2010. december 27., hétfő

Pogány és szent


Üdv!

Nincs koncepcióm, hogy mit fogok most írni, a cím is ex has eredetű, egy nagyon kedves barátom egy tegnap esti gondolatából származik, ami nagyon megragadott.
A szünet nem éppen úgy telik a családom számára eddig, ahogy terveztük, de akikért aggódom, látszólag egyre jobban vannak, idővel bizonyára én is úgy leszek, ha nem, hát hamarabb szabadulok. :D (Megtévesztő a gyengesége miatt, de ez egy vicc volt. XD) Ha valaki a részletekre kíváncsi, Zéta blogján megtalálja a választ. :)
Karácsony, karácsony... sokat lehetne írni erről is, de úgy gondolom, mindenki egy kicsit el van telve már az ünneptől. Annyit azért elmondanék, hogy egy fa kivágása nélkül, néhány ágának kevssé fájdalmas elcsenésével is csodálatos karácsonyi hangulat állhat elő, idehaza leteszteltük, immár többször is. ;) Ne öljétek a fákat, legalább rituális okból ne, így is gyorsabban fogynak, mint azt megengedhetnénk magunknak. Védd a fákat (egyél hódot!; ha még valaki nem futott volna össze ezzel a nagyszerű viccel. :D).
El is felejtettem elnézést kérni a hosszú szünetért. :) Ne haragudjatok, indulatoktól és unalmas napoktól zsúfolt időszakom volt. Én ugyan még életemben nem unatkoztam egy pillanatig sem, de szerintem ti sok elfoglaltságomat unalmasnak találnátok, ezért inkább nem untatlak titeket vele.
Talán eggyel mégis, mert eléggé elgondolkodtatott. Nemrégiben önimádat vádja ért a blogom miatt, már csak ezért is esedékes volt egy hosszabb szünetet tartani; habár a vádlómnak szerintem mindegy; inkább annak örülne, ha abbahagynám, de leginkább annak, ha felakasztanám magam, ahogy ezt közölte is velem. :D Félelmetes, egyes emberek miket nem képesek a másik fejéhez vágni, ha úgy érzik, sérül a becsületük, vagy alaptalanul vádolják őket. Azt hiszem, minden embernek megvan a maga "ingerzónája" (nem hiszem, hogy létezik ez a kifejezés, innentől az emberi jellem azon részére fogom használni, ahol legkönnyebb felbosszantani valakit); és én nagyon csúnyán belenyúltam az övébe, meg kell hagyni, tudatosan, ugyanis ő is ezt tette az enyémmel (azt hiszem, minden visszatérő olvasóm tudja, nálam ez mit jelent ;) ). Furcsa dolog tud lenni a konfliktus. A következmények nagyon könnyen túlhaladják az elszenvedett sérelem mértékét. Ha nem torkollik maradandó sérülésbe, azt kell mondjam, egészséges dolognak tartom két ember közt. De meglepően könnyű maradandó sérüléseket okozni akár olyanoknak is, akiket nagyon jól ismerünk, akár szándék nélkül is. Ezért mindenkit fokozottan óva intenék mindenféle emberi konfliktustól. Nem kívánok álszent lenni, van, amikor szükségesnek tartom, vagy egyszerűen csak nem mérlegelem a szükségességét (ebben az esetben például, ha csak az említett személy és a magam viszonyát nézem, egyértelműen én voltam az agresszor), de azt hiszem, van egy határ, ahol illik megállni. Azt hiszem. Mint mindig, most sem vagyok biztos. :)
Nézeteltérések mindig voltak és lesznek. Mint a pogány és a szent között. Más az életmód, sokszor mások a célok. De, tudják úgy igazítani az életüket, hogy ne zavarják egymást. Megkímélik egymást a másik jelenlététől, ha tudják, hogy az zavaró lenne. Néhány ember közt a béke csak úgy biztosítható, ha nem találkoznak egymással. Erre mostanában kénytelen vagyok rádöbbenni. Mégis... Mind emberek vagyunk. Láthatatlan kötelékek kötnek minket össze. Vannak közös céljaink. És én... nyugodtan hajtom álomra a fejem minden este betegen is, amikor tudom, hogy egy szent és egy pogány egyszerre imádkozik az egészségemért. :)

Szeretet és béke... barátaim. :)

2010. október 30., szombat

Csimpánzbanda

Üdv mindenkinek!



Elnézést a hosszú kihagyásért, higgyétek el, vagy hatszor kezdtem bele bejegyzésírásba, de egyszerűen egyik sem felelt meg az ízlésemnek, (és egy alkalommal erre túl későn jöttem rá; lásd: 'Törölt bejegyzés') inkább eltöröltem őket a világ színéről. Higgyetek nekem ismét: jobban jártatok, hogy nem olvastatok bele akkori zavaros gondolataimba. ;)
Nem fogok sokat írni, de ígérem, nem okozom csalódást, marad a régi önző, antiszociális Atomnyul, aki néha nagyon furcsa dolgokat képes figyelni érdeklődéssel. ;-) (Általánosos koromban erre azt mondtam: értelmes élet után kutatok a földön.)
A mai témám: emberi bőrbe bújt majmok. Sokat járok busszal (napi négy óra hozzávetőleg), de többnyire ez a "hajnalban jövök, este megyek" kategória, mindkét alkalommal inkább alszanak az emberek, beleértve engem is. De sajnálatos módon múltkoriban rákényszerültem több alkalommal is, hogy nap közben utazzak (nem olyan pokoli kín, tudom...), és kénytelen voltam szembesülni egy olyan emberi réteggel, akiknek a létezését legszívesebben tagadnám, bár nem tehetem, sőt, kénytelen vagyok elismerni, hogy ugyanakkora vagy akár több létjogosultságuk van, mint nekem.
Furcsa lények. Alapjába véve felhőtlen a természetük. Amint az első hűvös fuvallat megcsapja őket, felveszik a kabátjukat, és nem cserélik le egész télen, amíg a tavasz le nem kényszeríti róluk. (Valószínűsítem, hogy ez olyasmi lehet, mint az ezüsthátú gorilla szőrzete...) Legalább hármas csoportokban járnak, fiúk, lányok egyaránt, bár a hím egyedek jóval szembetűnőbbek, harsányabbak. Általában a sovány testalkat jellemzi őket. Lázadók, talán született lázadók, nem foglalkoznak az őket körülvevő világ szabályaival, probléma nélkül üvöltenek nyolcvan-kilencven decibel körüli hangerővel. Kicsit visszatérve a külső megjelenésükre: minden a feltűnésről szól. A zenei beállítottságban azonban meglepően puritán az ízlésük: nem igényelnek dallami változatosságot, a zene fő értéke a szemükben a feltűnő öltözködés, elvégre miért is lenne ilyesminek bármi köze a hangokhoz... Mindegy, hogy fém szegecsek, színkavalkád a ruhán és a kültakarón, a lényeg, hogy látsszon, feltűnjön. Az életkor tizenkettő és harminc közé tehető.
Ami igazán érdekessé teszi őket a számomra, az az egymással szembeni viselkedésük. Agresszív. De csak egy korlátolt mértékben. Nem hangzik el három mondat sértés nélkül. Idézek:

"Mi van b*zi?"
"Kussoljá má'! Hogy kerűsz ide?"
"Lógok vazeg... Megint gányok az óráim, leléptem."
*általános derültség*
"Aztán veled, köcsög?"
"Ááá, de keménykedsz!!"

Mintha állandó hierarchia-harc zajlana. Senki nem mutat gyengeséget, néha csodálom, hogy hogy bírják a levegő kieresztése nélkül. Rendben, valószínűleg egy keményebb világból jönnek, mint én. De ami engem zavar, az nem ez a verbális agresszió. Itt jön a számomra különös fordulat: mint tettlegességre kerülne a sor, az egész játékká minősül vissza. A lökdösődés a legtöbb, ameddig elmennek, márpedig ezt minden épeszű embernek (hímneműnek legalábbis) ki kéne nőnie alsó tagozatban. Az elhangzott sértések negyedéért képes lennék valakit pofán vágni... Ilyen könnyű élettel, amit én éltem eddig, nem tudom, jogom van-e szidni őket. De, amit látok... gyengék. Az egyetlen valamire való tudásuk a nagyotmondás. Vékonyak, fizikailag gyengék, és nem úgy néznek ki, mint aki neki tud állni (vagy ülni), és tizenkét órát végigdolgoz heti öt-hat alkalommal, zokszó nélkül. És most vannak csúcsformában (bár máris szenvedélyesen és igen nagy sikerrel kutatják a módokat, amikkel pusztíthatják belső szerveiket). Csúnya dolog a lenézés, legalább annyira, mint az előítélet, de ezt érzem, valahányszor rájuk nézek.
Tisztában vagyok vele, hogy nem ebben a világban élek, de ezt mégiscsak furcsának tartom. Sokan mondták, hogy nem tudom felvenni ennek a világnak a ritmusát. Mi a fenének keménykedik valaki, aki nem mer/akar ütni? Miért van olyan nagyra magával, ha ennyire gyáva? Ja, igen, és a kedvencem! Hova tűnnek ezek a szájhősök, miután munkába álltak?
Őszinte érdeklődéssel várom, mi lesz velük. Figyelni fogom a saját (de)generációm felnövekedését, és köztük lesznek ők is. Kíváncsi vagyok, vajon negyvenévesen is ott fognak-e ordibálni a busz végében ilyen mérhetetlen trágársággal, vagy hogy ötvenévesen, három sérvvel a hátukban is a lökdösődés lesz-e a legjobb hobbijuk.
Minden éremnek három oldala van (a perem is egy, nemde? :D), ők bizonyára még megvetőbben nyilatkoznának rólam, aki a hátuk mögött beszél róluk; és nem mondja ezt a szemükbe minden indok nélkül, puszta kedvtelésből és bátorság-bizonygatásból. Talán... Nekik van igazuk. :) Talán egyszer én is ilyen leszek. Majd eldől... Addig is, "Megyek az út másik felén!" (Még ha Gyuszi bácsi nem is ezt a verziót énekli.)

Szeretet és béke! Szép napokat kívánok mindenkinek. :)

2010. augusztus 24., kedd

A farkas napnyugta után (Félbehagyott versike)

A hosszú alkony véget ért
Hold ezüstje süt le rád.
Csendes hangja még elér:
"Hajnalod el sem jön talán..."

Nem hiányzik a heve,
Dideregni akarok,
Bár a tüzet sosem féltem,
Felgyulladni nem fogok.

Bolond várja a nap melegét,
Ha más földrészekre ragyog,
Feletted már sötét az ég,
Ha keresnéd, a Hold van ott.

Megbűvöl a Hold fénye is,
Földöntúli ezüstvilág,
Ha a szava nem hamis,
Meghallgattatott az imád.

Hát öleld át a hűvös éjt most,
Hogyha otthont az ad,
Nincs ok, hogy miért épp most,
Célod már ez marad.

Hisz te farkasnak születtél,
Légy férfi, ha nem is alfa,
Mindig csak a Holdra üvöltsél,
Hirdessed csak: itt a bal...

2010. július 30., péntek

Kreatív blogger díj



Üdv!

Kaptam egy kitüntető díjat Fekete Hercegnőtől, de sajnos csak most szedtem össze magam annyira, hogy blogra is írjak, ezt megköszönjem, továbbadjam, és természetesen írjak hét ad-hoc dolgot magamról, hátha érdekel valakit. XD Kezdjük akkor utóbbival.

I. Imádom a római számokat. Gyönyörűek. Lehet, hogy használhatatlanná válnak nagyobb mennyiségek és törtek esetében, de nem hiszek benne, hogy egy normális civilizációnak a mindennapokban szüksége lehet ilyen nagy mennyiségekre.
II. Antiszociális vagyok (rá nem jöttetek volna az eddigi bejegyzésekből, ugye? XD), mégis a véleményem szerint a legszomorúbb dolgok a magányhoz kapcsolódnak. De azt sem tartom jó dolognak, ha egy hétköznapi embernek ötven "barátja" van.
III. Boldog vagyok, ha a választott hivatásomat gyakorolhatom, és nagyban fogok törekedni rá, hogy ebben tudjak elhelyezkedni, persze nem bármi áron. A munka sosem fontosabb az életnél.
IV. Azért gyűlölöm az önzést, az minden emberi gonoszság forrása. Ha valaki önzés nélkül gonosz, az elmebeteg, és szánandó.
V. Egész héten egy három méter hosszú, és legszélesebb pontján fél méter széles törmelékhalomról kapirgáltam le a földet, amiről ma tudtam meg, hogy egy elhordott fal maradványa, aminek a másik, viszonylag ép felét kedves kollégáim közben megtalálták már. Ez a dolog akkor is igazolta volna önmagam számára az erőfeszítéseimet, ha nem fizettek volna érte semmit.
VI. Még mindig jobban szeretem a mountain bike-omat a fekvőbiciklimnél, egyszerűen jobban érzem magam a nyergében, attól függetlenül, hogy nincs az az isten, hogy túrára elinduljak vele.
VII. Egy regényt írok az általános iskolás ballagásom óta, és a fenének nem tudom befejezni, pedig egyre közelebb járok hozzá. :)

A kreatív blogger díjat Shirayukinak továbbítom, aki a lehető legmeglepőbb dolgokat tudja megragadni kalandos életéből blogjában, Pucca-mentalitással lereagálva őket :D : http://shirayuki.blogol.hu/

2010. július 11., vasárnap

Kis Zéta



Üdv!

