engem bántsanak. És nem igazán érdekel, mások mit rinyálnak.

Ok, megértem a problémáitokat. Azokat is, amiket ti problémáitoknak véltek. De nem érzek együtt veletek. Amikor én viselkedtem így másokkal, elborzadtam magamtól, és szégyelltem magamat. De változtattam is a viselkedésemen, úgy, hogy most már szemtől szembe állhassak veletek, és szétkiálthassam a világnak, hogy bármely zugában is éltek, biztos meghalljátok: TELE VAN A TÚRABAKANCSOM VELETEK!
Dögöljetek meg! Dögöljetek meg! Ha legközelebb mesterkedésen kapom egyikőtöket, beverem a képét! Nekem nem elég az a kár, amit egymásnak okoztok. Nincs mentség az emberi lelkek passzióból való megsértésére, ugyanúgy, ahogy nincs mentség az emberi életek hobbiból való elvételére. Mind a kettő ugyanannak a beteges és kicsinyes hatalomvágynak a véterméke, ugyanannak a rejtőző rosszakaratnak a torzszülött gyermeke, amely az önzés fegyvertárának egyik legélesebb tőre.
Nevettek rajtam? Tegyétek! Tovább folytatjátok, amit edig tettetek? Tegyétek! De nem vagyok egyedül, és ebbe a nyomortól sújtott kis országban egyre csak gyülemlenek a feszültségek. Lehet hogy újra eljön a ti kánaánotok, a diktatúra. De azt megelőzi egy még szörnyűbb rémség, az anarchia. Ott (vagy mondjam úgy: itt?) szemtől szemben állunk, ti a ti fegyvereitekkel, mi a sajátjainkkal, és majd eldől ki a jobb. Nevethettek rajtam, de ha felismerek egyet is közületek, addig rúgom, amíg mozog. Legközelebb talán átgondoljátok, tényleg élvezetes-e emberek tisztességével játszani, megéri-e akkor is, ha azok visszavágnak nektek.
Még valami. Békés, nyugodt, naiv gyerek voltam. Húsz évnyi kemény munkátokba telett, hogy a világ ellen fordítsatok, és elvegyétek a bizalmam az emberekben. Ez evolúció. Reagálok a veszélyhelyzetekre. Agresszíven. Csak, hogy tudjátok, ki rontotta el a játékotokat, ha egy sovány húszéves egy bakancsot lendít a pofátokba.