Védelmező ösztönök

Üdv!

Fiúnak születtem, ez van. Rohadtul nem kértem, de nem is kapálózok ellene, beletörődöm és kész. Ahogy abba is, ami vele jár. Itt... *megkopogtatja a fejét*
Az általános végén döbbentem rá, mit jelent ez. Akkoriban kellett először megvédenem magam. Akkoriban kellett először döntést hoznom a saját sorsomról. Akkor voltam először szerelmes... Nekem ez mindig is egy felsőbbrendű érzés volt. A vérségi kötelékeket, és a barátságot talán nem képes felülbírálni, de képes fontosabbá tenni egy személyt önmagadnál, és az emberi fajnál, melynek lételeme az önzőség, ez nem semmi. De térjünk vissza a témához.
Szerencsésnek nevezhetem magam, amiért a kisgyerekkorom ennyire megnyúlott, és ezt szinte csak a családomnak köszönhetem. De ekkor néhány dolog megváltozott. Továbbra sem nehezedett rám olyan súllyal az élet, mint a velem egykorúak többségére, de megéreztem a nehézségeit. Megtanultam visszaütni. Megtanultam, hogy egy fiú azért fiú, hogy durva eszközökkel is képes legyen megvédeni azokat a dolgokat, amik fontosak neki. Ez maradt az állatvilágból.
Persze itt jön be a probléma. Az emberiség mindent meg akar változtatni, ami egy kicsit is hasonlít a természetességre. Ne, még csak véletlenül se merészelj nem nyakig öltönybe öltözve végigvonulni a városon egy olyan meleg napon, amikor a bőröd is lekívánkozik rólad. Véletlenül se sétálj ötszáz métert, amikor egy kolosszáris vasszörny gyomrában kétszáz emberrel együvé zsúfolva is megteheted ezt az utat. Véletlenül se éld le ugyanabban a tíz négyzetkilométerben az életed, utazni kell, hogy jól érezd magad. Ja, és ami a legfontosabb: nehogy azt hidd, hogy erjesztett gabonapárlat, szőlőpréselet, főzött mákgubó vagy egyéb kemikáliák nélkül boldog lehetsz.
Ó, és ha már vissza akarunk kanyarodni a témához, nehogy azt merészeld hinni, hogy valamit, ami számodra érték, megvédhetsz, ha ezzel másokat elszomoríthatsz. Persze nekik jogos keretek között szabad azt bántani. "Nem úgy akarják... Ők nem is gondolták... De csak ő túl érzékeny..." NEM!!! K*RVÁRA NEM!!! Nem fogok megnyugodni a tudatban, hogy bárki taperolatja a lányt, akiért az életemet odaadnám, ha utána bocsánatot kér! (És persze még a sértett is visszafog, mert eddigi tapasztalatai azt tanították meg neki, hogy az, aki a védelmében hajlandó erőszakot alkalmazni, az ellne is feltétlenül fog.) Nem, rohadtul nem fogok belenyugodni, hogy más embereknek joguk van megríkatni az egyetlen testvéremet, csak mert még túl gyenge ahhoz, hogy megvédje magát. Nem fogok átsiklani a tény felett, hogy más emberek szimpátia híján elveszik annak a nőnek a megélhetését; aki testében hordozott és táplált kilenc hónapon keresztül, és védett, amíg nem voltam képes rá, hogy megvédjem magam. Nem nyugszom bele, hogy az ember, akitől azokat a tulajdonságaimat kaptam, amikre a leginkább büszke vagyok; arra van kárhoztatva, hogy élete végéig a mára gondolva robotoljon; miközben a természet arra rendelte, hogy csodát teremtsen a képességeivel. Hihetetlenül zavar, hogy egy általam nagyra becsült embert, akinek istenadta tehetsége van a szakmájához, és egész életében szorgalmasan végezte, elzárnak tőle és a megélhetésétől, mondván: veszteséges. Persze ez csak néhány példa.
Na, ilyenkor jut el az ember arra pontra, hogy megszűnik a négymillió éves evolúció és az ötezer év kultúra (culture=távolodás a természettől), és felébred a kancsimpánz a hypotalamus legmélyén, amely kész egy nagy kődarabbal véres péppé lapítani egy fajtársa koponyáját, ha bántják a szűkebb családját. Mi erre a civilizált világ reakciója: "NUUURSEEEE!!! NUUUURRSEEE!!! TAKE MR. GUMBY TO A BRAIN SURGEON!!!" (Monty Python repülő cirkusza: Gumby agysebész; szabad fordítás: "Nővér! Nővér! Vigye Mr. Gumbyt egy agysebészhez). Úgy is van, zárjuk be, vágjuk ki az agyát. Még a végén támad egy értelmes ötlete, és megvéd valami értékes dolgot...
Mert nekem ezek az értékeim. Hiszem, hogy ezek az emberek értékeket képviselnek. Hisznek benne, hogy szeretetért szeretetet kaphat az ember, és hogy vannak, akikben meg szabad bízni. És átkozott legyek, én is hiszem, éppen ezért nem akarok csalódást okozni nekik. Meg akarom magamnak teremteni a lehetőséget, hogy bármikor képes legyek megvédeni őket. Éppen ezért tűrök: "Ha majd egyszer nagy szükség lesz rá..." Rossebet. Le fogom élni az egész életemet gyáván, rettegve a tetteim következményeitől, mert a tömeg ellenem van, és képes összezúzni, meg velem együtt azokat is, akik fontosak nekem. Most megyek, és tanulom tovább, hogyan kell szakszerűen kirabolni egy sírt, ami más körülmények között a legsúlyosabb erkölcsi vétség lenne. Szép volt. (Emberiség-Zoli meccs állása: 50.000-1)

"Hisz nőnek nem születtél, s férfinak nem nevezhetlek..." (-Euripides: Orestes)