Nos, a fejemre továbbra is hullik a novemberi eső, de "Még élek, hát nincs itt semmi baj!". Szóval alapvetően jól érzem magam, a tegnapi napomról fogok nektek mesélni, ha végigolvastok. ;)
Apám egy túrára invitált kicsit ugyan eszméletemen kívül (Másfél-két óra alvás nem mindig elég), de nekivágtam az útnak. A bringám mostanra túllépte a használható kategóriát, és immár "jó" minősítést kapott tőlem. Bár az eddigi kísérletezések és egyedi adottságai folytán kénytelen voltam átkeresztelni "Fáni-ról (amit a lengő orra miatt kapott) Vas-ra (a Vas című film lényege: öt perc üvöltözés, fenyegetés, aztán fél óra száguldás a nyeregben). Bár inkább a Trigun Eszeveszett Wash-ára hasonlít modorában és szeszélyeiben. De kezdjük megszokni egymást, és egyre jobban haladok vele. Az első hetvenöt kilométer egy álom volt. Sík terep (Mohácson mi a rosseb lenne egyéb?! Történelmi tény, hogy százezer ember ott elfér.) Aztán egy dombosabb vidék következett, de a Mecsekhez közel mi mást is várjon az ember. A lábamat mindenesetre már éreztem, amikor egyetemi városomat megpillantva felzendülhetett torkomból az "Uránváros" című átiratom borzasztóan hamis verzióban.
Egy komolyabb pihenő következett Aranyosfodorkánál, akit még virtuálisan is alig ismertem, de nagyon pozitív hatást tett rám. Tapasztalatom szerint akinek a nappalija tele van könyvekkel, az udvara pedig virágokkal, jó ember szokott lenni. Aztán irány a csúcs, ahol egy elég nagy kudarcélményem volt. Nem elég, hogy eltévedünk két kilométerre, mert nem vagyok hajlandó tíz métert visszafordulni egy tábláért, de még csak meg sem tudtam mászni a célpontot, az utolsó háromszáz méteren lefordultam a bringámról és kénytelen voltam tolni... Ez van, kezdem megszokni a helyem.
Valami szép kilátást vártam, erre egy nagy adag bozót vesz körbe egy szocreál épületet. Talán okosabb lett volna, ha a szabadságszobornál állunk meg. Ennek ellenére nem bánom hogy apám visszafordított. Legalább felmentünk.A Domborzat ezután hegyvidékire váltott, komoly vigaszt nyújtott, hogy ennek a legtetejéről indultunk, már miután megmásztuk a Kis Tubes-t (kicsi egy nagy fenét! XD ). Komlóig hullámzott a táj, mint a sinusgörbe, de a komlói magaslat megmászása után... Magam sem akartam elhinni, de egy egyenletes lejtő. Aztán elmentünk a Szászvár tábla mellett... nehéz leírni, mit jelent ez. Még nem Tolna megye, de innen ismerem az utat hazafele. Aztán a Tolna megye tábla, (Mint Besenyő Istvántól tudjuk: nem megy.) ami biztosítja, hogy bárhol látod, három órányi távolságban vagy az otthonodtól. :) Itthon lenni, pedig mindig jó, különösen, ha beleszámítjuk a finom ennivalót, az érdekes bronzmeccset, és a barátaimat MSN-en. (Nameg Kázmérkát, a tündéri új macskánkat. :D )
Így hát jó volt hazaérkezni, de egy felejthetetlen élmény volt a túra. És kezdem megszokni a rekumbensemet... Már rég tisztában voltam vele, hogy ezzel érdemes túrárára menni, ha a partnered is rekus. Igazából csodálom magam, hogy Horvátországot kibírtam mellette, látva, hogy már most mire vagyok képes. Egy ideig nem megyek vissza a hegyekbe, mert most csúnyán megsértettem őket néhány megjegyzésemmel, legközelebb is áldozatot mutatok be a mecsek isteneinek. XD összességében a túra arról szólt, hogy edzzünk egy jó adagot, én pedig bontogassam szárnyaim egy fekvőbiciklin. örömmel jelentem, Kis Zéta egyre magabiztosabb.

2010. május 30., vasárnap

November rain

Üdv!

Ha valakit érdekel az elmúlt két hetem hangulata, megosztom veletek. Angolul nem tudók számára a videó alatt engedély nélküli (de nonprofit), saját fordítás. A dal unalmas, a szöveg egyszerű, a fordítás pocsék; én pedig sokat hibázok. Legyetek szívesek, nézzétek el ezeket nekem.



Guns n’ roses: Novemberi eső

Ha a szemedbe nézek,
Látom, a szerelem elapadt.
De édes, tudom te is ezt érzed,
Ha a karomban tartalak.
Mert nem örök itt semmi,
És tudjuk, a szív fordul, ha itt az idő,
És nehéz a gyertyát megtartani,
Ha hull a novemberi eső.

Már oly réges-régóta csináljuk,
Csak, hogy elüssük az időt.
De szerelmek jönnek és mennek,
És nem is tudjuk, ki idézte ezt elő.
Elsétálni…
Bár egy kis időnk lenne,
Mindent rendbe tenne,
És ha a zűrzavar végre békén hagy,
Tudnám, hogy még az enyém vagy,
Csak az enyém…
Ha én kellek s nem a tagadás,
Ne húzd ismétléssel az időt,
Mert így nem vár rám más,
Csak a hideg novemberi eső…

Talán csak idő kell… magadban,
Talán csak idő kell… magányosan,
Mindenkinek idő kell… magukban,
Te nem tudod, de idő kell… magányosan.
Tudom, nehéz nyitva tartani a szívedet,
Ha ellenségnek látszik a jó barát,
De ha meggyógyítanád összetört szívemet,
Az idő sem szórná rád varázsát.

Néha nekem is idő kell… magamban,
Néha nekem is idő kell… magányosan,
Mindenkinek idő kell… magukban,
Te nem tudod, de nekem idő kell… magányosan.

És ha elül végre a félelmed,
És az árnyék még megmarad,
Tudom, feléledhet szerelmed,
Ha ellenség már nem marad.
Hát ne érdekeljen a sötétség,
Az utunk nem veszik el sohasem,
Mert semmi sem tart örökké,
A hideg novemberi eső sem…

(Nem érzed, hogy kéne valaki,
Nem érzed, hogy kéne egy ember,
Mindenkinek kell valaki,
Egyedül nem leszel,
Egyedül nem leszel.)


Node, minden jó, ha jó a vége, szóval vidámabb dallamot is bocsátok közétek, hogy véletlenül se legyetek lehangoltak. (Riyu Kosaka: Love, shine, azaz, "Szerelem, ragyogj!", de nincs az az isten, hogy ezt is lefordítsam nektek japánról. :) )



Szeretet és béke! ;)

2010. május 3., hétfő

"Ha kommentelsz ide..."

Üdv!

Ez egy interneten körbevándorló érdekesség. A kedvesemnél láttam, és mivel válaszolt nekem, kötelességem folytatni a láncot. A lényeg. Ha ide kommentelsz, akkor:
- Írok egy teljesen ad hoc dolgot, ami eszembe jut rólad.
- Megmondom, milyen zene, és melyik film jut eszembe rólad.
- Megmondom, milyen illat jut eszembe rólad.
- Mondok valamit, amit csak te és én értünk meg.
- Elmondom az első emlékem rólad.
- Megmondom, milyen állat jut eszembe rólad.
- Kérdezek valamit tőled, amit már régóta szeretnék tudni.
- Megmondom, mi a kedvenc dolgom veled kapcsolatban.
- Elmondom, szerintem hogyan végeznél az áldozataiddal sorozatgyilkosként.
- Megkérlek, hogy szállj be a játékba, és te is tedd ki a blogodra.

2010. április 26., hétfő

"CONvergenciát éreztem az erőben."

Üdv!

Anime-téma, fusson, ki merre lát, és ki nem tud japánul legalább egy kicsit. Mi is az az Animecon? Keressük erre a kérdésre a választ ebben a bejegyzésben.
Lássuk, az ember fia (Nem Jézus, hanem én: armentum Dei) felkel hajnali (az apja már tíz perce úton van a munkába) fél ötkor, az előzőleg összekészített cuccát felkapja, reggelizik valami finomat, és kiszállíttatja magát a legközelebbi vonatig. Minthogy időközben értesülést szerzett két társa késéséről, ráérősen személyvonatra száll inkább a gyors helyett. Út közben átgondolja, hogy mennyire jól is döntött, hogy nem öltözött be semmilyen maskarába, és előre készülve az őrület rá gyakorolt hatásaira, Su-La-Ce "Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában"-ját olvassa, hátha nyugalmat merít belőle. Azután megérkezik Mátyás király egykor fényes, mostanra szétrothadó fővárosába, ahol egy olyan helyre kell eljutnia, ahol legutóbb tízévesen járt. Nem probléma, szeretjük a kihívásokat. Üdvözlet a régen látott kettes metrónak, és igen, végre megint föld fölé mehetünk vele, hogy leszálljunk "Pillangó utca" megállónál, ahol még életemben nem szálltam le.
Ahogy átléped a metró ajtaját, megváltozik a világ. Sosem tudhatod, hol van a mesevilág határa, de amikor megtörténik, akkor megérzed. Általában ez néhány náladnál feszültebb rajongólány hatására következik be, mint esetünkben is. A helyzet a következő: előtte három személy sétál: egy gót-loli (nem, nem a citromfacsaró-alakú pajzsdudora miatt gót), egy pormaszkos, és egy copfos, akinek a fülhallgatójából számomra is tisztán hallhatóan bömböl a "Caramelldansen" (ami (tudtommal) skandináv származása ellenére egy jól megválasztott klippel az anime-kultúra egyik himnusza lett). Magamban megjegyeztem: "Ti sem az iparművészeti múzeumba jöttetek." Ahogy elkerülöm őket, a hátam mögött sikítva borulnak egy másik társaság nyakába, ez is megszokott dolog, csak mosolyogni tudok rajta. A sok Tudatlan meg körülöttünk csak bámul, és félnótásoknak hiszi őket."Ritkán hallasz ilyet, mi? Gyere gyakrabban templomba."
Még egy tizenöt perces séta, két fölösleges úton átkeléssel, és itt is vagyok. Egy posztmodern anime-templom, tele fanatikus hívekkel. Két kígyózó sor, azt is művészet megállapítani, hogy melyikbe kell állnom. Hát, jöjjön, aminek jönnie kell, sorban állás. A sor csak néha lépeget, köszönhetően a rendszeresen megérkező barátoknak. Ha egy barát a sorban áll, akkor egy egész kis csapat csatlakozhat hozzájuk. Senki nem szól érte. Ha valaki megtenné, őt néznék ki érte. Itt senki nem rohan, és mindenki boldog. Kikapcsolódni jöttek, és ezt nem tévesztik szem elől. Előny, ha egy ötezer fős társaságban mindenki barát. Komolyan, a legmogorvább emberek az árusok, pedig ők is kitesznek magukért. (Ezt visszavontam, a biztosnágis ogrék a legmogorvábbak.)
Ennek ellenére a helyzet egy hétköznapi halandó számára elviselhetetlen, sőt, kifejezetten ijesztő. Kicsit még én is megijedtem, ahogy egymagamban, levágott hajú Sámsonként tartottam a frontot. Az ember körül nyüzsögnek a nindzsák és a halálistenek. Mellettem egy démonkutyának öltözött lány hozza vissza a gumicsirkét barátainak. Vannak, akiket pórázon vezetnek, vannak, akik háromemeletes kaszát pörgetnek. Egyik leányzó visítva rohan magasba tartott karddal egy érkező felé, de aztán a nyakába borul, egyértelművé téve, hogy a sikítás az öröm jele volt. Mindenesetre furcsa látvány, ahogy Ichigoként átöleli Gint, mivel a két szereplő éppen most vívja halálig tartó párbaját a Shounen Jump-ban (Ha nem értetted, nem nézz utána, túl sok gürcölés ;-) ). De az itt lévők jól érzik magukat, és még egy magamfajta antiszociális is elvegyül annyira, hogy a PeCsa és a Hungexpo közti különbségeket ecsetelje újdonsült ismerőseinek (fogalmam sincs, kik voltak).
Közben észrevétlenül másfél óra alatt megszerzem a jegyeket, és indulok ki két fogadott társam fogadására. (Ebben a tagmondatban valami nem stimmelt...) Ehelyett megérkezik két Catus Sapiens Feminis (macskalány), és én ennek nagyon örülök, ugyanis hihetetlenül jól áll nekik az öltözék (Kár, hogy nem maradt kép róla.). Na, út közben hallgatom a félig magántermészetű, félig animés beszélgetést, na meg a környékbeli munkások füttyeit (nekik is bejön a macskafarok...); és visszaérkezünk a bejárathoz. "Out of the frying pan, and into the fire!"
A con a Pecsában egy nagy tömegnyomor volt, ahol az oxigén hiánycikk, és nem jut be mindenki. Itt több, jól elszeparált tömegnyomor, ahol a köztes tereken van levegő, és el is fér mindenki. De valahogy ettől az egész szétesik. mindegy, szóval vannak előnyök és hátrányok, szerencsére az emberek nem változnak. Kb. fél órába telik, mire mindenki feloldódik, és mint a veszett muslincák, végigkeringik a napot. Én egy ideig sétálgatok, próbálok szívem kedvese mellett maradni, mint egyetlen biztos pont mellett ebben a kaotikus világban (jó, az "Uchiha Sasuke egy buzi." a másik, ebben a helyzetben sokkal otthonosabban mozgó alapigazság), de rövidesen szétválunk, le kell ugyanis bonyolítanom egy másfél éve húzódó üzletet, amire két hónapja készülök anyagilag. Bütyök nem változott, pedig megjárta Belgiumot az elmúlt hétben, beszélgetünk egy adagot, aztán néhány mangával gazdagabban térek vissza. Innentől kicsit kiesek a káoszból, pár órán át őrzöm a cuccokat, amíg a két macskalány fel-alá cikázik. A hely persze rám is hatással van, egy óra múlva már Haineko kritikus Rangiku-hiányának felszámolására harsányan felkiáltok: "MATSUMOTOOO!!!", beszakítva ezzel szívem kedvesének dobhártyáját. Eszembe jutott a reggel olvasott könyv, és úgy éreztem, hirtelen az irántam érzett tisztelettől vezérelve ő is képes lett volna a fejemhez vágni egy sámlit.
Az idő eközben haladott sietve, a felfokozott hangulatú mangaolvasás közben megfeledkeztem a vékonyodó ózonrétegről és arról a tényről, hogy szegény tarkóm három éve nem látott napfényt, így sikerült rákvörösre változtatni formátlan nyakamat.
Az antiszocialitás ideje lejárt, vacsi után irány a vetítés! Aminek időközben vége, de legalább egy tombolasorsolást megnézhettünk, ahol egy megszállott rajongó sikerrel kunyerálta el az egyik főnyereményt a szerencsétlen nyertestől ("A kedves fiúk hoppon maradnak"). Az afterparty valahogy olyan hangulatú volt, mintha csakis a japán Josh és Jutta számait válogatták volna be, nem is maradtunk sokáig. Kivonultunk a Kőbány-kispesti pályaudvarhoz, ahol a domináns etnikai kisebbség is képviseltette magát, mi viszont féltünk. Féltünk, mert újra idegenek vagyunk a világban, akikbe bárki agresszív beleköthet, mert mások vagyunk, és ez társaim külsején is tükröződik. Ez az a másság, amit nap mint nap elrejtünk. Ha tudják is rólunk, nem beszélhetünk szinte senkivel róla, mert nem értenék meg.
Hogy mit? Milyen belépni egy másik világba, milyen óvodásnak lenni huszonévesen, milyen bizalmas viszonyba kerülni valakivel egy másodperc alatt, milyen szeretettel kinevetni másokat, milyen útbaigazítást kérni egy vaknak öltözött embertől, milyen megkeresni a régi barátokat, és minden kötöttség nélkül együtt sétálni és ismét szétválni velük, és milyen tökéletesen eltáncolni egy koreográfiát a szürkületben egy mp4-re. Milyen, amikor a rajongásod tárgya betölti a környezeted, milyen, amikor egy kis Japán keletkezik Budapest szélén. A legfurcsább, hogy ez az egész spontán alakul ki, egy közös akaratra. A szervezők megteremtik a feltételeket, néhányan meg is szedik magukat rajta. De ami igazán fontos, amitől eljönnek az emberek, és amiért egyedi lesz az egész, az valami végtelenül természetes és csodálatos, mintha több ezer szív egyszerre verne.
Mindazoknak, akik azt mondják, hogy rossz hatással van az anime-kultúra a gyermekeik neveltetésére, javasolnám: 1: A korhatár az korhatár. 2: Tudom, hogy kevés a pénz, de néha azért illik foglalkozni azzal is, amiért dolgozunk. 3: Egyszer jöjjenek el egy ilyen rendezvényre. Amint az első félelem elillan, hamar megmutatkozik, milyen fából faragták ezeket az eltorzított világnézettel rendelkező embereket. Vagy... talán most már az is rossz dolog, ha valaki tud felhőtlenül boldog lenni. Ezt már nem tudhatom.
"Menjünk hazaaa!!! YUSUUUUUKKEEEEEEEE!!!"

