2010. április 26., hétfő

"CONvergenciát éreztem az erőben."

Üdv!

Anime-téma, fusson, ki merre lát, és ki nem tud japánul legalább egy kicsit. Mi is az az Animecon? Keressük erre a kérdésre a választ ebben a bejegyzésben.
Lássuk, az ember fia (Nem Jézus, hanem én: armentum Dei) felkel hajnali (az apja már tíz perce úton van a munkába) fél ötkor, az előzőleg összekészített cuccát felkapja, reggelizik valami finomat, és kiszállíttatja magát a legközelebbi vonatig. Minthogy időközben értesülést szerzett két társa késéséről, ráérősen személyvonatra száll inkább a gyors helyett. Út közben átgondolja, hogy mennyire jól is döntött, hogy nem öltözött be semmilyen maskarába, és előre készülve az őrület rá gyakorolt hatásaira, Su-La-Ce "Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában"-ját olvassa, hátha nyugalmat merít belőle. Azután megérkezik Mátyás király egykor fényes, mostanra szétrothadó fővárosába, ahol egy olyan helyre kell eljutnia, ahol legutóbb tízévesen járt. Nem probléma, szeretjük a kihívásokat. Üdvözlet a régen látott kettes metrónak, és igen, végre megint föld fölé mehetünk vele, hogy leszálljunk "Pillangó utca" megállónál, ahol még életemben nem szálltam le.
Ahogy átléped a metró ajtaját, megváltozik a világ. Sosem tudhatod, hol van a mesevilág határa, de amikor megtörténik, akkor megérzed. Általában ez néhány náladnál feszültebb rajongólány hatására következik be, mint esetünkben is. A helyzet a következő: előtte három személy sétál: egy gót-loli (nem, nem a citromfacsaró-alakú pajzsdudora miatt gót), egy pormaszkos, és egy copfos, akinek a fülhallgatójából számomra is tisztán hallhatóan bömböl a "Caramelldansen" (ami (tudtommal) skandináv származása ellenére egy jól megválasztott klippel az anime-kultúra egyik himnusza lett). Magamban megjegyeztem: "Ti sem az iparművészeti múzeumba jöttetek." Ahogy elkerülöm őket, a hátam mögött sikítva borulnak egy másik társaság nyakába, ez is megszokott dolog, csak mosolyogni tudok rajta. A sok Tudatlan meg körülöttünk csak bámul, és félnótásoknak hiszi őket."Ritkán hallasz ilyet, mi? Gyere gyakrabban templomba."
Még egy tizenöt perces séta, két fölösleges úton átkeléssel, és itt is vagyok. Egy posztmodern anime-templom, tele fanatikus hívekkel. Két kígyózó sor, azt is művészet megállapítani, hogy melyikbe kell állnom. Hát, jöjjön, aminek jönnie kell, sorban állás. A sor csak néha lépeget, köszönhetően a rendszeresen megérkező barátoknak. Ha egy barát a sorban áll, akkor egy egész kis csapat csatlakozhat hozzájuk. Senki nem szól érte. Ha valaki megtenné, őt néznék ki érte. Itt senki nem rohan, és mindenki boldog. Kikapcsolódni jöttek, és ezt nem tévesztik szem elől. Előny, ha egy ötezer fős társaságban mindenki barát. Komolyan, a legmogorvább emberek az árusok, pedig ők is kitesznek magukért. (Ezt visszavontam, a biztosnágis ogrék a legmogorvábbak.)
Ennek ellenére a helyzet egy hétköznapi halandó számára elviselhetetlen, sőt, kifejezetten ijesztő. Kicsit még én is megijedtem, ahogy egymagamban, levágott hajú Sámsonként tartottam a frontot. Az ember körül nyüzsögnek a nindzsák és a halálistenek. Mellettem egy démonkutyának öltözött lány hozza vissza a gumicsirkét barátainak. Vannak, akiket pórázon vezetnek, vannak, akik háromemeletes kaszát pörgetnek. Egyik leányzó visítva rohan magasba tartott karddal egy érkező felé, de aztán a nyakába borul, egyértelművé téve, hogy a sikítás az öröm jele volt. Mindenesetre furcsa látvány, ahogy Ichigoként átöleli Gint, mivel a két szereplő éppen most vívja halálig tartó párbaját a Shounen Jump-ban (Ha nem értetted, nem nézz utána, túl sok gürcölés ;-) ). De az itt lévők jól érzik magukat, és még egy magamfajta antiszociális is elvegyül annyira, hogy a PeCsa és a Hungexpo közti különbségeket ecsetelje újdonsült ismerőseinek (fogalmam sincs, kik voltak).
