Elfajzott világ

Üdv!

Nem hiszem, hogy a cím magyarázatot igényel. Nézzetek körül!
Látjátok, ahogy az alkohol kábulatában tántorognak az emberek? Néhányan csak bohócot csinálnak magukból, néhányan fizikailag bántalmazzák azokat, akiket védeniük kéne. Nem képesek többé boldogok lenni önként vállalt narkotikus állapotuk nélkül. Közben a szervezetük kétségbeesetten kiált, kiveti magából a mérget, de még így is marja, és évtizedek alatt el is pusztítja. Mindeközben el is vesz legalább egy évtizedet a bódult állapot, ami alatt alkothatnának, és szeretetet adhatnának a körülöttük lévőknek. nekik mégis inkább ez kell. Undorító.
És látjátok, ahogy azok, akik egy kis hatalomhoz jutnak, azonnal elkezdik kiforgatni mások zsebeit? A becsületüket készpénzre váltják, és nem képesek mértéket tartani. nekik nem elég a megélhetés, nem elég egy nyugodt, csendes élet, mesebeli gazdagságot akarnak. Hajtják magukat, amíg a szívroham el nem viszi őket. Ennyit ért. Emberek milliói pedig úgy nőnek fel, hogy az ő gazdagságukat tartják célnak, ami nélkül boldog sem lehet senki. Ilyen áron? Undorító.
Látjátok azt is, ahogy az alattuk lévők lopnak a megélhetésért. Mindenki. "Az átkos kommunizmus idején azt mondtuk: 'Lopnak itt mindent, ami mozdítható.'. Örömmel jelenthetem, ezen a problémán túlléptünk." (kópirályt: Fábri Sándor) Ez van, nincs más út. Robotolhatsz tizenhat órát naponta, magukra hagyhatod a gyerekeidet, hogy csak hétvégéken lásd őket; nem lesz elég. Hát csalj és lopj, ahol tudsz, vagy éhen halsz. Undorító.
Nézzétek, milyen (de)generáció készülődik munkába lépni! Boldogságra vágyik, és nem hajlandó érte dolgozni. Tizedéves egyetemisták, és huszonöt évesek, akik még életükben nem dolgoztak. Közben minden hétvégén buli, senkinek nincs beleszólása az életükbe, persze a számla nem az ő nevükre megy. Kihasználják mások szeretetét, és ülnek a nyakukon, amíg azoknak a gerince nem törik bele. Undorító.
Nézzétek, mit tettünk a szerelemmel! Maroknyi ember kétségbeesetten ragadja meg a neki kijelölt lény kezét, és szorítja magához, hogy megvédje ettől az őrülettől. A többiek "szabadok". bármikor hajlandóak összefeküdni bárkivel, aki felkelti az érdeklődésüket, mint az állatok. Vagy megházasodnak érdekből, ugyan minek is szenvednének érzésekkel, csakis anyagilag van értelme a házasságnak. Aztán megdöglenek ötven év múlva, és egy gránittömb marad az összes vagyonukból, amiből ötszáz év múlva remek épületkő lesz majd. Nem képesek bízni a másik nemben, ezért a sajátjuk felé fordulnak. Ez nem normális. Ha az lenne, képesek lennének szaporodni. Szerelemre szinte senkinek nincs többé szüksége. Undorító.
Nézzetek túl egy kicsit a betontengeren, amiben éltek, amíg zöldet nem láttok! De hisz érzitek! A hó egy hét alatt elolvad, akármilyen vastag legyen. Tízezer faktoros napolajatok ellenére is leégtek délben, hatszor egy nyáron. A folyók vize, amikből száz éve még biztonságos volt az ivás, bűzös méreg, semmi más, a hal is menekül belőle. A városokban megfojt a köd, ami tiszta vízpára lenne nélkülünk. Fogy a hal, pusztul a talaj, szárad a szavanna, fogy az erdő... "We kill the world." (Boney M)
Ijesztő, ugye? Példátlan, romlott világban élünk. Ennél rosszabb sosem volt. Ugye? NEM! A helyzet az, hogy mindig ilyen volt. Mesélek egy kicsit, mi volt több, mint ezerötszáz évvel ezelőtt. A helyszínünk a Római birodalom, legyen mondjuk Pannonia (nagyjából a mai Dunántúl), hogy helyben legyünk. időpont: az V. szd. eleje. A provincia, ahogy az egész római birodalom, egy nagy káosz. Az emberek vedelnek, mint a gödény, a vezetők lopnak és korrumpálhatóak, a közerkölcsök a béka feneke alatt, rablóbandák járják a környéket, akik lusták dolgozni, ezért inkább el eszik mástól, ami kell. Tőlünk délre már nincs miből hajót építeni, kiirtották az összes cédrust, a hajó nagyobb hasznot ígért, mint az erdő, az erdővel pedig eltűnt a talaj is, és maradtak a mediterráneum gyönyörű fehér sziklái. Bár nincsenek feljegyzéseink róla, valószínűleg ugyanígy nézett ki a nagy Babiloni birodalom is, mielőtt elpusztította egy szomszéda. Így hullt szét a Szovjetunió, vagy a spanyol gyarmatbirodalom is. Széthullott valami, a REND. Ez tartja az emberek életét kordában, ettől lesz valami működőképes. Amint ez megszűnik, elkorcsosulnak az emberek a természetellenes környezetben, amit önhittségükben emeltek. Ekkor jön egy kőkorszaki szellemi szinten álló horda (hunok, germánok, amoriták, afgánok), és elpusztítja, és a maga képére, természetközelire formálja világot, hogy kezdődjön minden elölről; mert idővel ők is elkezdik keresni a kényelmet, ami elkorcsosuláshoz vezet.
Hiába hoztuk léte több ezer éve a hivatást, amely figyeli elmúlt koraink hibáit, nem tanulunk belőlük. Azt hisszük, mi okosabbak vagyunk, vagy azt, hogy mindez egy fejlődés része. Nem. "Csak toporgunk, csak toporgunk, csak toporgunk, csak toporgunk csak top..." (Milan hadnagy, Magas szőke férfi felemás cipőben). A történelem ismétli önmagát, kimutathatóan ciklikus. De "A világon semmi sem tart örökké." (falfirka Pompei-ből). Mert szaporodunk. Fogynak az erőforrások, amiket felélhetünk. Nem sok ciklust bírunk már ki. Lassan megfulladunk a saját szemetünkben. De én ezt már nem érem meg. És utódokat sem fogok hagyni, hogy kitegyem őket ennek. A természet túléli. Földanya erősebb. Lehet, hogy gerincesek nélkül, de tovább fog folytatódni a földi élet. Metropoliszaink romjain fognak futkározni az új fajok. Talán lesz köztük még egy olyan ostoba, mint az emberiség. Kétséges.
Uff, én beszéltem, Szeretet és béke!