Szeretet és béke!

2010. április 23., péntek

Kultúrák halála


(Geronimo)
Üdv!

Történelmi elmélkedés, fusson ki merre lát!
Ma fűnyírás közben, miután megcsodáltam egyre szebbé váló kertünket, eszembe jutott Geronimo esete. Ez egy régész agya, néha egy történelmi epizód beugrik, látszólag minden indok nélkül. Aki nem ismerné eme nemes férfiút, tudja, hogy az utolsó nagy indián törzsfőnököt tisztelheti benne. Geronimo, eredeti nevén Goyathalé az apacs nép csirikava törzsének utolsó nagy vezére volt. Az utolsó ember, aki nem ismerte el az Egyesült Államok mai napig teljesen jogtalan hatalmát az Észak-amerikai kontinensen. A huszadik század elején hunyt el, fogságban. Miután összeállított egy sereget, amitől már az amerikai kormány is félt, tárgyalásra hívták, ahol is elfogták, és élete végéig amerikai fogságban sínylődött, nemzetközi hírneve ellenére. A wikipédián a mai napig úgy szerepel, hogy a fogság kifejezetten kényelmes volt, és hogy önként adta meg magát... Siralmas. A koponyája kiállítási tárgy egy egyetemen. Az amerikai szenátus az elmúlt év novemberében emlékezett meg a nagy vezér tetteiről maximális tisztelettel halálának századik évfordulója alkalmából, csak éppen a földi maradványait felejtették el visszaadni, amit az apacs nép éppen százegy éve követel. El szeretnék temetni egy honfitársukat... Olyan nagy kérés ez?
Minden nép halálra van ítélve. Babylon, Róma, mindenki, még a máig makacsul kitartó Kína is. Mi meg aztán pláne. Mi lesz velünk, ha eltűnünk? Hogy fog emlékezni ránk a szláv környezet, ami ellen több, mint egy évezrede kitartunk? Azt fognak rólunk mondani, amit akarnak? Ez igen valószínű, elvégre már most is büntetlenül megtehetik ezt. Árpád egy lovas bohóc volt, a magyar népnek pedig nincs létjogosultsága. ( - Jan Slota) Nem akarom ezt a népet védeni, csúnya dolgokat műveltünk mostani szomszédainkkal. Csak elgondolkodom, mi marad meg belőlünk? A leglátványosabb része a kultúránknak a külföld számára a cigányság, sok esetben azonosítanak is minket velük. Azért jelentős a különbség, de ez nem igazán számít senkinek. Az Egyesült Államokban egyenesen minden Kelet-Európai nép is összemosódik. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Na, ez a bejegyzés kezd félrecsúszni. Nem akartam a nemzetekre kitérni. Menjünk csak vissza az indiánokhoz. A minap találtam egy megjegyzést egy monopólikus hatalmú nemzetközi videófeltöltő oldalon; mely szerint a rap a négerek műfaja, az igazi amerikaiak Európából jöttek. Na jó, lassíts, Kukluxikám. Az igazi amerikaiak vörös bőrrel születnek, és kis híján kiirtotta őket a te nagyra tartott rasszod. Szerencsére nem sikerült teljesen. Az amerikai őslakosok nagyobb bölcsességet hordoztak magukban, mint a jelenleg a területükön élő emberek. A fizikai adottságaikat ne is említsük. Például a nép nem szédül a magasban. ironikus, hogy a legendás amerikai felhőkarcolók aligha épülhettek volna meg az őslakos segédmunkások nélkül. Tina Turner hangja is megér egy misét, mondjunk hálát érte a cherokee vérvonalnak. Az amerikaiak hallgatnak a témáról, és békében élnek együtt a nyomorba kényszerített őslakosokkal; és valahogy úgy áll a tudomány, hogy a kontinens átvétele történelmi szükségszerűség volt, és a kisebb torzsalkodásoktól eltekintve egész simán ment. Lóf*szt. Előre megtervezett, kapzsiságból elkövetett, szakszerűen végrehajtott, többszörös szószegés árán kicsikart, alattomos és egyben brutális, lelketlen népirtás.
Meg lehet csinálni. A halottak nem panaszkodnak, a túlélők félnek (ha vannak). Érdekes módon Ulysses Grant és Sherman, meg a többi legendás tábornok sosem ült az emberjogi bíróság előtt, az elnöki székben annál gyakrabban. És ennyi. Az Egyesült Államok fürdik a dicsőségben és a vagyonban, legveszélyesebb ellensége néhány felbosszantott afgán, akik csak haditechnikában különböznek a kora-középkori beduin törzsektől. A föld ősi birtokosai pedig rezervátumokba zárva tengetik az életüket, hálát adva a Nagy szellemnek (már, aki meg tudta tartani a vallását), hogy még élnek.
"Mindenkit szeretettel köszöntök 2124-ből, híreket mondunk. A mai napon tartották a Nagy Magyar háború megemlékezéseit, a háború befejezésének ötven éves évfordulóján. A háború az egykori Magyarországon hatalomra kerülő szélsőjobboldali mozgalmak mondvacsinált okai miatt (mint az egyébként is román többségű Tiszántúl elcsatolása) kétmillió emberéletet követelt, és Magyarország szétesésével fejeződött be. A gyengén felszerelt magyar haderők gerillaharcaikkal súlyos veszteségeket okoztak a hősiesen harcoló román-szerb-szlovák koalíció katonáinak. A konfliktust végül a NATO közbeavatkozása döntötte el a szövetségesek javára. A háborús hős Inolescu tábornok emlékművének megkoszorúzásánál megjelent a román és a szerb miniszterelnökön kívül a szlovák kormány több tagja, és a magyar kisebbségi önkormányzat vezetői is. A megemlékezést szélsőséges székely huligánok randalírozása zavarta meg, akiket a rendőrség szerencsére sikerrel oszlatott fel. A tüntetés során több rendőr súlyosan megsérült. A tüntetők fő követelése továbbra is a szlovák állam tulajdonában lévő Szent korona kisebbségi önkormányzat kezébe juttatása volt. A szlovák kulturális és örökségvédelmi szakértők már többször kifejtették álláspontjukat, miszerint a magyar kisebbség technikailag nincs felkészülve egy ilyen értékű régiség megfelelő, minőségvédelem szempontjából is kielégítő tárolására. A magyar kisebbség egyébként az elmúlt időben komoly segélyeket kapott a szlovák kormány részéről, így helyzetük messze jobb, mint Szerbiában élő társaiké. Ceterum censeo Aquincem ante delendam. (Egyebekben javaslom Budapest elpusztítását.)"
Gyorsan fordul a történelem. Száz éve a viszonylag független Magyarország a Kárpát-medence egyetlen hatalmas tartománya volt. Jelenleg külpolitikailag instabil, hadserege jelentéktelen, és belpolitikai valamint gazdasági gondokkal küszködik. Száz év múlva mi lesz? Vigyázzunk, amikor igazságtalanságot látunk a világban, mert mások is látják. És talán ötletet is merítenek belőle...
Éljen a szabad Tibet!

(Tendzin Gyaco, a tizennegyedik Dalai Láma)

2010. április 17., szombat

Haj

Üdv!



Ezúttal jelentéktelen életem egy kis momentumát emelném ki. Hát, levágattam a hajamat. Négy és fél év óta először Istenigazából. Furcsa... Nem tudom, kinek mit jelent a haja, nekem elég sokat. Talán ez egyetlen rész magamon, amit szépnek merek nevezni. Használhatatlanul töredezett, és ezt a hozzám közel állók is elismerték. Hosszú volt, és szabad, most rövid és olyan jelentéktelen, attól függetlenül, hogy a vágás nagyon jól sikerült. Négy évvel fiatalabbnak nézek ki, és három évvel idősebbnek érzem magam. Különös. Nem tudom, mennyiben fog változni a világ hozzám-állása. Érdekes dolgok vetődtek fel bennem. Na, mindegy, képes igazolás:

Előtte:



Utána:



Mindenki növesszen magának hosszú hajat, hacsak nem akadályozzák napi teendői. Nagyon kellemes érzés.

Szeretet és béke!

2010. április 12., hétfő

Okoskodás utólag

Üdv!

Politikai témájú bejegyzés, fusson ki merre lát! :) Eljött az ideje, hogy jó történész-módszerrel egy utólagos okoskodásba kezdjek a választások eredményeiről.
A mostani népszavazás kimenetele meglepő volt. Bármilyen eredmény meglepő lett volna, beleértve a legutóbbihoz viszonyított változatlanságot is. Az első alkalom, hogy egy párt biztosan birtokolja a mandátumok több, mint ötven százalékát, és két harmados többségre is esélye van.
Nem várok koalíciókat. Hogy őszinte legyek, az ilyesmitől amúgy is hányingerem volt. Az alapötlet nem rossz, de hogy alapjában kisebbségben lévő pártok elnyomják azt az erőt, aki a szavazatok többségét birtokolta, elég furcsa leképezésű demokráciaként értelmeztem, legyen szó '98-as, 2002-es vagy 2006-os parlamentről. (Utóbbi kettőben a végül is vesztesnek minősülő párt nagyban köszönhette magának az eredményt, koalíciós partnereinek ellehetetlenítése után. Ez a stratégia csak most fizetődött ki.)
Jelen esetben a koalíciók felállítása majdnem hogy lehetetlen. A Jobbik elszigetelt, senkivel nem tárgyal, és senki nem tárgyal vele. Jobbos pártként a Fidesz esélyes lenne a szövetségére, de ez egyik fél részéről sem vonzó kilátás. Többet veszíthetnek, mint amit nyerhetnek. Az LMP létjogosultságát vesztené, ha a korábbi két fő parlamenti erővel szövetkezne, a szélsőséggel való szövetség pedig legalább ennyire destruktív lenne (Lehet más a politika? Persze! Diktatúra! XD). Az MSZP-vel szintén nem állnak szóba, mindenki más okok miatt, de a fő indok, hogy az emberek nagy részének a hócipője tele van áprilisban is még az elmúlt nyolc év miatt velük. A Fidesznek talán szüksége sincs szövetségesekre, és az MDF-kihullásával olyan nézet sincs, ami egybevágna az övékével.
Most nézzük pártokra bontva a helyzetet:
Először is "Üdvözlet a győzőnek"! A Fidesz nem huszonkét év és tizenkét nap alatt egy 37 fős idealista ifjúsági szövetségből az ország domináns pártjává és összefogó polgári erejévé nőtte ki magát (Civil Mozgalom? Esküszöm, röhögnöm kell...). Ezt a teljesítményt kénytelenek vagyunk elismerni. Most a kezükben a lehetőség. A magam részéről örülnék egy kétharmados többségnek. Nincs sok veszteni valónk. Próbáljuk ki, milyen az, amikor nem két ellenséges erő gyengíti egymást, hanem egységesen haladunk egy irány, remélhetőleg a jobbítás szándékával.. Diktatúra, egy demokratikus erő kezében... Nem tudom, mi lesz ebből, de ez az utolsó nagy esélyük. Innen csak lefele vezetnek utak számukra. Reméljük, a népámítás mellett másra is telik majd.
"Vae victus", avagy "Jaj a legyőzötteknek". Nagyon csúnyán kikapott az MSZP, de körülbelül erre lehetett számítani. A mostani választással kapcsolatban szinte az egyetlen biztos pont a jelenleg hatalmon lévő párt bukása volt. Lehet hivatkozni a világválságra vagy Gyurcsány Ferenc kínos leszereplésére egy egyébként kiváló pártkongresszusi beszéd nyilvánosságra kerülése folytán (no lám, vannak még árulók...), de ezek csak katalizátorok voltak, hogy a helyzetet még szörnyűbbé tegyék. Az emberek nem veszik be még egyszer a vezérváltást a választás előtt, hiába duplázzuk meg. Elfogyott Horn Gyula lendülete, a pártnak nincs feje, nem tartom kizártnak a széthullást sem. Fogalmam sincs, eddig mi tartotta össze őket. Gyurcsány Ferenc volt az utolsó karizmatikus vezérük, akárhogy köpnek rá ("Az egyetlen, akitől közülük tartani kell, az a Gyurcsány nevű ember." -Orbán Viktor, 1991!). Mesterházy Atilla beszédet mondott a párt előtt a választások éjszakáján az eredményhirdetés után. Ha hihetünk a híreknek, a párt egyetlen nagy neve sem képviseltette magát mellette. Utolsó szög a koporsóba. Nem tudom, kinek mi a véleménye, de ez a tény nekem elég volt ahhoz, hogy ötven évig csak akkor szavazzak az Magyar Szocialista Pártra, ha csakis és kizárólag szélsőségesek képviseltetik magukat. A legfőbb ok, amiért részt vettem a szavazáson, az ő megbuktatásuk volt, pedig a szellemi érésem az ő hatalmuk alatt ment végbe. Változtatniuk kell, és vére valami olyasmit produkálni, aminek több köze van a baloldali eszmékhez, különben a szocialista politikai szemléletnek ebben az országban jó időre vége. Elvégre, a fő bázisuk az a korosztály, aki a leggyorsabban fogy.
Jobbhorog, egyenesen a szívembe. Én ezektől félek, meg kell mondjam. Hát a rosseb sem gondolta volna, hogy MIÉP parlamentbe kerülése és ottani leszereplése után ekkora fordulat beállhat. Számítottam a radikálisok megerősödésére, lásd előző bejegyzés. De tizenhat és fél százalék, az sok. talán azért lepett meg annyira, mert a fő támogatottsági zóna Kelet-Magyarország (az FKGP feloszlása hatalmi űrt hagyott a szarmata rónákon, különös, hogy ez még most is kiütközik), ahol ugyan vannak kapcsolataim, de nem igazán szoktam politika után érdeklődni. Elkeseredett a hangulat, és '45 régebben volt, mint '89... Szóval, maradt a jobbszél. A nyugati hatalmak már hőbörögnek a szélsőségek előretörésén. Nem tudom, mit vártak. Szlovákiában a kormánykoalíció tagjai a szélsőségesek, akik támadják az ott élő honfitársainkat. Ezek cseszegettek minket három éve a Magyar Gárdával (Melynek nevéhez eddig semmilyen erőszakos bűncselekmény nem kötődik!)? Nesztek, ez kellett? Szép volt. Ott van még a fő etnikai és egyik fő vallási kisebbség (értsd: romák és izraeliták) ellenes politika, ami egy komoly löket lehetett, azt hiszem. Tagadhatatlan, sokak szemében népszerű ez a nézet. Kommentálásnak csak ennyit:
"Bátyám, van a faluban antiszemitizmus."
" Hát az nincs, de igény vóna rá."
Ami igazán megijesztett, az a pártvezér megjegyzése volt a választások eredményeire: "Az ország kétharmada Jobbik-szavazó, csak még nem tud róla." F*sza. Szóval TE megmondod, hogy mit akarok. Hát jó, én meg addig beszélek, amíg még megtehetem. Én nem írom felül senki tudatát (ez különböztet meg tőlük), de kérek mindenkit, olvasson utána a Magyarországi Nyilas-uralomnak. Nem változtak az eszék, csak a lehetőségek. Féljünk négy évenként, nehogy folyamatosan félnünk kelljen.
LMP. Pozitív, határozottan pozitív. Közép, zöld, szóval máris szimpatizálok velük (tudtátok, hogy növelnék a benzinárakat?). De még nagyon tapasztalatlanok, bele kell szokniuk abba, hogy hogyan kell vezetni az országot, így a hatalomra kerülésük komoly zűrzavart okozott volna a politikai életben, és ez kisugárzott volna mindenre (Megéreztük volna? XD). Kisebb csoda, hogy bekerültek, remélem, tartósan maradnak; hűen az elveikhez. Őszintének tűnnek, reméljük, nem rontja meg őket a hatalom. Erre eddig még nem volt példa, de van még remény. :) Lássuk, mint tudtok kihozni hét százalékból, fiúk! A Fidesz is itt tartott tizenhárom éve. :D
MDF. Siralmas. Nem tudok mást mondani. A rendszerváltás vezető pártja nem jut be a parlamentbe. Dávid Ibolya hangja szinte sírt, amikor az eredményről beszélt, de ismét visszatért a nyugodt tartományba, amint a lemondását eszközölte. Ez nem egy hatalomra éhes vezér nyilatkozata volt. haragudtam rájuk négy éve az első forduló után mutatott gőgjükért ("Ordító egér"...), büntetést érdemeltek érte, de az országnak jót tett volna, ha maradnak. Nem hiszem el, hogy a szélsőjobbosok ennyivel többet érdemeltek náluk. Bízok a visszatérésükben, őszintén.
SzDSz. Nem találok szavakat. Az Szabad Demokraták Szövetsége reménytelen kelepcében van. Kuncze forog a sírjában, pedig él és virul. Retkes (a megnyerő nevű új vezér) az eredményeket látva kész dühkitörést vágott le egyenesen a népre irányozva. Bizony, csúnyán elárultuk a liberalizmust. Talán nem ártott volna valamit csinálni az elmúlt négy évben, vagy legalább egységes irányban haladni. A jelenlegi SzDSz nem egy párt... A liberalizmus legnagyobb veszélye, hogy ha nincs egy támadhatatlan vezér, a sok szabadelvű százfelé széled. Megtörtént, és a mélybe rántották magukkal a másik nagy rendszerváltó pártot is. Nem ártottak volna az eszmei ellenpont ellen (lásd: Jobbik.)
Négy párt... nem hiszek azoknak, akik azt mondják, haldoklik a demokrácia. Ez a parlamenti felállás az a kombináció, ami az ország népében jelenleg a legkisebb felháborodást kelti (saját benyomás). Erős centrumot képez egy önmagában is erősen centralizált párt. Orbán Viktor nem egy diktátor (Bocsáss meg, Hofi elvtárs... :'( ), a kezdetektől fogva elkötelezett a demokrácia intézménye mellett, és jelenleg ő tartja kezében a gyeplőt. Erős egyéniség (termete ellenére... XD) és jóindulatúnak tűnik. Lassan formálódik a személyi kultusza (nem diktátori sajátosság, lásd: Nelson Mandela, Martin Luther King, Mahathma Ghandi), és képes összefogni a népet. Nem azért támogatom, mert elvakult vagyok; hanem azért, mert a politikai gondolkodásomnak 70%-ban megfelelő a viselkedése. A maradék 25% népámítás és 5% aljanépi viselkedés.
Reménykedünk... Nem tudunk mást tenni. "Békés és biztonságos jövőt az emberiségnek! Mi magyarok pedig majd csak kibírjuk valahogy..." ( - Nagy 'Bandó' András)