Közben észrevétlenül másfél óra alatt megszerzem a jegyeket, és indulok ki két fogadott társam fogadására. (Ebben a tagmondatban valami nem stimmelt...) Ehelyett megérkezik két Catus Sapiens Feminis (macskalány), és én ennek nagyon örülök, ugyanis hihetetlenül jól áll nekik az öltözék (Kár, hogy nem maradt kép róla.). Na, út közben hallgatom a félig magántermészetű, félig animés beszélgetést, na meg a környékbeli munkások füttyeit (nekik is bejön a macskafarok...); és visszaérkezünk a bejárathoz. "Out of the frying pan, and into the fire!"
A con a Pecsában egy nagy tömegnyomor volt, ahol az oxigén hiánycikk, és nem jut be mindenki. Itt több, jól elszeparált tömegnyomor, ahol a köztes tereken van levegő, és el is fér mindenki. De valahogy ettől az egész szétesik. mindegy, szóval vannak előnyök és hátrányok, szerencsére az emberek nem változnak. Kb. fél órába telik, mire mindenki feloldódik, és mint a veszett muslincák, végigkeringik a napot. Én egy ideig sétálgatok, próbálok szívem kedvese mellett maradni, mint egyetlen biztos pont mellett ebben a kaotikus világban (jó, az "Uchiha Sasuke egy buzi." a másik, ebben a helyzetben sokkal otthonosabban mozgó alapigazság), de rövidesen szétválunk, le kell ugyanis bonyolítanom egy másfél éve húzódó üzletet, amire két hónapja készülök anyagilag. Bütyök nem változott, pedig megjárta Belgiumot az elmúlt hétben, beszélgetünk egy adagot, aztán néhány mangával gazdagabban térek vissza. Innentől kicsit kiesek a káoszból, pár órán át őrzöm a cuccokat, amíg a két macskalány fel-alá cikázik. A hely persze rám is hatással van, egy óra múlva már Haineko kritikus Rangiku-hiányának felszámolására harsányan felkiáltok: "MATSUMOTOOO!!!", beszakítva ezzel szívem kedvesének dobhártyáját. Eszembe jutott a reggel olvasott könyv, és úgy éreztem, hirtelen az irántam érzett tisztelettől vezérelve ő is képes lett volna a fejemhez vágni egy sámlit.
Az idő eközben haladott sietve, a felfokozott hangulatú mangaolvasás közben megfeledkeztem a vékonyodó ózonrétegről és arról a tényről, hogy szegény tarkóm három éve nem látott napfényt, így sikerült rákvörösre változtatni formátlan nyakamat.
Az antiszocialitás ideje lejárt, vacsi után irány a vetítés! Aminek időközben vége, de legalább egy tombolasorsolást megnézhettünk, ahol egy megszállott rajongó sikerrel kunyerálta el az egyik főnyereményt a szerencsétlen nyertestől ("A kedves fiúk hoppon maradnak"). Az afterparty valahogy olyan hangulatú volt, mintha csakis a japán Josh és Jutta számait válogatták volna be, nem is maradtunk sokáig. Kivonultunk a Kőbány-kispesti pályaudvarhoz, ahol a domináns etnikai kisebbség is képviseltette magát, mi viszont féltünk. Féltünk, mert újra idegenek vagyunk a világban, akikbe bárki agresszív beleköthet, mert mások vagyunk, és ez társaim külsején is tükröződik. Ez az a másság, amit nap mint nap elrejtünk. Ha tudják is rólunk, nem beszélhetünk szinte senkivel róla, mert nem értenék meg.
Hogy mit? Milyen belépni egy másik világba, milyen óvodásnak lenni huszonévesen, milyen bizalmas viszonyba kerülni valakivel egy másodperc alatt, milyen szeretettel kinevetni másokat, milyen útbaigazítást kérni egy vaknak öltözött embertől, milyen megkeresni a régi barátokat, és minden kötöttség nélkül együtt sétálni és ismét szétválni velük, és milyen tökéletesen eltáncolni egy koreográfiát a szürkületben egy mp4-re. Milyen, amikor a rajongásod tárgya betölti a környezeted, milyen, amikor egy kis Japán keletkezik Budapest szélén. A legfurcsább, hogy ez az egész spontán alakul ki, egy közös akaratra. A szervezők megteremtik a feltételeket, néhányan meg is szedik magukat rajta. De ami igazán fontos, amitől eljönnek az emberek, és amiért egyedi lesz az egész, az valami végtelenül természetes és csodálatos, mintha több ezer szív egyszerre verne.
Mindazoknak, akik azt mondják, hogy rossz hatással van az anime-kultúra a gyermekeik neveltetésére, javasolnám: 1: A korhatár az korhatár. 2: Tudom, hogy kevés a pénz, de néha azért illik foglalkozni azzal is, amiért dolgozunk. 3: Egyszer jöjjenek el egy ilyen rendezvényre. Amint az első félelem elillan, hamar megmutatkozik, milyen fából faragták ezeket az eltorzított világnézettel rendelkező embereket. Vagy... talán most már az is rossz dolog, ha valaki tud felhőtlenül boldog lenni. Ezt már nem tudhatom.
"Menjünk hazaaa!!! YUSUUUUUKKEEEEEEEE!!!"

