2010. július 30., péntek

Kreatív blogger díj



Üdv!

Kaptam egy kitüntető díjat Fekete Hercegnőtől, de sajnos csak most szedtem össze magam annyira, hogy blogra is írjak, ezt megköszönjem, továbbadjam, és természetesen írjak hét ad-hoc dolgot magamról, hátha érdekel valakit. XD Kezdjük akkor utóbbival.

I. Imádom a római számokat. Gyönyörűek. Lehet, hogy használhatatlanná válnak nagyobb mennyiségek és törtek esetében, de nem hiszek benne, hogy egy normális civilizációnak a mindennapokban szüksége lehet ilyen nagy mennyiségekre.
II. Antiszociális vagyok (rá nem jöttetek volna az eddigi bejegyzésekből, ugye? XD), mégis a véleményem szerint a legszomorúbb dolgok a magányhoz kapcsolódnak. De azt sem tartom jó dolognak, ha egy hétköznapi embernek ötven "barátja" van.
III. Boldog vagyok, ha a választott hivatásomat gyakorolhatom, és nagyban fogok törekedni rá, hogy ebben tudjak elhelyezkedni, persze nem bármi áron. A munka sosem fontosabb az életnél.
IV. Azért gyűlölöm az önzést, az minden emberi gonoszság forrása. Ha valaki önzés nélkül gonosz, az elmebeteg, és szánandó.
V. Egész héten egy három méter hosszú, és legszélesebb pontján fél méter széles törmelékhalomról kapirgáltam le a földet, amiről ma tudtam meg, hogy egy elhordott fal maradványa, aminek a másik, viszonylag ép felét kedves kollégáim közben megtalálták már. Ez a dolog akkor is igazolta volna önmagam számára az erőfeszítéseimet, ha nem fizettek volna érte semmit.
VI. Még mindig jobban szeretem a mountain bike-omat a fekvőbiciklimnél, egyszerűen jobban érzem magam a nyergében, attól függetlenül, hogy nincs az az isten, hogy túrára elinduljak vele.
VII. Egy regényt írok az általános iskolás ballagásom óta, és a fenének nem tudom befejezni, pedig egyre közelebb járok hozzá. :)

A kreatív blogger díjat Shirayukinak továbbítom, aki a lehető legmeglepőbb dolgokat tudja megragadni kalandos életéből blogjában, Pucca-mentalitással lereagálva őket :D : http://shirayuki.blogol.hu/

2010. július 11., vasárnap

Kis Zéta



Üdv!

Nos, a fejemre továbbra is hullik a novemberi eső, de "Még élek, hát nincs itt semmi baj!". Szóval alapvetően jól érzem magam, a tegnapi napomról fogok nektek mesélni, ha végigolvastok. ;)
Apám egy túrára invitált kicsit ugyan eszméletemen kívül (Másfél-két óra alvás nem mindig elég), de nekivágtam az útnak. A bringám mostanra túllépte a használható kategóriát, és immár "jó" minősítést kapott tőlem. Bár az eddigi kísérletezések és egyedi adottságai folytán kénytelen voltam átkeresztelni "Fáni-ról (amit a lengő orra miatt kapott) Vas-ra (a Vas című film lényege: öt perc üvöltözés, fenyegetés, aztán fél óra száguldás a nyeregben). Bár inkább a Trigun Eszeveszett Wash-ára hasonlít modorában és szeszélyeiben. De kezdjük megszokni egymást, és egyre jobban haladok vele. Az első hetvenöt kilométer egy álom volt. Sík terep (Mohácson mi a rosseb lenne egyéb?! Történelmi tény, hogy százezer ember ott elfér.) Aztán egy dombosabb vidék következett, de a Mecsekhez közel mi mást is várjon az ember. A lábamat mindenesetre már éreztem, amikor egyetemi városomat megpillantva felzendülhetett torkomból az "Uránváros" című átiratom borzasztóan hamis verzióban.
Egy komolyabb pihenő következett Aranyosfodorkánál, akit még virtuálisan is alig ismertem, de nagyon pozitív hatást tett rám. Tapasztalatom szerint akinek a nappalija tele van könyvekkel, az udvara pedig virágokkal, jó ember szokott lenni. Aztán irány a csúcs, ahol egy elég nagy kudarcélményem volt. Nem elég, hogy eltévedünk két kilométerre, mert nem vagyok hajlandó tíz métert visszafordulni egy tábláért, de még csak meg sem tudtam mászni a célpontot, az utolsó háromszáz méteren lefordultam a bringámról és kénytelen voltam tolni... Ez van, kezdem megszokni a helyem.
Valami szép kilátást vártam, erre egy nagy adag bozót vesz körbe egy szocreál épületet. Talán okosabb lett volna, ha a szabadságszobornál állunk meg. Ennek ellenére nem bánom hogy apám visszafordított. Legalább felmentünk.A Domborzat ezután hegyvidékire váltott, komoly vigaszt nyújtott, hogy ennek a legtetejéről indultunk, már miután megmásztuk a Kis Tubes-t (kicsi egy nagy fenét! XD ). Komlóig hullámzott a táj, mint a sinusgörbe, de a komlói magaslat megmászása után... Magam sem akartam elhinni, de egy egyenletes lejtő. Aztán elmentünk a Szászvár tábla mellett... nehéz leírni, mit jelent ez. Még nem Tolna megye, de innen ismerem az utat hazafele. Aztán a Tolna megye tábla, (Mint Besenyő Istvántól tudjuk: nem megy.) ami biztosítja, hogy bárhol látod, három órányi távolságban vagy az otthonodtól. :) Itthon lenni, pedig mindig jó, különösen, ha beleszámítjuk a finom ennivalót, az érdekes bronzmeccset, és a barátaimat MSN-en. (Nameg Kázmérkát, a tündéri új macskánkat. :D )
Így hát jó volt hazaérkezni, de egy felejthetetlen élmény volt a túra. És kezdem megszokni a rekumbensemet... Már rég tisztában voltam vele, hogy ezzel érdemes túrárára menni, ha a partnered is rekus. Igazából csodálom magam, hogy Horvátországot kibírtam mellette, látva, hogy már most mire vagyok képes. Egy ideig nem megyek vissza a hegyekbe, mert most csúnyán megsértettem őket néhány megjegyzésemmel, legközelebb is áldozatot mutatok be a mecsek isteneinek. XD összességében a túra arról szólt, hogy edzzünk egy jó adagot, én pedig bontogassam szárnyaim egy fekvőbiciklin. örömmel jelentem, Kis Zéta egyre magabiztosabb.