2010. március 28., vasárnap

Sz. O. P. Á. S.-kampány

Üdv mindenkinek! Heil, elvtársaim!

Mi, a Szocialista Orientalista Polgári Állami Sereg vagyunk azok, akik megmentik a hazát! Igen, mi képesek vagyunk rá, újult erővel, radikális váltással, Isten nevében, szigorú ateizmussal! Kétezer százalékos munkahelyszám-növekedés! Minden zsidót kefekötő munkára kényszerítünk, hiszünk a vallásszabadságban, és a katolicizmus felsőbbrendűségében! Az Európai Unió rövidesen átállhat a forintra, és hadat üzenünk a Független Államok Közösségének! Le Trianonnal, éljen Rákosi! Mérsékeltek maradunk, törődünk a gyengékkel és elesettekkel, és megvédjük a nemzetiségeket! Ingyenes egyetemi oktatás! Rendőrök egy év szolgálat után nyugdíjba mehetnek, és három sünt kapnak a végkielégítés mellé háziállatnak! Megtartjuk a szabad gyülekezés jogát, és kartácságyúval lövetjük szét a destruktív csőcselékeket! A közerkölcsök védelmében Kovit és Kiszel Tündét kivégezzük (állami vagyonelkobzással, természetesen)! Eltöröljük a vagyoni különbségeket, a vámokat, az adókat, és az elmosogatott tányérokat is! Mi hiszünk egy boldogabb, szebb jövőben. Nem, nem akarunk semmit. Nincs szükségünk autóra, fizetésre, lemondunk minden vagyonunkról, és a családunkat is a Dunába lövetjük, hogy jobban tudjunk koncentrálni az ország ügyeire.
De! Óvakodjon mindenki fő riválisainktól az Anarhoszindikalista Néppárti Demokrata Rabszolgatartó Istenfélő Segítség Királyi Alakulatától (ANDRISKA)! Lopnak, csalnak, hazudnak, és néha a bútor kárpitjába fújják az orrunkat! A miniszterelnök-jelöltjük tízéves gyermekként rendszeresen zaklatta a szomszédban lakó nyugdíjasokat, nitroglicerinnel megsemmisítette a másik szomszédban lakó németajkú családot, és kutyákat feszített keresztre. Titokban a szomszéd szláv népekkel és a franciákkal tárgyalnak Magyarország újrafelosztásáról! Hazaárulók! A nép ellenségei! Mocsadék gennyzsákok!
De minket a szeretet vezérel. Tehát, jövő hét szerdán ön is szavazzon Kinő Benőre, A Sz.O.P.Á.S. képviselőjére, egy boldogabb, tisztább, szebb jövőért! De komolyan ám! Lécci, lécci, lécci! Különben fejbe lőjük magunkat! Ugye nem akarja, hogy az ön lelkén száradjon? De? Ja, akkor bocs...

Munka, Otthon, Család, Oktatás, Közteherviselés (MOCSOK-program)! Osztag, Hadtest, Isten, Haza! Béke!

Tudjátok, kedves olvasóim, kezdem megérteni azon történelmi korok embereinek gondolkozását, amelyek a politikai szélsőségek felé sodorták a világot. Akik a legjobban siránkoznak a szélsőség megerősödésén, azok az elsődleges felelősek. Nem kampányolok, nem érvelek. Csak tele van a túrabakancsom. Így vágok neki életem első szavazásának. "Köszönjük néked, Rákosi elvtárs!"

Na, hogy a feszültséget oldjam, egy vicc a végére:

Rákosi elvtárs autója véletlenül elgázol egy úton átszaladó disznót egy kis falu határában. A jóindulatú pártfőtitkár a faluba küldi sofőrjét, hogy keresse meg a gazdáját, és kárpótolja. Tíz perc múlva a falu népe a vállán hozza a sofőrt, ujjongva. Rákosi elvtárs kinéz az autóból, és megkérdezi sofőrjét:
-Kovács elvtárs, hát mi történt itt?
-Esküszöm, nem tudom! Csak annyit mondtam nekik, hogy Rákosi sofőrje vagyok, és hogy elütöttem azt a disznót...

Szeretet és béke!

2010. március 25., csütörtök

2010. március 17., szerda

Midori no Hibi


Üdv!


Ismét egy animés, sőt mangás bejegyzés következik, így már nem csak azokat intem óva ettől a bejegyzéstől, akik a japán rajzfilmes kultúrától viszolyognak, hanem azokat is, akik a képregényektől. Hozzátenném, a mangának csak eredetét tekintve lehet bármi köze a Marvel-stílusú képregényekhez, körülbelül olyan különbséget látok a kettő minősége között, mint a lányregények és az ókori költészet között, de ez persze csak saját vélemény (Amúgy meg hol van az kőbe vésve, hogy Homérosznál nincs jobb? Jó, kb. kétszáz helyen az Égei-tenger körül már vagy kétezer éve, de ez kit érdekel?)
A témám egy shoujo (angol ejtés szerinti írásmód, híve vagyok egy világnyelv kialakításának), azaz lányoknak készült manga, amit talán nagy számú feminin és gyerekes jellemvonásomnak köszönhetően nagyon élveztem. A cím Modori no Hibi, angol fordításban a Midori days, azaz Modori napjai címet viseli. A manga Kazurou Inoue alkotása, aki mindennél jobban szereti a mangákat, persze csak a zombik után, és egyes fejezetek közti szünetekben részletes, képekkel illusztrált leírást ad párbeszédeiről a manga istenével. Mint ebből is kitűnt, a humora nem mindennapi, de ez már megszokott a hasonló témájú művek alkotóitól. 8 kötetes a teljes történet, 85 fejezetet foglal magába (középtájt egységesen 16 oldalasak, a történet bevezetésénél és befejezésénél kissé kiterebélyesedik ez a szám).
Na, akinek a kedvét még nem vettem el ezzel a sok adattal, annak elkezdek mesélni. Merthogy ízig-vérig meséről van szó, persze valós környezetbe bújtatva. Két főszereplőnk Sawamura Seiji (Szávámura Szeidzsi) és Kasugano Midori (Kászugáno Midori), a japán nyelvben kevésbé jártasak számára fontos megjegyeznem: ők egy fiú és egy lány. :) Seiji iskolájában a veszett kutya becenévre hallgat, az egész osztálya tartja tőle a két méter távolságot, és olyan közveszélyesen jó verekedő, hogy egymaga komolyabb fenyegetést jelent a rivális iskolák huligánjai számára, mint a saját iskolája szervezett bandája. Az ijesztő Sawamura azonban valójában tisztelettudó, és igencsak esetlen. Történetünk kezdetén éppen megver egy bandát, majd rohan szerelmet vallani egy lánynak, begyűjtve ezzel jubileumi huszadik visszautasítását (láthatóan mindenki fél tőle). Mindeközben egy lány, a már említett Midori három éve figyeli a távolból, és próbálja az érzéseit tolmácsolni neki, de soha sem meri megszólítani. Eddig nincs is probléma, egyszer véletlenül egymásba botlanak, és kész is a tucat-shoujo, csakhogy itt jön egy igen groteszk, ám legalább annyira meseszerű csavar. Midori álomra hajtja a fejét, és azt kívánja, bár a szerelmével lehetne. Sawamura ugyanebben a pillanatban dühösen forgolódik az ágyában, hogy ő márpedig barátnőt szeretne, teljesen mindegy, hogy milyen. Ebben a pillanatban Seiji jobb keze átváltozik, és innentől kezdve egy jó ideig csukótól felfelé Midori derekában folytatódik; és egyiküknek sincs semmi fogalma arról, hogy hogy a fenébe tudnák ezt visszacsinálni.
Ez egy finoman fogalmazva is érdekes élethelyzetet termet mindkettejük számára; ami számunkra viszont sok nevetést és néhol megható pillanatokat adhat. Annál is inkább, ugyanis a szociopata Seiji senkit sem képes tolerálni hosszú távon, és egy idő után nagyon is igényelné a magányt; a korábban félénk Midori viszont olyan jellemcserélő adrenalinlöketet kap szerelme közelségétől, hogy folyamatos, szinte törhetetlen lelkesedéssel elkezdi egyengetni Seiji életét. A jellemek ütközése még az egyszerűbb dolog, másik két súlyos problémával is meg kell birkózni: Midori jelenlétét titokban kell tartani, hacsak nem akarnak mind a ketten egy tudományos kísérlet alanyaivá válni; ezen kívül Midori eredeti teste kómában fekszik díszes otthonában, a hozzátartozói pedig halálra aggódják magukat miatta. Ezen kívül még egy tucat probléma adódik, amit részben főszereplőink, részben a velük lépten-nyomon érintkezésbe kerülő ismerőseik okoznak.
Mert az élet zajlik, és szerelmeseinket nem hagyják ám magukra ismerőseik sem. Ilyen például Seiji osztályának diákképviselője, aki hivatalosan nagyon utálja a fiút, a gyakorlatban viszont fülig szerelmes belé; vagy az osztály otakuja, akinek fő mániája a bábok és a kis figurák, így szinte azonnal beleszeret a véletlenül felfedezett Midoriba, akiről fokozatosan kiderül, hogy élőlény (a lüke lány eltüsszenti magát előtte XD). Az elmebetegebb kategóriába tartozik Seiji bajkeverő nővére, aki rettegett bandavezér, és az egyetlen, akitől öccse fél; vagy az osztály hallgatag zsenije, Nao, akinek az apja rendszeresen finom sebészeti beavatkozásokat akar végezni Seijin és Midorin (egy láncfűrésszel), de a lány egy mázsás kalapáccsal általában idejében közbelép (Midorit szereti, de Seijit utálja). Midori ismerősei sem tétlenkednek, felbukkan Kouta, a kissé lányos fiú, aki kiskora óta a legjobb barátja, és természetesen titokban érzéseket táplál Midori irányába, de a Seijivel töltött idő ezt egy igencsak... érdekes... irányba viszi el. Persze még rengeteg kisebb-nagyobb szerepet kapó kis szereplő van rajtuk kívül is, mint Modori folyton aggódó anyja; Lucy, a folyton jókedvű japomán amerikai cserediáklány; vagy Miyahara, Seiji folyton bajba kerülő önjelölt első-tisztje. Ez a színes társaság rengeteg kis mellékszálat produkál, amik a manga történetének nagy részét kiteszi. Ahogy találkoznak ezzel a furcsa párral, lassan megváltoznak, sokak életét éppen Midoriék teszik rendbe, mások rajtuk próbálnak segíteni (a főszereplők kb. fele idővel tudomást szerez erről a különös együttélésről).
Furcsaság, hogy a főszál végig rejtetten kanyarog, csak a vége felé tud ismét előbukkanni. A rengeteg szoros/vidám/zavarba ejtő pillanat között egyre gyakrabban bukkannak fel keserű gondolatok is. Ugyanis még az állandóan lelkes Midori is tudja, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, és valamikor vissza kell térnie saját testébe, ez pedig a Seijivel töltött idők emlékeit is el fogja törölni. Persze ez egyre rosszabb kilátás mindkettejük számára, tekintve, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és még az érzelmi analfabéta Seiji is kezdi felfogni, mit érez kényszeredett társa iránt.
A romantikus szál inkább az aranyos kategóriába sorolható, mindezek ellenére egy kellően törékeny ember lelkébe mélyen bele tud nyúlni. A manga fő erőssége véleményem szerint az igen egyszerű alapokon nyugvó gyilkos humora. A rajzoláshoz nem értek, egy szakértő ismerősöm véleményét idézem: "Néha a fejemet fogtam, milyen primitív..." De még ő is hozzátette: "...de egyszerűen nem tudtam letenni." :D Mint ebből is kitűnik, érdekes a történet. A rövid, jelenetszerű fejezetek miatt tetszőlegesen megszakítható az olvasás. Az alkotó egyébként nagyon jól dolgozik a szereplőkkel, és olyan jó karaktereket képes létrehozni, hogy a vége felé az egyes szereplők felbukkanásával az ember fia már a fejéhez kap: "Na, ebből mi lesz..."
A mangából természetesen egy tizenhárom részes anime is készült. Ezt a keménymag-rajongókon (lásd: én) kívül senkinek sem ajánlom. A történet drasztikusan lerövidül és összekuszálódik. Nagyon fontos és nagyon jó szereplők esnek ki (Példának okáért Nao, Lucy, és Kouta önjelölt rajongói kulbja), mások pedig karakterben megcsonkulnak egyes jeleneteik kimaradásai miatt (Takki, az otaku mondjuk az összes jelenetét megtartja, de másfél epizódba összezsúfolva, így kiveszik a fokozatosság, és hirtelen "sok lesz belőle"). Midori és Seiji viszonyára ennek megfelelő hangsúlyt helyeznek, de egyszerűen nem telik el annyi idő, hogy addig fejlődjön, ahol a nyolcvanötödik fejezet végén tart; szóval ennek is olyan elkapkodott érzete van. Kiveszik a felhőtlenség az egészből, amit a rendszeres vicces jelenetek biztosítottak a mangában; még a mangában többnyire sugárzóan boldog Midori jelleme is inkább borúsnak látszik az animében. Több idő kellett volna hozzá, vagy adni legalább egy teljes évadot a kifejtésre, esetleg több szeretetet kellett volna kapnia a történetnek, vagy nem tudom, de ez így nagyon nem kóser... Összességében a mozgóképes verzió számomra nagy csalódás volt; bár a rajzolása érzésem szerint szépre sikeredett.
Ettől eltekintve a Midori no Hibi a kedvenc mangám marad. Véletlenül találtam rá, a címben szerepelt egy internetes ismerősöm álneve, belekukkantottam, és megtetszett. Úgy tapasztaltam, nem igazán olvassák, de aki már végigolvasta mosolyogva gondol vissza rá. Ha valakinek esetleg ettől a borzalmas leírástól megjött a kedve, annak adok két címet:

Az angol verzió:
http://www.onemanga.com/Midori_no_Hibi/

A magyar verzió (másodlagos fordítás, az angolból, ha valaki stabil angol nyelvből, annak azt ajánlom, maradjon az elsődlegesnél, aki meg japánból, az pukkadjon meg! ;-) ) :
http://www.manga.hu/index.php?id=42&content=forditas

Béke!

2010. február 26., péntek

Énismereti képzés

Üdv!
Egy ismerősömnél láttam egy kérdőívet, amit nemrégiben a párom is kitöltött, és nekem is megtetszett, szóval csatlakozok hozzájuk. Ego sum Zoltán, armentum Dei!

*Alapok
Becenév: Zoli, Pici, Hülyepici, Atomnyul, Bimbi ( egyszer megöllek, Amaru…)
Horoszkóp: bak
Kínai horoszkóp: Sákány. (rulez)
Szerencseszámod: 4
Vallás: Református keresztyén, taoista világnézettel.

*Külső
Magasság: 174 cm
Súly: 60-62 kg. („Gííízdá..”)
Szemszín: Barna.
Hajszín: Barna.
Szemüveg/kontaktlencse: Kéne.
Szeplők: Nincs.
Tetoválás: Csak lelki sérülések esetén, még nincs.
Piercing: Amíg nem akarom a holttestemet távolról irányíttatni, nem.

*Milyen színű a … ?
Fogkeféd: Kék és fehér… Bár nem tudom, megvan-e még.
Biciklid: Kék (Fecske névre hallgat), Fekete (Fáni névre nem hallgat).
Autód(tok): Zöld! :D
A bögre, amiből utoljára ittál: Mélyvörös, bordós árnyalatú. (Kerámiát csak pontosan!)
Telefonod: Ezüst.
A toll, amivel utoljára írtál: Kék.
A körmöd: Áttetsző, mint általában egészséges embereknek.
A szék, amin ülsz: Fekete.
Ágyneműd: fehér (Vagy lilás, helytől függ.)
Szőnyeged: Zöld! :D

*Személyiség
Jellemezd magad két szóval: balfék, makacs
Alapvetően pesszimista vagy optimista vagy? Mikor melyikre van szükség.
Félénk vagy inkább bátrabb? Bátor.
Lenézel másokat? Ha okot adnak rá.

*Szerelem
Hiszel a szerelemben? Igen.
Létezik “szerelem első látásra”? Az nekem lassú…
Most szerelmes vagy? Igen.
Első csók? Nem, már sokadik.
Jelenleg szabad vagy? Semmilyen tekintetben sem…
Visszautasítottál valaha valakit? Igen.
Téged visszautasítottak már? Még szép. (Ilyen fejjel? :D)
Félénk vagy, ha randizásra kerül a sor? Csak a saját hibáimtól félek.

*Szex
Beállítottság: Heteroszexuális.
Bizonytalan vagy a beállítottságodban? NEM!
Szűz vagy? Nem, bak.

*Előfordult valaha, hogy …
Aludtál a szabadban? Sátorfedezetben.
Voltál már szerelmes? Folyamatosan az vagyok.
Csókolóztál haverral? Nem.
Ittál alkoholt? Igen, jó sz*r volt.
Nyomtál már rágót a pad aljára? Nem.
Vezettél autót? Hivatalosan nem.
Elejtetted a mobilodat? Nem tartok számon ilyesmiket.
Találkoztál valakivel, akit neten ismertél meg? Elég sokkal. Animék kapcsán.
Voltál Disneylandben? Nem foglalkoztat a dolog.
Voltál chat-oldalon? Egyszer megpróbáltam, de nem tudtam feljelentkezni.
Vágtad már saját magad a hajad? Igen, hat évesen, fényképezkedés előtt.
Tettél olyat, amit megbántál? De még mennyit…
Lógtál suliból? Nem jellemző.
Bungee-jumpingoltál már? Nem.
Ütöttél már meg valakit? Indulatból sosem.
Puskáztál már? Nem jellemző.
Voltál már letartóztatva? Nem.
Törtél már be más házába? Nem.
Voltál már temetésen? Igen.
Használtál már öngyújtót? Kezdődő piromániám van.
Voltál már színpadon? Többször, különböző okokból.
Füveztél? Nem.
Gyűjtesz képregényeket? Még nem.
Nézed a híradót? Néha.
Ötnél több rap-albumod van? Erre inkább nem válaszolok, a rapperek érdekében.
Van iPodod vagy mp3 lejátszód? Túl drága.
Szereted a Disney filmeket? CSAK a rajzfilmeket.
A “lol” kifejezést élő beszédben is használod? A ’dalol’ szóban gyakran.
Dohányzol? Soha.
Hetente eszel gyorskaját? Nem.
Voltál külföldön? Párszor.
Szereted a videó-játékokat? Nincsenek, szerintem szeretném őket.
Volt, hogy megnyomkodtad a lift összes gombját egyszerre? Nem, billentyűzetét már igen.
Volt, hogy megittál egy egész doboz tejet egy óra alatt? Kiskoromban állítólag…
Ültél repülőn? Nem.

*Múlt
Legrégebbi emlék: Anyukámmal sétálok egy úton, és olajfoltokat követek.
Valami, amit jó lenne elfelejteni: Minden alkalom, amikor megbántottam a szerelmemet.
Mit csináltál 2000 szilveszterén, az ezredfordulón? otthon voltam, és azon gondolkoztam, hogy miért olyan fontos ez.
Mit csináltál, mikor a szeptember 11-i támadásokat meghallottad? Megérkeztem az iskolából.

*Jelen
Hogy érzed magad? Közepesen fáradt vagyok, kicsit fáj a fejem.
Mit viselsz? Bélelt alsó, izzadt póló, két zokni, szűk alsó.
Mire gondolsz? K-On!
Mik a terveid mára? Midori no Hibi-t olvasok, aztán szunya.
Most hol vagy? A szobámban.

*Mikor …
… kezdtél iskolába járni? 6 évesen.
… találkoztál először a legjobb barátoddal? Negyedikes koromban.
… mentél utoljára vásárolni? Négy órája, éhes voltam.
… vettél utoljára új nadrágot? Tizenkét évesen, a húgomra lett jó. ^^
… gyújtottál utoljára gyertyát? Mindenszentek napján.
… voltál utoljára suliban? Tegnap.

*Filmek
Rendezés vagy producerkedés? Rendezés.
Gondoltál valaha arra, hogy a filmbizniszben dolgozz? Igen.
Milyen szerepben tudnád elképzelni magad egy filmben? Halott, reménytelen szerelmes, mókamester, rezonőr.
Melyik a legkevésbé ijesztő horror, amit valaha láttál? Marnabuta – Gyilkos hangyák (FÖLDRENGÉÉÉÉÉS!!! :D ), és egy pókos bizbasz, aminek a címére sem emlékszem, de hülyére röhögtem magam a legfélelmetesebb részén.
Milyen műfajú lenne a saját filmed? Abszolút.

*Zene
Melyik bandákat tudnád ÖRÖKKÉ hallgatni? Mély Bíbor, Neverland Express, P. Mobil, Bon Jovi, Neoton Família, Abba, Boney M, Dinami, Goombay Dance Band, Groove Coverage, IHM, Pa-dö-dö, Queen, Roxette, The Corrs
Mit hallgatsz most? Apámék beszélgetését.
Milyen bandát hallgattál öt évvel ezelőtt? Ja, hogy úgy… Mély Bíbor főleg.
Négy-öt éve milyen volt a zenei ízlésed? Rock, rock, ROCK!
Melyik énekeséhez hasonló hangot szeretnél? A hangom olyan, amilyet szeretnék.
Melyik filmnek van a legjobb zenéje? Ötödik elem, az összes John Williams és Hans Zimmer-féle, valamit Angelisék filmzenéivel ellátott alkotásoknak.

*Álmok és rémálmok
Gyakran vannak rémálmaid? Néha.
Általában miről álmodsz? Képtelen hülyeségekről.
Miről álmodtál legutóbb? A szász hadszervezetről.
Mi volt a legutóbbi rémálmod? Nem tudom.
Mi volt a legérdekesebb álmod? Csatában kettéhasítottak derékban.
Volt olyan álmod, ami valóra vált? Soha.

*Suli
Suliba jársz? Igen.
Ha igen, hová? PTE, BTK, Történettudományi Intézet, Régészeti tanszék, Népvándorláskor főszak.
Hányadikos vagy? Harmadéves.
Milyen osztályba jársz? Zilált.
Kedvenc tantárgy? Történelem; Antik irodalomtörténet I.
Hány órád volt ma? Három.
Mik voltak ezek? Történeti földrajz II.; IX. szd.-i régészet, Magyar honfoglalás.
Kijössz az osztálytársaiddal? Amennyire kell.
Kaptál ma jegyet? Nem szokásom.
Kedvenc tanárod? Általános iskolás történelem-angoltanárom.

*Sport
Kedvenc sportod? Kerékpározás.
Sportolsz valamit? Biciklizek, néha futok, (nagyon) néha testet építek.
Ha igen, mióta? Mióta járni tudok.
Ha igen, milyen gyakran? Amikor tehetem, és nem a gépem előtt rohadok.

*Mi az első dolog ami eszedbe jut…
Láncfûrész – Favágás.
Iskola – scola, -ae, feminimum
Tehenek – „Mondd azt, amit éééén… Döglött tehén!”
Egerek – Mr. Csingiling

*Az elmúlt 3 napban …
Beszéltél telefonon? Igen.
Voltál moziban? Nem.
Sírtál? Nem.
Cigiztél? Nem.
Megittál egy üveg vizet? Igen.
Olvastál könyvet/újságot? Igen.
Néztél tévét? Nem.
Zuhanyoztál? Igen.
Fényképeztél? Nem.
Hallgattál zenét? Igen.
Mondtad valakinek, hogy szeretlek? Igen.
Mondtad már valakinek, hogy utálod? Nem.

*Kedvenc
Kedvenc szín: Zöld! :D
Kedvenc évszak: Tél, tavasz.
Kedvenc hónap: Április.
Kedvenc nap: Betelgeuse.
Kedvenc napszakod? Éjszaka.
Kedvenc illat: Nincs.
Kedvenc ruhadarab: Toguro-kabát.
Kedvenc hangszer: Dobok.
Kedvenc horrorfilm: Most kikapcsolódsz, vagy rettegsz? Ha muszály: Predator 1.
Kedvenc vígjáték: Csupasz pisztoly 2 1/2
Kedvenc elmélkedős film: Most kikapcsolósz, vagy gondolkozol?
Kedvenc mese: Grimm: Széttáncolt cipellők
Kedvenc mesehős: Csizmás kandúr
Kedvenc sorozatod: Yu Yu Hakusho, a szemfiú
Kedvenc reklámod: Nincs.
Kedvenc zenéd: ROCK!
Kedvenc tárgyad: Sajátok közül a plüssmacim.
Kedvenc része a szobádnak: Ágy.
Kedvenc része a házadnak: Zöld szoba.
Kedvenc könyved: Homérosz: Íliász
Kedvenc újságod/magazinod: Nincs.
Kedvenc autómárka: Rühellem az autókat.
Kedvenc lánynév: Mindegy, domináns legyen benne az „i” (kiv.: Ingrid)
Kedvenc fiúnév: Zoltán, Attila

*Válassz
Szemüveg vagy kontaktlencse? Szemüveg.
Film vagy mese? Mese.
Könyv vagy újság? Könyv.
Kakaó vagy kávé? Köpnömkellpő...
MSN vagy skype? MSN.
IWIW vagy myVIP? Ezek egyébként nem értelmes kérdések.
Sport vagy lustulás? Is-is.
Futás vagy biciklizés? „I want to ride my bicycle, I want to ride my bike…”
Fehér vagy fekete? Fekete.
Tél vagy nyár? Tél.
Hideg vagy meleg? Hideg.
Víz vagy homok? Víz.
Rendőr vagy tűzoltó? Bulbasaur. (Hülye kérdésre hülye válasz.)
Labda vagy lufi? Is-is.
Hajó vagy repülő? Nem tudom, te látod.
Angyal vagy ördög? Is-is.
Sírás vagy nevetés? Nevetés! 
Egyedüllét vagy társaság? A magány szebb szó, inkább az.
Nokia vagy Sony Ericsson? Nokia. („ÁLLJ! TITI!” „NO, KIJA?”)
Ceruza vagy toll? Ceruza.
Zuhanyzó vagy fürdőkád? Zuhanyzó. (Gyorsabb.)
Gyorsbüfé vagy étterem? Gyorsbüfé, de csak átvitt étteremben.
Szénsavas vagy szénsavmentes? MENTES? THIS IS SPARTAAAA!!!
Busz vagy vonat? Vonat. (L)
Szemceruza vagy szájfény? Inkább szájfény, ne bántsák a szememet.
Motor vagy autó? „Fulladjatok meg a saját mocskotokban.”
Foci vagy röpi? Futball.
Páros szám vagy páratlan? Nem mindegy?
Orbit vagy Winterfresh? Orbit, DOS alatt.