Szeretet és béke!

2010. április 23., péntek

Kultúrák halála


(Geronimo)
Üdv!

Történelmi elmélkedés, fusson ki merre lát!
Ma fűnyírás közben, miután megcsodáltam egyre szebbé váló kertünket, eszembe jutott Geronimo esete. Ez egy régész agya, néha egy történelmi epizód beugrik, látszólag minden indok nélkül. Aki nem ismerné eme nemes férfiút, tudja, hogy az utolsó nagy indián törzsfőnököt tisztelheti benne. Geronimo, eredeti nevén Goyathalé az apacs nép csirikava törzsének utolsó nagy vezére volt. Az utolsó ember, aki nem ismerte el az Egyesült Államok mai napig teljesen jogtalan hatalmát az Észak-amerikai kontinensen. A huszadik század elején hunyt el, fogságban. Miután összeállított egy sereget, amitől már az amerikai kormány is félt, tárgyalásra hívták, ahol is elfogták, és élete végéig amerikai fogságban sínylődött, nemzetközi hírneve ellenére. A wikipédián a mai napig úgy szerepel, hogy a fogság kifejezetten kényelmes volt, és hogy önként adta meg magát... Siralmas. A koponyája kiállítási tárgy egy egyetemen. Az amerikai szenátus az elmúlt év novemberében emlékezett meg a nagy vezér tetteiről maximális tisztelettel halálának századik évfordulója alkalmából, csak éppen a földi maradványait felejtették el visszaadni, amit az apacs nép éppen százegy éve követel. El szeretnék temetni egy honfitársukat... Olyan nagy kérés ez?
Minden nép halálra van ítélve. Babylon, Róma, mindenki, még a máig makacsul kitartó Kína is. Mi meg aztán pláne. Mi lesz velünk, ha eltűnünk? Hogy fog emlékezni ránk a szláv környezet, ami ellen több, mint egy évezrede kitartunk? Azt fognak rólunk mondani, amit akarnak? Ez igen valószínű, elvégre már most is büntetlenül megtehetik ezt. Árpád egy lovas bohóc volt, a magyar népnek pedig nincs létjogosultsága. ( - Jan Slota) Nem akarom ezt a népet védeni, csúnya dolgokat műveltünk mostani szomszédainkkal. Csak elgondolkodom, mi marad meg belőlünk? A leglátványosabb része a kultúránknak a külföld számára a cigányság, sok esetben azonosítanak is minket velük. Azért jelentős a különbség, de ez nem igazán számít senkinek. Az Egyesült Államokban egyenesen minden Kelet-Európai nép is összemosódik. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Na, ez a bejegyzés kezd félrecsúszni. Nem akartam a nemzetekre kitérni. Menjünk csak vissza az indiánokhoz. A minap találtam egy megjegyzést egy monopólikus hatalmú nemzetközi videófeltöltő oldalon; mely szerint a rap a négerek műfaja, az igazi amerikaiak Európából jöttek. Na jó, lassíts, Kukluxikám. Az igazi amerikaiak vörös bőrrel születnek, és kis híján kiirtotta őket a te nagyra tartott rasszod. Szerencsére nem sikerült teljesen. Az amerikai őslakosok nagyobb bölcsességet hordoztak magukban, mint a jelenleg a területükön élő emberek. A fizikai adottságaikat ne is említsük. Például a nép nem szédül a magasban. ironikus, hogy a legendás amerikai felhőkarcolók aligha épülhettek volna meg az őslakos segédmunkások nélkül. Tina Turner hangja is megér egy misét, mondjunk hálát érte a cherokee vérvonalnak. Az amerikaiak hallgatnak a témáról, és békében élnek együtt a nyomorba kényszerített őslakosokkal; és valahogy úgy áll a tudomány, hogy a kontinens átvétele történelmi szükségszerűség volt, és a kisebb torzsalkodásoktól eltekintve egész simán ment. Lóf*szt. Előre megtervezett, kapzsiságból elkövetett, szakszerűen végrehajtott, többszörös szószegés árán kicsikart, alattomos és egyben brutális, lelketlen népirtás.
Meg lehet csinálni. A halottak nem panaszkodnak, a túlélők félnek (ha vannak). Érdekes módon Ulysses Grant és Sherman, meg a többi legendás tábornok sosem ült az emberjogi bíróság előtt, az elnöki székben annál gyakrabban. És ennyi. Az Egyesült Államok fürdik a dicsőségben és a vagyonban, legveszélyesebb ellensége néhány felbosszantott afgán, akik csak haditechnikában különböznek a kora-középkori beduin törzsektől. A föld ősi birtokosai pedig rezervátumokba zárva tengetik az életüket, hálát adva a Nagy szellemnek (már, aki meg tudta tartani a vallását), hogy még élnek.
"Mindenkit szeretettel köszöntök 2124-ből, híreket mondunk. A mai napon tartották a Nagy Magyar háború megemlékezéseit, a háború befejezésének ötven éves évfordulóján. A háború az egykori Magyarországon hatalomra kerülő szélsőjobboldali mozgalmak mondvacsinált okai miatt (mint az egyébként is román többségű Tiszántúl elcsatolása) kétmillió emberéletet követelt, és Magyarország szétesésével fejeződött be. A gyengén felszerelt magyar haderők gerillaharcaikkal súlyos veszteségeket okoztak a hősiesen harcoló román-szerb-szlovák koalíció katonáinak. A konfliktust végül a NATO közbeavatkozása döntötte el a szövetségesek javára. A háborús hős Inolescu tábornok emlékművének megkoszorúzásánál megjelent a román és a szerb miniszterelnökön kívül a szlovák kormány több tagja, és a magyar kisebbségi önkormányzat vezetői is. A megemlékezést szélsőséges székely huligánok randalírozása zavarta meg, akiket a rendőrség szerencsére sikerrel oszlatott fel. A tüntetés során több rendőr súlyosan megsérült. A tüntetők fő követelése továbbra is a szlovák állam tulajdonában lévő Szent korona kisebbségi önkormányzat kezébe juttatása volt. A szlovák kulturális és örökségvédelmi szakértők már többször kifejtették álláspontjukat, miszerint a magyar kisebbség technikailag nincs felkészülve egy ilyen értékű régiség megfelelő, minőségvédelem szempontjából is kielégítő tárolására. A magyar kisebbség egyébként az elmúlt időben komoly segélyeket kapott a szlovák kormány részéről, így helyzetük messze jobb, mint Szerbiában élő társaiké. Ceterum censeo Aquincem ante delendam. (Egyebekben javaslom Budapest elpusztítását.)"
Gyorsan fordul a történelem. Száz éve a viszonylag független Magyarország a Kárpát-medence egyetlen hatalmas tartománya volt. Jelenleg külpolitikailag instabil, hadserege jelentéktelen, és belpolitikai valamint gazdasági gondokkal küszködik. Száz év múlva mi lesz? Vigyázzunk, amikor igazságtalanságot látunk a világban, mert mások is látják. És talán ötletet is merítenek belőle...
Éljen a szabad Tibet!