*Egyéb
Hány éves leszel 5 év múlva? A mostani életkorom 21 év.
Szerinted akkor házas leszel? Remélem.
Melyik filmet láttad utoljára? Fogalmam sincs.
Kit tárcsáztál utoljára? A páromat.
Ki hívott téged utoljára? Ő.
Kitől kaptál utoljára smst? Húgomtól. (Téves volt.)
Jobban szeretsz smst írni, vagy telefonálni? Igen, kicsivel.
Van háziállatod? Igen, bár inkább a családomé.
Mit csináltál tegnap éjfélkor? Londiniumot ostromoltam egy számítógépes játékban.
Hova mentél utoljára? Ide, ahol most vagyok.
Mit szeretsz a télben? A hideget, hogy a többiek kevésbé bírják, hogy megszülettem, és a havat (minél nagyobb, annál jobb).
Mit szeretsz a nyárban? A nyári esőt, a bringaidőt, és a párommal töltött időt.
Mit szeretsz a tavaszban? Zöld! :D
Mit szeretsz az őszben? Hogy a végén tél van.
Társaságkedvelő ember vagy? Nem.
Melyik a kedvenc éttermed? Nincs.
Melyik a kedvenc kávézód? Nincs.
Mit ettél utoljára? Fahéjas palacsintát.
Melyik a kedvenc desszerted? Süti! :D
Melyik a kedvenc levesed? Paradicsomleves. (Igen, de én szeretem.)
Szereted a kávét? Nem.
Naponta mennyi vizet iszol? Ha a teát is beleszámítjuk, rengeteget. Ha nincs tea, szintén.
Mit iszol reggelente? Tea, tej, semmi; mikor mi van.
Hason fekve alszol? Változó.
Fel tudod tölteni benzinnel a kocsitokat? Persze, csak tönkreteszi az üléshuzatot.
Szereted a Snoopy-t? Aranyos, bár fogalmam sincs, mi az.
Tudsz pókerezni? Nem.
Jártál valaha Kanadában? MIÉRT PONT KANADA?!
Ismersz valakit, akinek ugyanakkor van a szülinapja, mint neked? Valamikor ismertem.
Szeretnél gyerekeket? Nos: „NO CHANCE IN HELL!!!!!!!”
Beszélsz idegen nyelveket? Angolt nagyjából.
Voltál valaha kórházban? Sajnos igen.
Tenger vagy medence? Medence.
Gyakran hordasz ékszereket? Szinte soha.
Melyik a kedvenc tévéműsorod? Csatatér.
Ki a legviccesebb ember, akit ismersz? Kállai János.
Plüssállatokkal alszol? Csak, ha egyedül vagyok.
Milyen a mobilod csengőhangja? Hangos.
Megvannak még a gyerekkori ruháid? Egy zöld zoknit őrizgettem, de anyám kidobta.
Milyen színű a fal a szobádban? Zöld! :D
Alvás közben be van zárva a szobád ajtaja? Ha tehetem.
Sokat flörtölsz? Ez a szó pont annyira undorító, mint amit jelent.
Olvasol napilapokat? Nem.
Nézel valamilyen szappanoperát? Fanfiction-öket olvasok.
Ha lenne rá lehetőséged, úsznál delfinekkel? Ha tudnék olyan gyorsan úszni, biztosan.
Melyik a kedvenc szendvicsed? Sonkás melegszendvics.
Van olyan ember, akire stílusikonként tekintesz? Sok, de nem szokásom tisztelni őket.
Melyik a kedvenc bőrszíned? Változó.
Milyen színű cuccokat szeretsz viselni? Zöld! :D
Mit szeretsz magadban a legjobban? Nehéz kérdés.
Milyen színű a szemhéjfestéked? Zöld! :D (lenne)
Milyen színű a szempillaspirálod? Zöld! :D (lenne)
Milyen hosszú a hajad? Vállig ér.
Melyik családtagodat szereted legjobban? Mirca!!! XD
Mennyi ideig tollászkodsz a fürdőszobában? Négy naponta két perc. (borotválkozás).
Otthon meztelenül járkálsz? Ha az felel meg a hőmérsékletnek, és egyedül vagyok.
Mi idegesít leginkább a lányokban? Ha az egyenlőségi harc átmegy feminizmusba.
Mi a fontos számodra egy kapcsolatban? Viseljenek el.
A külső számít? Igen.
Szeretnél piercinget? Amíg nem akarom a holttestemet távirányíttatni, addig nem.
Milyen hangerőn nyomatod a szobádban a zenét? Meat Loaf.
Milyen színűek a függönyeid? Fehérek.
Hol szoktál vásárolni? Üzletekben.
Most mire gondolsz? Hogy lehet Enikőnek múlt hétről Bleach-mangája?
Gyakran beszélgetsz a szüleiddel? Viszonylag.
Szereted a gyerekeket? Nem, kevés kivétel van.
Milyen alkoholt ittál utoljára? Bor, azt hiszem.
Félsz az elkötelezettségtől? Nem.

2010. február 8., hétfő

"És mégis rozoga föld!"

Üdv!
Ma kultúrélményem volt. Kellemes fásultságban lépkedek ki egy bevásárlóközpontból, teszek vagy három lépést, és megcsapja a fülem egy hang. Egy gyerek sétál keresztbe előttem, két-három évvel lehetett idősebb nálam, közben kétszáz decibellen üvölti az Oroszlánkirály c. Disney-produkció kezdődalát ékes zulu nyelven: "NÁÁÁÁÁÁÁ, TUHEDNYÁ, JÁBÁRI KHIJÁRÁ!!!"
Egy perc nevetésre kénytelen voltam megállni az erőteljes hidegben. Komolyan elgondolkoztam, hogy tényleg a legdepressziósabb országban élek-e Európában.
(Amúgy az idézet a L'art pour l'art társulttól származik, de csak átirat, Gallileo Gallilei híres mondására: "És mégis mozog a föld!")

2010. január 25., hétfő

Elfajzott világ

Üdv!

Nem hiszem, hogy a cím magyarázatot igényel. Nézzetek körül!
Látjátok, ahogy az alkohol kábulatában tántorognak az emberek? Néhányan csak bohócot csinálnak magukból, néhányan fizikailag bántalmazzák azokat, akiket védeniük kéne. Nem képesek többé boldogok lenni önként vállalt narkotikus állapotuk nélkül. Közben a szervezetük kétségbeesetten kiált, kiveti magából a mérget, de még így is marja, és évtizedek alatt el is pusztítja. Mindeközben el is vesz legalább egy évtizedet a bódult állapot, ami alatt alkothatnának, és szeretetet adhatnának a körülöttük lévőknek. nekik mégis inkább ez kell. Undorító.
És látjátok, ahogy azok, akik egy kis hatalomhoz jutnak, azonnal elkezdik kiforgatni mások zsebeit? A becsületüket készpénzre váltják, és nem képesek mértéket tartani. nekik nem elég a megélhetés, nem elég egy nyugodt, csendes élet, mesebeli gazdagságot akarnak. Hajtják magukat, amíg a szívroham el nem viszi őket. Ennyit ért. Emberek milliói pedig úgy nőnek fel, hogy az ő gazdagságukat tartják célnak, ami nélkül boldog sem lehet senki. Ilyen áron? Undorító.
Látjátok azt is, ahogy az alattuk lévők lopnak a megélhetésért. Mindenki. "Az átkos kommunizmus idején azt mondtuk: 'Lopnak itt mindent, ami mozdítható.'. Örömmel jelenthetem, ezen a problémán túlléptünk." (kópirályt: Fábri Sándor) Ez van, nincs más út. Robotolhatsz tizenhat órát naponta, magukra hagyhatod a gyerekeidet, hogy csak hétvégéken lásd őket; nem lesz elég. Hát csalj és lopj, ahol tudsz, vagy éhen halsz. Undorító.
Nézzétek, milyen (de)generáció készülődik munkába lépni! Boldogságra vágyik, és nem hajlandó érte dolgozni. Tizedéves egyetemisták, és huszonöt évesek, akik még életükben nem dolgoztak. Közben minden hétvégén buli, senkinek nincs beleszólása az életükbe, persze a számla nem az ő nevükre megy. Kihasználják mások szeretetét, és ülnek a nyakukon, amíg azoknak a gerince nem törik bele. Undorító.
Nézzétek, mit tettünk a szerelemmel! Maroknyi ember kétségbeesetten ragadja meg a neki kijelölt lény kezét, és szorítja magához, hogy megvédje ettől az őrülettől. A többiek "szabadok". bármikor hajlandóak összefeküdni bárkivel, aki felkelti az érdeklődésüket, mint az állatok. Vagy megházasodnak érdekből, ugyan minek is szenvednének érzésekkel, csakis anyagilag van értelme a házasságnak. Aztán megdöglenek ötven év múlva, és egy gránittömb marad az összes vagyonukból, amiből ötszáz év múlva remek épületkő lesz majd. Nem képesek bízni a másik nemben, ezért a sajátjuk felé fordulnak. Ez nem normális. Ha az lenne, képesek lennének szaporodni. Szerelemre szinte senkinek nincs többé szüksége. Undorító.
Nézzetek túl egy kicsit a betontengeren, amiben éltek, amíg zöldet nem láttok! De hisz érzitek! A hó egy hét alatt elolvad, akármilyen vastag legyen. Tízezer faktoros napolajatok ellenére is leégtek délben, hatszor egy nyáron. A folyók vize, amikből száz éve még biztonságos volt az ivás, bűzös méreg, semmi más, a hal is menekül belőle. A városokban megfojt a köd, ami tiszta vízpára lenne nélkülünk. Fogy a hal, pusztul a talaj, szárad a szavanna, fogy az erdő... "We kill the world." (Boney M)
Ijesztő, ugye? Példátlan, romlott világban élünk. Ennél rosszabb sosem volt. Ugye? NEM! A helyzet az, hogy mindig ilyen volt. Mesélek egy kicsit, mi volt több, mint ezerötszáz évvel ezelőtt. A helyszínünk a Római birodalom, legyen mondjuk Pannonia (nagyjából a mai Dunántúl), hogy helyben legyünk. időpont: az V. szd. eleje. A provincia, ahogy az egész római birodalom, egy nagy káosz. Az emberek vedelnek, mint a gödény, a vezetők lopnak és korrumpálhatóak, a közerkölcsök a béka feneke alatt, rablóbandák járják a környéket, akik lusták dolgozni, ezért inkább el eszik mástól, ami kell. Tőlünk délre már nincs miből hajót építeni, kiirtották az összes cédrust, a hajó nagyobb hasznot ígért, mint az erdő, az erdővel pedig eltűnt a talaj is, és maradtak a mediterráneum gyönyörű fehér sziklái. Bár nincsenek feljegyzéseink róla, valószínűleg ugyanígy nézett ki a nagy Babiloni birodalom is, mielőtt elpusztította egy szomszéda. Így hullt szét a Szovjetunió, vagy a spanyol gyarmatbirodalom is. Széthullott valami, a REND. Ez tartja az emberek életét kordában, ettől lesz valami működőképes. Amint ez megszűnik, elkorcsosulnak az emberek a természetellenes környezetben, amit önhittségükben emeltek. Ekkor jön egy kőkorszaki szellemi szinten álló horda (hunok, germánok, amoriták, afgánok), és elpusztítja, és a maga képére, természetközelire formálja világot, hogy kezdődjön minden elölről; mert idővel ők is elkezdik keresni a kényelmet, ami elkorcsosuláshoz vezet.
Hiába hoztuk léte több ezer éve a hivatást, amely figyeli elmúlt koraink hibáit, nem tanulunk belőlük. Azt hisszük, mi okosabbak vagyunk, vagy azt, hogy mindez egy fejlődés része. Nem. "Csak toporgunk, csak toporgunk, csak toporgunk, csak toporgunk csak top..." (Milan hadnagy, Magas szőke férfi felemás cipőben). A történelem ismétli önmagát, kimutathatóan ciklikus. De "A világon semmi sem tart örökké." (falfirka Pompei-ből). Mert szaporodunk. Fogynak az erőforrások, amiket felélhetünk. Nem sok ciklust bírunk már ki. Lassan megfulladunk a saját szemetünkben. De én ezt már nem érem meg. És utódokat sem fogok hagyni, hogy kitegyem őket ennek. A természet túléli. Földanya erősebb. Lehet, hogy gerincesek nélkül, de tovább fog folytatódni a földi élet. Metropoliszaink romjain fognak futkározni az új fajok. Talán lesz köztük még egy olyan ostoba, mint az emberiség. Kétséges.
Uff, én beszéltem, Szeretet és béke!

2010. január 22., péntek

300, avagy Thermopülai Hollywoodból nézve

Üdv!