(Tendzin Gyaco, a tizennegyedik Dalai Láma)

2010. április 17., szombat

Haj

Üdv!



Ezúttal jelentéktelen életem egy kis momentumát emelném ki. Hát, levágattam a hajamat. Négy és fél év óta először Istenigazából. Furcsa... Nem tudom, kinek mit jelent a haja, nekem elég sokat. Talán ez egyetlen rész magamon, amit szépnek merek nevezni. Használhatatlanul töredezett, és ezt a hozzám közel állók is elismerték. Hosszú volt, és szabad, most rövid és olyan jelentéktelen, attól függetlenül, hogy a vágás nagyon jól sikerült. Négy évvel fiatalabbnak nézek ki, és három évvel idősebbnek érzem magam. Különös. Nem tudom, mennyiben fog változni a világ hozzám-állása. Érdekes dolgok vetődtek fel bennem. Na, mindegy, képes igazolás:

Előtte:



Utána:



Mindenki növesszen magának hosszú hajat, hacsak nem akadályozzák napi teendői. Nagyon kellemes érzés.

Szeretet és béke!

2010. április 12., hétfő

Okoskodás utólag

Üdv!

Politikai témájú bejegyzés, fusson ki merre lát! :) Eljött az ideje, hogy jó történész-módszerrel egy utólagos okoskodásba kezdjek a választások eredményeiről.
A mostani népszavazás kimenetele meglepő volt. Bármilyen eredmény meglepő lett volna, beleértve a legutóbbihoz viszonyított változatlanságot is. Az első alkalom, hogy egy párt biztosan birtokolja a mandátumok több, mint ötven százalékát, és két harmados többségre is esélye van.
Nem várok koalíciókat. Hogy őszinte legyek, az ilyesmitől amúgy is hányingerem volt. Az alapötlet nem rossz, de hogy alapjában kisebbségben lévő pártok elnyomják azt az erőt, aki a szavazatok többségét birtokolta, elég furcsa leképezésű demokráciaként értelmeztem, legyen szó '98-as, 2002-es vagy 2006-os parlamentről. (Utóbbi kettőben a végül is vesztesnek minősülő párt nagyban köszönhette magának az eredményt, koalíciós partnereinek ellehetetlenítése után. Ez a stratégia csak most fizetődött ki.)
Jelen esetben a koalíciók felállítása majdnem hogy lehetetlen. A Jobbik elszigetelt, senkivel nem tárgyal, és senki nem tárgyal vele. Jobbos pártként a Fidesz esélyes lenne a szövetségére, de ez egyik fél részéről sem vonzó kilátás. Többet veszíthetnek, mint amit nyerhetnek. Az LMP létjogosultságát vesztené, ha a korábbi két fő parlamenti erővel szövetkezne, a szélsőséggel való szövetség pedig legalább ennyire destruktív lenne (Lehet más a politika? Persze! Diktatúra! XD). Az MSZP-vel szintén nem állnak szóba, mindenki más okok miatt, de a fő indok, hogy az emberek nagy részének a hócipője tele van áprilisban is még az elmúlt nyolc év miatt velük. A Fidesznek talán szüksége sincs szövetségesekre, és az MDF-kihullásával olyan nézet sincs, ami egybevágna az övékével.
Most nézzük pártokra bontva a helyzetet:
Először is "Üdvözlet a győzőnek"! A Fidesz nem huszonkét év és tizenkét nap alatt egy 37 fős idealista ifjúsági szövetségből az ország domináns pártjává és összefogó polgári erejévé nőtte ki magát (Civil Mozgalom? Esküszöm, röhögnöm kell...). Ezt a teljesítményt kénytelenek vagyunk elismerni. Most a kezükben a lehetőség. A magam részéről örülnék egy kétharmados többségnek. Nincs sok veszteni valónk. Próbáljuk ki, milyen az, amikor nem két ellenséges erő gyengíti egymást, hanem egységesen haladunk egy irány, remélhetőleg a jobbítás szándékával.. Diktatúra, egy demokratikus erő kezében... Nem tudom, mi lesz ebből, de ez az utolsó nagy esélyük. Innen csak lefele vezetnek utak számukra. Reméljük, a népámítás mellett másra is telik majd.
"Vae victus", avagy "Jaj a legyőzötteknek". Nagyon csúnyán kikapott az MSZP, de körülbelül erre lehetett számítani. A mostani választással kapcsolatban szinte az egyetlen biztos pont a jelenleg hatalmon lévő párt bukása volt. Lehet hivatkozni a világválságra vagy Gyurcsány Ferenc kínos leszereplésére egy egyébként kiváló pártkongresszusi beszéd nyilvánosságra kerülése folytán (no lám, vannak még árulók...), de ezek csak katalizátorok voltak, hogy a helyzetet még szörnyűbbé tegyék. Az emberek nem veszik be még egyszer a vezérváltást a választás előtt, hiába duplázzuk meg. Elfogyott Horn Gyula lendülete, a pártnak nincs feje, nem tartom kizártnak a széthullást sem. Fogalmam sincs, eddig mi tartotta össze őket. Gyurcsány Ferenc volt az utolsó karizmatikus vezérük, akárhogy köpnek rá ("Az egyetlen, akitől közülük tartani kell, az a Gyurcsány nevű ember." -Orbán Viktor, 1991!). Mesterházy Atilla beszédet mondott a párt előtt a választások éjszakáján az eredményhirdetés után. Ha hihetünk a híreknek, a párt egyetlen nagy neve sem képviseltette magát mellette. Utolsó szög a koporsóba. Nem tudom, kinek mi a véleménye, de ez a tény nekem elég volt ahhoz, hogy ötven évig csak akkor szavazzak az Magyar Szocialista Pártra, ha csakis és kizárólag szélsőségesek képviseltetik magukat. A legfőbb ok, amiért részt vettem a szavazáson, az ő megbuktatásuk volt, pedig a szellemi érésem az ő hatalmuk alatt ment végbe. Változtatniuk kell, és vére valami olyasmit produkálni, aminek több köze van a baloldali eszmékhez, különben a szocialista politikai szemléletnek ebben az országban jó időre vége. Elvégre, a fő bázisuk az a korosztály, aki a leggyorsabban fogy.
Jobbhorog, egyenesen a szívembe. Én ezektől félek, meg kell mondjam. Hát a rosseb sem gondolta volna, hogy MIÉP parlamentbe kerülése és ottani leszereplése után ekkora fordulat beállhat. Számítottam a radikálisok megerősödésére, lásd előző bejegyzés. De tizenhat és fél százalék, az sok. talán azért lepett meg annyira, mert a fő támogatottsági zóna Kelet-Magyarország (az FKGP feloszlása hatalmi űrt hagyott a szarmata rónákon, különös, hogy ez még most is kiütközik), ahol ugyan vannak kapcsolataim, de nem igazán szoktam politika után érdeklődni. Elkeseredett a hangulat, és '45 régebben volt, mint '89... Szóval, maradt a jobbszél. A nyugati hatalmak már hőbörögnek a szélsőségek előretörésén. Nem tudom, mit vártak. Szlovákiában a kormánykoalíció tagjai a szélsőségesek, akik támadják az ott élő honfitársainkat. Ezek cseszegettek minket három éve a Magyar Gárdával (Melynek nevéhez eddig semmilyen erőszakos bűncselekmény nem kötődik!)? Nesztek, ez kellett? Szép volt. Ott van még a fő etnikai és egyik fő vallási kisebbség (értsd: romák és izraeliták) ellenes politika, ami egy komoly löket lehetett, azt hiszem. Tagadhatatlan, sokak szemében népszerű ez a nézet. Kommentálásnak csak ennyit:
"Bátyám, van a faluban antiszemitizmus."
" Hát az nincs, de igény vóna rá."