Nos, először egy címmagyarázat. A '300' egy amerikai történelmi-kaland-fantasy-izé film, 2007-ben került a piacra, rendezője Zack Snyder. Hollywood (nyugodjon békében a magyalfa-erdő, ahol a kerületet felhúzták...), mint tudjuk, az Egyesült Államok filmiparának központja, Thermopülai pedig annak a csatának a helyszíne, amelyet a film megörökít.
Hogy egy kicsit otthon érezzem magam, egy kis történelmi háttérinfó. Tehát! A legendás marathoni futás után a perzsa birodalom nem igazán mert ujjat húzni a Balkán-félszigeten elhelyezkedő görög városállamokkal (sem az északra lévő agyament thrákokkal, és makacs makedónokkal, akik százötven év múlva komoly fejtörést fognak még okozni), egészen addig, amíg az energikus, fiatal és forrófejű Xerxész nem került a trónra. Őfelsége vetett egy pillantást igencsak hiányos világtérképére, és nehezményezte, hogy ötven-hatvan városka egy zsebkendőnyi félszigeten csakúgy ellenáll a világ legnagyobb (akkoriban egyetlen) birodalmának, úgyhogy összeszedte csepp seregét (200.000 fő Hérodotosz szerint, ha a fele, az még akkor is az ismert világ lakosságának egy ezreléke), és Hellász felé vette az irányt. Útközben megkorbácsoltatta a tengert, mert elsöpörte a hidacskáját (sosem tudtam máshogy elképzelni ezt a csávót, mint egy óvodást XD), és szerény csapatával továbbhaladt, rabolva és pusztítva az útba eső területeket. A görögök érzékelték, hogy ennek nem lesz jó vége, és egy jelentős egyesített sereggel útját állták a Balkán-félszigetre vezető egyetlen sima út legszorosabb részénél, a Thermopülai(hőkapu)-szorosnál. Három napon keresztül vitézül tartották magukat: a görög phalanx a leghatékonyabb közelharci harcmodor, ha az ellenfél egy irányból tud támadni; a megerősített athéni és szövetsége flották pedig meggátolták a hátukban készülő partraszállási kísérleteket. Aztán beütött a kánya, egy áruló megmutatta a sereg hátába vezető utat. A hadsereg vezére, Leonidasz spártai király vállalta, hogy háromszáz honfitársával (no meg vagy ötszáz szövetségessel, főleg az ősellenség tébaiakkal, 'dögöljetek meg ti is, ha már nekünk muszály' elven XD) feltartja az ellenséget, amíg a sereg nagyobbik része rendezetten visszavonul. Ezzel halálra is ítélték magukat, mivel ilyen vészesen megfogyatkozva, bekerítve már esélytelenek voltak a méd lovasság, az egyiptomi harci szekerek, a szkíta íjászok és a Tízezrek tömegei ellen. Végeredményben hősi halált haltak, és bár a perzsa hadsereg egy ideig diadalmasan menetelt tovább, a görög flotta elvágta az utánpótlásukat, és amint maguk is megfogyatkoztak némileg, nagyjából egyenlő feltételek mellett összecsapott az összgörög és az összperzsa sereg Plataia-nál, ahol az utóbbi teljes egészében megsemmisült, még Xerxész barátunk is majdnem otthagyta a fogát (egy bátor hajóskapitány mentette meg, nyomában a bosszúszomjas athéni hajókkal, és Kis-Ázsiáig hajózott vele, ahol is partraszállásnál köszönetképp halálra korbácsoltatták: "Miért nem voltál gyorsabb, veszélyezteted az életem?". Tapsoljuk meg őfelségét, Xerxészt még egyszer, ellenállhatatlan uralkodói karizmájáért.) Azt a háromszázat, aki ott maradt a mai napig hősként tisztelik göröghonban.
Nos, ez az esemény ihlette meg Frank Miller képregényrajzolót, és az ő művét dolgozták át csaknem tíz év múlva ebbe a filmbe. A film meglehetősen rendhagyó, eltér a hangulata a mostanában rendezett hellén témájú történelmi filmektől (Nagy Sándor, a hódító; Trója). Ahogy a rendező fogalmazott, olyan az egész, mintha egy csatában megsérült harcos lázálmában újraálmodná elesése előtti utolsó perceit. A történet maga két fő szálon fut. Az egyikben Leonidasz király küzd hű harcosai élén a gaz ellent ritkítva; a másikban felesége, Gorgó (szabad kiröhögni szegényt) próbálja elérni, hogy ugyan segítsenek már neki otthonról is a sok népek. Mellékszálként ott van még Ephialtész, az áruló története, meg Diliosé, bár, mivel az egészet ő meséli (csak a végén tudjuk meg, ki a narrátor), nem igazán számítanám ide. A történetben patakokban folyik a vér, az ember egy pillanatig nem unatkozik, némi fekete humor is jutott bele, és nagyokat lehet szomorkodni közben, szóval egy tizennyolcas karikával megtoldva roppant élvezetes alkotás.
Hiányoltam a történelmi realitást, bár igazság szerint talán nem is vártam. A spártaiakon kívül a többi görög szinte nem is harcol. A görög hoplita vértezete egy sisakra és egy köpenyre redukálódott, még jó, hogy a pajzs meg a lándzsa megmaradt (módosítva). A perzsa sereg a csúcsok csúcsa. Halhatatlanjai krómozott fémmaszkban vonulnak fel két katanával a hátukon; páncélozott rinocérosz küzd a soraikban, Xerxész trónszékét ezer rabszolga cipeli, a hóhér szerepét pedig Yabba távoli unokatestvére tölti be.
Mindent összevetve tetszett. A két dolog amit nagyon jól eltaláltak: a spártai mentalitás ("A spártaiak nem azt kérdezik, mennyi; hanem azt, hogy merre!" -IV. Agis), és a phalanx-harcmodor (anyám, komolyan mondom, ilyet én még nem láttam, a szemléltetés jobb volt, mint bármilyen magyarázat). Ez pedig megadja a film alaphangulatát. A Spártában játszódó események nagy részét unalmasnak találtam. Szépen volt megoldva Leonidasz halála, és volt néhány fordulat, amire nem számítottam (pedig ismertem a csatát!). A befejező jelenttől mindig libabőrös leszek.
Összegzésképpen, ha a csatáról akarsz megtudni valamit, rossz helyen kopogtatsz, ha egy jó történelmi-kaland-fantasy-izé filmet szeretnél nézni, és nem irtózol a vértől, nézd meg. (Javaslat: angol szinkronnal, ha megfelelő szinten bírod a nyelvet).


"Arra menő, mondd el a Spártaiaknak, hogy pihenünk,
Ős hagyománya szerint hullt el a hősi sereg."

Szimónidész (József Attila fordítása)

2010. január 12., kedd

Végső fegyver

(Üdv!
A most következő bejegyzés Atomnyul egy új keletű novellája, darabolás nélkül elég évezhetetlen, de azért rendelkezésetekre bocsátom. Igen terjedelmes (hét és fél A4-es oldal), kérem, csak megfelelő mennyiségű szabadidővel álljatok neki. Elnézést azoktól, akik már olvasták.)

Vuximund vett egy nagy levegőt. Most már semmi értelme nem volt dühöngeni. A háború elveszett, a bátyját megölték, a népe a rómaiak kegyétől függ. És ő vezette a tárgyalásra küldött csapatot. Azért ő, mert nem maradt más.
Sokszor kívánta, bár lehetne olyan, mint a bátyja, Gabin volt.
Gabin született kvád király volt. Magas termet, széles vállak, csatában úgy tombolt kalapácsával, mintha Tohr lelke szállta volna meg; hangja zúgott, mint a szarmata földek szélvihara; jéghideg kék szemei soha nem engedtek fel, jelezve az ellenségnek és alattvalóinak: nincs kegyelem. A nép szerette, és hűségesen követte, mert megbízható volt. Mindig bátor, mindig egyenes. Ez lett a veszte. Amint lejárt a fegyverszünet, betört a római birodalomba. Néhány kisebb győzelem után a császár tárgyalni hívta. A bejáratnál elvették a fegyvereit, és amint kettőt lépett odabenn, megölték. Állítólag puszta kézzel bezúzta egyik támadójának a koponyáját, amikor már három kardot döftek bele. Vuximund csak mosolyogni tudott ezen a történeten: igen, ez volt Gabin.
És mi volt ő? Nos, jó családba született falu bolondja. Sovány volt, gyönge, még a kardját sem tudta megemelni fél kézzel, szerencsére sosem volt még csatában. Folyamatosan vigyorgott, mint valami idióta, és bár szerették, senki sem vette komolyan. Életében az egyetlen eredménye, amit elért, hogy megtanult néhány nyelven, elég szépen tudta forgatni a szavakat. Azon az emlékezetes „tárgyaláson” ő lett volna a bátyja tolmácsa, ha nem betegeskedik az indulás idején, és nem torlaszolja el a szokatlanul kemény tél a hágót, amin át kellett volna kelnie. Így viszont kimaradt a merényletből, és a nép a bátyja halálhírére azonnal őt emelte a trónra. (Mindig van néhány dögkeselyű, aki hatalomra segít egy gyenge királyt, hogy aztán szabadon lophasson.) Vuximund nagyon nem akarta ezt a tisztséget, sem semmi mást, ami ezzel járt. Csodálatosan jól érezte magát a kunyhójában szunyókálva, a nagy néha arra vetődő kereskedőkkel beszélgetve, vagy éppen esténként meséket mesélve a törzs gyermekeinek az istenek és óriások tetteiről, vagy épp törzsük múltjáról.
Szerencséjére azonnal megjelent az ellenkirály is, Uthimer személyében, aki bátyja legtehetségesebb parancsnoka volt a csatatéren, és rengeteg érdemet szerzett bátorságával. Először még kifosztott néhány várost Pannoniában, aztán tavasszal visszatért kvád földre, készen arra, hogy fegyvereseivel megtörje az ő hatalmát. Minden egymás közti vérontást elkerülve egymaga ment tárgyalni vele, és közölte, hogy semmi oka nincs, hogy megtartsa a királyi címet. Uthimer sokkal alkalmasabb volt erre, mint ő. Bár kicsit lenézte a primitivitása miatt, tudta, hogy jó ember, és született vezér. Uthimer hitt neki, mert azért titokban kedvelte a „kis nyomorultat”, de sajnos a koronázás elmarat, ugyanis Valentinianus cézár hatalmas sereget hozott magával, amivel szétszórta az ismét ellene forduló Uthimer seregét, maga a vezér is alig menekült meg. Persze a nagy túlerővel szemben elszenvedett vereség nem sokat csorbított a tekintélyén, és továbbra is kész volt trónra lépni, de előtte le kellett zárni a háborút.
Valentinianus közölte, hogy nem hajlandó tárgyalni a királynál alacsonyabb rangú személyiséggel. Vuximund visszaemlékezett Uthimerrel folytatott vitájára, miközben a római követek bevezették őt és kíséretét a Brigetio erődítményébe:

–Én megyek.
–Totál megzakkantál, Nyílvessző? –szólította Uthimer soványsága okán kapott becenevén– Széttépnek.
–Nézd, kettőnk közül én vagyok a jobb tárgyaló. Nincs szükségem tolmácsra.
–Ez nem változtat azon, hogy gyönge vagy. A bátyádat is kicsinálták, téged szimplán ledarálnak. Vagy ha élve is jössz ki, k*rvára nem esne jól, ha rád kényszerítenék a lakosságunk felének láncra verését.
–Soha nem ártanék a népünknek. Lehet, hogy gyenge vagyok és gyáva, de nem hagyom, hogy a népem bármit elveszítsen, ami az övé. Jobban megszoktam a megaláztatásokat, mint te, és nem tenne jót a tárgyalásnak, ha agyonütnél egy római követet.
–Pfh… Ha oda bemész, akkor nem gyáva vagy, hanem őrült. Mi van, ha téged is kinyírnak?
Vuximund elvigyorodott:
–Nem nagy kár értem. Így is, úgy is leváltasz aztán. Jelenleg én vagyok a király, és ők a királlyal akarnak tárgyalni. Egyébként, nincs miért megölni engem. Nem vagyok rájuk veszélyes.
–Hah… –sóhajtott egy nehezet Uthimer– Rendben, látom elszántad magad. De ha engedni mersz nekik, nem ajánlom, hogy vissza gyere ide, mert sírva fogsz könyörögni, hogy bárcsak megöltek volna a követségben.
–Bízhatsz bennem. –válaszolt Vuximund, és elindult kifelé a septiben felhúzott sátorból.
–Te, Nyílvessző… –szólt utána Uthimer.
–Hm? –fordult vissza a „király”.
–Te nagy ívből lesz*rod ezt az egész háborút, talán a germán büszkeséget is. Mi a tökömért sétálsz bele a veszélybe önként?
Vuximund elmosolyodott egy pillanatra, de síri komolysággal nézett vissza kijelölt utódjára:
–A bátyám gyilkosának szemébe akarok nézni.