Ami igazán megijesztett, az a pártvezér megjegyzése volt a választások eredményeire: "Az ország kétharmada Jobbik-szavazó, csak még nem tud róla." F*sza. Szóval TE megmondod, hogy mit akarok. Hát jó, én meg addig beszélek, amíg még megtehetem. Én nem írom felül senki tudatát (ez különböztet meg tőlük), de kérek mindenkit, olvasson utána a Magyarországi Nyilas-uralomnak. Nem változtak az eszék, csak a lehetőségek. Féljünk négy évenként, nehogy folyamatosan félnünk kelljen.
LMP. Pozitív, határozottan pozitív. Közép, zöld, szóval máris szimpatizálok velük (tudtátok, hogy növelnék a benzinárakat?). De még nagyon tapasztalatlanok, bele kell szokniuk abba, hogy hogyan kell vezetni az országot, így a hatalomra kerülésük komoly zűrzavart okozott volna a politikai életben, és ez kisugárzott volna mindenre (Megéreztük volna? XD). Kisebb csoda, hogy bekerültek, remélem, tartósan maradnak; hűen az elveikhez. Őszintének tűnnek, reméljük, nem rontja meg őket a hatalom. Erre eddig még nem volt példa, de van még remény. :) Lássuk, mint tudtok kihozni hét százalékból, fiúk! A Fidesz is itt tartott tizenhárom éve. :D
MDF. Siralmas. Nem tudok mást mondani. A rendszerváltás vezető pártja nem jut be a parlamentbe. Dávid Ibolya hangja szinte sírt, amikor az eredményről beszélt, de ismét visszatért a nyugodt tartományba, amint a lemondását eszközölte. Ez nem egy hatalomra éhes vezér nyilatkozata volt. haragudtam rájuk négy éve az első forduló után mutatott gőgjükért ("Ordító egér"...), büntetést érdemeltek érte, de az országnak jót tett volna, ha maradnak. Nem hiszem el, hogy a szélsőjobbosok ennyivel többet érdemeltek náluk. Bízok a visszatérésükben, őszintén.
SzDSz. Nem találok szavakat. Az Szabad Demokraták Szövetsége reménytelen kelepcében van. Kuncze forog a sírjában, pedig él és virul. Retkes (a megnyerő nevű új vezér) az eredményeket látva kész dühkitörést vágott le egyenesen a népre irányozva. Bizony, csúnyán elárultuk a liberalizmust. Talán nem ártott volna valamit csinálni az elmúlt négy évben, vagy legalább egységes irányban haladni. A jelenlegi SzDSz nem egy párt... A liberalizmus legnagyobb veszélye, hogy ha nincs egy támadhatatlan vezér, a sok szabadelvű százfelé széled. Megtörtént, és a mélybe rántották magukkal a másik nagy rendszerváltó pártot is. Nem ártottak volna az eszmei ellenpont ellen (lásd: Jobbik.)
Négy párt... nem hiszek azoknak, akik azt mondják, haldoklik a demokrácia. Ez a parlamenti felállás az a kombináció, ami az ország népében jelenleg a legkisebb felháborodást kelti (saját benyomás). Erős centrumot képez egy önmagában is erősen centralizált párt. Orbán Viktor nem egy diktátor (Bocsáss meg, Hofi elvtárs... :'( ), a kezdetektől fogva elkötelezett a demokrácia intézménye mellett, és jelenleg ő tartja kezében a gyeplőt. Erős egyéniség (termete ellenére... XD) és jóindulatúnak tűnik. Lassan formálódik a személyi kultusza (nem diktátori sajátosság, lásd: Nelson Mandela, Martin Luther King, Mahathma Ghandi), és képes összefogni a népet. Nem azért támogatom, mert elvakult vagyok; hanem azért, mert a politikai gondolkodásomnak 70%-ban megfelelő a viselkedése. A maradék 25% népámítás és 5% aljanépi viselkedés.
Reménykedünk... Nem tudunk mást tenni. "Békés és biztonságos jövőt az emberiségnek! Mi magyarok pedig majd csak kibírjuk valahogy..." ( - Nagy 'Bandó' András)