Vuximund elmosolyodott. Most az egyszer kiállt magáért. Talán ez volt az utolsó momentuma életének, éppen ideje volt.
Időközben közeledtek az erőd főépületéhez. Vuximund végignézett követtársain: vele tartott Arth, családjának leghűségesebb és legdrabálisabb testőre (legalább két fejjel magasabb volt, mint ő, és körülbelül háromszor annyit nyomott), valamint Thrax, a szarmata követ, és az ő testőre. Thrax egy idős ember volt, és bár nem született szarmata, gyönyörűen beilleszkedett a szövetséges lovas nép társadalmába, a legjobb diplomatájukká válva. Láthatóan a szarmatákra nem haragudtak annyira a rómaiak, mint rájuk, hiszen ilyen alacsony rangú személlyel is beérték. Thrax felé fordult, és tiszta germán kiejtéssel annyit kérdezett:
–Ideges vagy, öcsi? –kacsintott.
–Nem. –válaszolt iazig nyelven (ami Thrax törzsének nyelve volt) Vuximund– Csak meg szeretném kérni, hogy határolódjon el tőlem a tárgyalás alatt. Nem kívánom veszélybe sodorni.
A két római diplomata idegesen nézett hátra, és bár a germán kérdést megértették, a szarmata válasz kifogott rajtuk. Thrax a szeme sarkából észrevette zavart arckifejezésüket, így ő is ezen a nyelven folytatta:
–Nem volt rossz, kölyök. Látom, nem véletlenül hívnak „rókák ajándékának”. De szövetségesek vagyunk évszázadok óta. Kitartok melletted, már csak azért is, mert szimpatikus vagy.
Vuximund sóhajtott:
–Ez esetben nem tudom garantálni a biztonságát, bátyám.
Thrax elvigyorodott, és félrehúzta kaftánját, hogy megmutassa a nyaka tövében húzódó hosszú heget:
–Három olyan sebet ejtettek már rajtam, ami halálosnak minősül az orvosok szerint. Nem olyan könnyű megölni. Csak nyugodtan tárgyalj, ahogy szeretnél, öcsi, én melletted vagyok; főleg ha egy kis borsot törhetünk az orruk alá.
–Dank, bruder. –köszönte meg germánul Vuximund, hogy egy kicsit még jobban összezavarja a hallgatózó diplomatákat.
A menet megállt, hogy egy vaskos ajtóhoz érkeztek. A két követ megfordult, és jelentették:
–Valentinianus cézár odabent várja önöket. Kérem a fegyvereket eldobni.
Vuximund Thraxra nézett, aki intett a fejével „Gyerünk!” A széles ajtópántok kitárultak, és bent egy teljes tárgyalóbizottság várta őket egy hosszú asztalnál. Középen babérkoszorúval Valentinianus, körülötte katonai vezérei, tolmácsai, és pár diplomata meg pénzügyi szakértő. A cézár maga igen fáradt embernek látszott, arca vörös volt, és éppen a halántékát masszírozta. Vuximund még az utolsó fél mondatot is elkapta: „…ilyenkor jön rám a fejfájás.” Az ifjú germánnak egy gonosz kis gondolat fogalmazódott meg a fejében: „Na, fog még neked jobban is fájni a fejed!” Valahogy ez az ember piszkálni valónak tűnt neki. Végül is, megölette a bátyját, miért ne bosszanthatná fel egy kicsit?
–A megfelelő üdvözlés után helyet foglalhatnak. –jelentette be egy diplomata latinul, két tolmács pedig egyszerre fordította le germán és iazig nyelvre.
Vuximund nem tudta, mi a megfelelő üdvözlés, de a mellette álló Thrax kisegítette, széles karmozdulattal üdvözölve a cézárt:
–Ávé, cézár! –majd az uralkodó bólintására leült a háta mögé tolt székre.
–Á, WC-zár! –intett hanyagul Vuximund, egyenesen a babérkoszorús főnek címezve a csak latinul értelmezhető szóviccet, majd leült.
Thrax kis híján elnevette magát. A császár arcán megrándult egy ideg, de végül is annyiban hagyta, mivel akár a rossz kiejtés eredménye is lehetett. Az egyik katonai elöljáró odahajolt az egyik tolmácshoz, és valamit a fülébe súgott. A tolmács bólintott, majd germán nyelven Vuximundhoz szólt:
–Felkerem, tetesse le szolgájának a fegyvereit. –fordított a tolmács pocsék kiejtéssel. Vuximund elfintorodott, és Arthra nézett:
–Arth, készen állsz a halálra?
–Bármikor, uram.
Vuximund elégedetten válaszolt germánul a tolmácsnak:
–Sajnálom, de a testvérem elmondása alapján a római etikett szerint zajló tárgyalásokon sokkal ésszerűbb fegyverrel megjelenni.
A tolmács nyelt egyet, és lefordította latinra a mondatot. A cézár szemöldökei közelebb kerültek egymáshoz, s maga válaszolt a tolmácsnak:
–Mondd meg neki, hogy nem vagyok valami türelmes ember.
A tolmács fordított, Vuximund közben (mivel már az eredetit is értette) felkészülhetett a reflexszerűnek tűnő válaszra:
–Tudom, a felesége is valószínűleg minden éjszaka erre panaszkodik…
Thrax arcán úgy rángatóztak az izmok a kitörni készülő nevetéstől, hogy testőre komolyan aggódott a jó öreg egészségéért. A tolmács izzadni kezdett, pedig november volt, a terem pedig nem volt fűtve:
–A… azt mondja isteni felségednek, hogy… ő… reméli, a felesége jól tűri a türelmetlenségét, mert ez bajt okozhat a családban.
Valentinianus a plafon felé fordította a tekintetét, és megeresztett egy olyan latin káromkodást, hogy az összes római illetőségű szent elpirult az égben. Vett egy nagy levegőt, hogy megnyugodjon, majd ismét a tolmácshoz szólt:
–Kérd meg, hogy térjen a tárgyra.
A tolmács (ismét pontatlanul) fordított, Vuximund pedig lelkesen bólogatott:
–Igen, ez nagyon fontos dolog! Ha nincs megfelelő bemelegítés, akkor a hölgyek számra igen csak kellemetlen lehet… –magyarázott, miközben kezével hevesen mutogatott a tolmácsnak, kétséget sem hagyva, hogy miről van szó.
Immár Valentinianus is tisztán látta, hogy miről beszél a másik fél, és felháborodottan pattant fel, a padra csapva két kezével:
–Szórakozol velem, te mocskos germán?
–Hát, ha már így megkérdezte… –válaszolt Vuximund latinul.
Valentinianus egy pillanatra megakadt, majd lassan tagoltan újra kérdezett:
–Te… tudsz… a nyelvünkön?
–Nem Catullusi tisztaságban, de ha akarja, folytathatjuk így is.
–Akkor mi a francnak nem válaszoltál nekem latinul?
–Hát, azt hittem, a tolmáccsal akar beszélgetni… –vont vállat a germán.
Valentinianus a homlokára csapott, aztán felszisszent, mert ismét belenyilallt a fájdalom a fejébe. Fáradtan zuhant vissza a helyére:
–Akkor folytassuk latinul… mi is a neved, kölyök?
–Vuximund, kölyök! –válaszolt mosolyogva.
–Hogy mered… ?! –nyúlt a kardjáért az egyik katona a császár mellett, de társai lecsillapították. Közben Vuximund mentegette magát:
–Bocsánat, azt hittem, a „kölyök” egy római üdvözlési forma. Mondtam, hogy nem vagyok jó a latinban, ő ragaszkodott hozzá, hogy így beszélgessünk! –nézett körbe elkámpicsorodva.
Valentinianus felnézett egyik tanácsadójára:
–Biztos, hogy ez a fogyatékos a király?
A tanácsadó bólogatott, ő pedig elgyötört tekintettel nézett vissza Vuximundra:
–Akkor, hogy minél hamarabb túlessünk ezen a tárgyaláson, közölném a feltételeim: ötszáz talentum arany, ezer rabszolga, és a marhaállományotok fele.
–Na, állj, állj, állj, ez így nem fog menni… –vakarta a fejét Vuximund, utánozva a cézár iménti fejfájós mozdulatait– Kicsit bonyolult a dolog.
–Mi ezen olyan bonyolult, te agyhalott barbár?! –kiáltott rá a cézár immár dühösen.
–Na, először is: honnét szerzünk ötszáz mérleget? Mert ennyi súlyt nem lehet egyen kimérni, leszakadna a mérleg.
–Hooopfff… –fojtotta morgásba káromkodását a cézár.
A germán tolmácsból előtört egy elfojtott kuncogás, de a többiek rosszalló tekintetére hamar megkomolyodott.
–Na, másodszor meg… az a szituáció, hogy nincs ennyi rabszolgánk. Kölcsön szeretnénk kérni a birodalomtól ezer női, és ezer férfi rabszolgát, és kérünk egy év haladékot. Nálunk majd összefekszenek, a nők szülnek ezer gyereket, és azokat odaadjuk, a rabszolgákkal együtt, és le van róla a gond. Ez működik?
–Idefigyelj, kölyök, a rabszolgákat a ti szabad embereitekből kéne összeállítani, csak hogy te is megértsd. –Valentinianus ritkás hajába túrva visszafogta magát, de az egész kísérete ijedten hallgatott, félve a nagy uralkodó haragját. Vuximund viszont naiv nyugalommal és gyermeki lelkesedéssel ült ott (kiötölve közben a nagyobbnál nagyobb ökörségeit):
–Jaj, elnézést, kölyök. –mentegetőzött– Uh… akarom mondani, WC-zár, vagy mi.
–Uhhhh… –fejelte le az asztalt a cézár, újabb égető fejfájási rohamot biztosítva.
–Na, szóval, az a helyzet, hogy a harmadikat tartom a legnagyobb ökörségnek. A marhaállományunk felét? Hát mi a francot érnek maguk azzal, ha az összes tehenünket és bikánkat félbe vágjuk, és elküldjük magukhoz? Ráadásul hogyan hajtanánk őket?
A szarmata tolmács önkénytelenül felnevetett. Thrax felemelte az ujját, és komoly arcot vágva tiszta latinsággal megszólalt:
–Ez nem tréfadolog. A népem régóta foglalkozik marhák hajtásával, és megfigyeltük, hogy amennyiben egy marhát félbevágunk, többé nem lehet terelni, sőt, ha magára hagyjuk állítva, akkor még fel is borul.
–Hogy a fenébe tanult meg két ekkora idióta latinul? –kérdezte Valentinianus hörögve. A feje majd szétrobbant az idegességtől és a fejfájástól. A segédei és altisztjei immár nem megfélemlítve ültek, hanem küszködtek a nevetéssel.
–…nem tom… –tette az ujját félnótás arckifejezéssel az ajkára Vuximund– Végül is, magának is sikerült.
Minden rekeszizom megfeszült római oldalon. Aki most elneveti magát, annak holnap repül a feje. De talán Valentinianus észre sem vett volna semmit, ami körülötte történt. Még soha, senki nem beszélt vele ilyen hangon.
–A k*rva anyádat! –ordította magából kikelve a cézár.
Vuximund felpattant, és egy tűzrőlpattant menyecskéhez méltó mozdulattal a csípőjére tette a kezét:
–Azért megkívánnék némi tiszteletet! –megrázta a csípőjét, hogy a mozdulatot nyomatékosítsa– Én vagyok a kvád király.
A terem felrobbant. A kijelentés elementáris erővel ütött be, és az egész római asztal harsányan felröhögött. Thrax szintén hatalmasat kacagott, és még a két testőr is, akik egy kukkot nem értettek az egészből, elnevették magukat. Valentinianus kivételével, akinek mélyvörösből hupililára váltott az arca:
–Én meg római cézár vagyok, b*zd meg az anyád! A magadfajta kis sz*rdarabokat megeszem reggelire!!!
Vuximund kuncogott egyet, majd visszakérdezett:
–Maga trágyát eszik reggelire?
Újabb robbanás, és a nevetés hangereje megháromszorozódott. Az egész római asztal dőlt a nevetéstől, az egyik katonai tanácsadó éppen abban a pillanatban esett hanyatt nagy csattanással. Thrax lecsúszott a székéről, és hajlott korát meghazudtolva a földön fetrengett a nevetéstől. A hangzavarban alig lehetett hallani, ahogy Valentinianus szabályosan felsikított indulatában. A hangszálai szinte szétszakadtak a fejhangú üvöltésben, ami ezután következett:
–SZÉTTÉPETLEK A FLAVIUS AMPHITHEATRUM PORONDJÁN A VADÁLLAT… ÁHH… MEGÖDLESZ, MEGDÖGLESZ, HOGY… ÁHH… ÁÁÁHH… –hangja elcsuklott, és a fejéhez kapott jobb kezével– Mi a… te… fattyú… segítsetek… segítsetek… segít…
Vuximund a nevéhez méltó ravasz mosollyal nézte végig, ahogy a cézár összerogyott. A társai túl erősen nevettek, hogy segítsenek rajta, úgy fél perc kellett hozzá, hogy folyamatos nyögdécselése felhívta a figyelmüket, hogy valami nagyon nincs rendben. Az egyik pénzügyi szakember kapcsolt leghamarabb, és odamászott hozzá, a hátára fordítva és megrázva urát.
Valentinianus arca alig mozgott, füléből pedig vér csordult ki. A hivatalnok arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly:
–Orvost! Orvost! Cornelius! Fuscus! Gyerünk már! Agyvérzése van!
A csapat összegyűlt, és körülállták a császárt. Az egyik diplomata odarohant a germánhoz (Arth csaknem fegyvert rántott rá, de Vuximund egy karmozdulattal visszatartotta):
–Mi… Mi történt? Maga látta?
Vuximund megvakarta a fejét, és a lehető legbutább képet vágta:
–Őőő… Szerintem nagyon felidegesítette magát… Igazán nem akartam felbosszantani… őőő… azt hiszem, mi megyünk. Ha felébred őfelsége, adja át neki, hogy gyors felépülést kívánok… őőő… izé… Szóval, jobb is, ha nem zavarok.
Thrax, aki már úgy-ahogy rendbe hozta magát, melléállt, és komoly arccal bólintott:
–A szarmata törzsfők is a legjobbakat kívánják nemes legyőzőjüknek. Távozunk, amint ismét alkalmas, természetesen felkeressünk önöket.
–Hol van már az az átkozott orvos? –kiáltott fel valaki a tömegből.
–Krisztus, segíts! Dől belőle a vér! –hallatszott egy másik hang.
–Teljesen üres a szeme. –mondta valaki sötéten.
Thrax és Vuximund kemény, diplomatához méltó nyugalommal gyalogolt ki a katonai táborból. A kaput nem őrizte senki, az őrök nem sokkal az orvos után futottak el mellettük. Mindenki látni akarta, mi történt a cézárral. Így, amikor kiértek a kapun, biztosak lehettek benne, hogy hallótávolságon kívül vannak. Thrax itt elismerően hátba vágta ifjú társát:
–Tudod, öcsi, azt hiszem, ezt a tárgyalást nem fogják egyhamar elfelejteni a rómaiak. Mindenesetre szép volt. Elmondanád, miért csináltad?
Vuximund ravaszul mosolygott:
–Bosszút álltam a bátyámért. Igazából csak akkor jutott eszembe, amikor megláttam, milyen ideges fickó; hogy nem csak a csatatéren lehet megölni egy ellenfelet. Vegye úgy, hogy én vagyok… a népem végső fegyvere.

Epilógus:

I. Valentinianus 375. november 17-én elhunyt agyvérzésben. A római tisztségviselők, akik jelen voltak, inkább hallgattak a pontos körülményekről. Vuximund lemondott uralkodói címéről, és hazatért, ahol hősként ünnepelték. Egy hónap múlva megérkezett az új római uralkodó is Brigetioba, ahol is találkozott Uthimer kvád királlyal.
Uthimer arca finoman megrándult ahogy meglátta az előtte trónoló négyéves kisfiút babérkoszorúval a fején:
–Ez meg mi a tököm?
A kísérő diplomata szigorúan ráncolta homlokát:
–II. Valentinianus, római cézár.
Úgy beszélik, Uthimer a kemény, fegyelmezett római testőrség jelenléte ellenére olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy kis híján az elhunyt cézárt követte a sírba tőle.



Váradi Zoltán, 2009. XII. 22. 1:05

Történelmi tény (Ammianus Marcellinus feljegyzései), hogy I. Valentinianus egy tárgyalás közben kapott agyvérzést, a germán követek bosszantó magatartása következtében. A történetben lejátszódó események csak néhány ponton követik a valósakat, a lezajlott párbeszéd pedig teljes egészében a képzelet szüleménye. A megnevezett szereplők közül csak I. Valentinianus és Gabinius (Itt: Gabin) nem kitalált figura.
A történet folyamán tett ügyetlen próbálkozásaim a kvád nyelv részeinek rekonstruálására minden tudományos alapot nélkülöznek. Az kvád népcsoport nyelvén semmilyen írásos mű nem maradt fenn. A mai nyelvek közül valószínűleg a némettel rokonítható legjobban, ezért ennek a nyelvnek egy mesterkélten archaizált változatát, valamint a gót névképzést használtam fel a germán szavak rekonstruálására.
A római korban nyilvánvalóan nem létezett vízöblítéses illemhely, így a történet első felében használt szóvicc csak magyar nyelven értelmezhető.


Köszönöm ezt a művet szüleimnek, akik nélkül a szerző nem jöhetett volna létre. Köszönöm Kelemen Viviennenek, akitől sokat lestem el a komoly és komolytalan hangulat variálásának művészetéből. Köszönöm ezen kívül a római és kvád népnek, akik olyan hosszú háborúkat vívtak, hogy a nagy számok törvénye alapján a legnagyobb hülyeségek is bekövetkeztek ez alatt.