Szivatás

Üdv!

Valamiért elkapott az írhatnék. Előre elnézést kérek, ha esetleg igénytelenebbre sikeredik az irományom, most nem gondoltam át úgy, mint az előzőeket.
Az ehavi kiválasztott téma a szivatás (szándékosan rövid í-vel, mert egy külön fogalom). Hevenyészett definíció: megalázással kísért gúnyűzés valakiből. Persze nem kell annyira elrettenni a dologtól, azért vannak finomabb modulusai is. Nem ezekről fogok beszélni.
Tegnap este a húgommal beszélgettem, aki azért a maga vidám és abszolúte hippis stílusában mesélt egy keveset kedves osztálytársnőiről. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy ő is azokon a dolgokon megy át, amiken én annak idején. Mind a ketten igen gyengék vagyunk. A legtöbb szempontból ez a kifejezés illik ránk. Burokban nőttünk fel, nyugodt családi, anyagi és külpolitikai állapotok között. Soha nem kellett szembesülnünk komolyabb konfligtussal, amíg ki nem léptünk szüleink házának kapuján. Ennek eredménye a harmóniára törekvő, viszonylag gondtalan magatartás. Hálás vagyok, hogy ez így alakult, mert rengeteg boldog percet köszönhetek neki, és el sem tudom képzelni, milyen lehet azoknak az embereknek az élete, akik otthon sem találnak nyugalmat. Éppen ezért mások számára talán nem lehetnek olyan nagyok a mi problémáink, de ezt átélni azért más dolog.
A problémák természetesen ezután kezdődnek. Mert ki kell lépni a laskás ajtaján, csak elméletben teheti meg egy ember, hogy örökre ott maradjon. Egy átlagembernek iskolába kell járni, majd később munkába, és ha neadjisten barátokat is szerez, hát azok sem fogják tiszteletüket tenni nála egy bizonyos ismeretségi fokig. Ezen kívül akadnak más elintéznivalók is. Sokan vannak, ők vannak talán többségben, akik erősebbek lettek a korai pofonoktól, és talán nem is tudják, mit jelent ez egy gentlemannek vagy woman-nek (gentle ugyanis nem csak azt jelenti, hogy kedves, és gyengéd, hanem azt is, hogy puha). Gyakorlatilag minden út, ami kivezet az otthon biztonságából, egy túlélőtúra. Idővel a hatás enyhül, de a görcs igazából sosem oldódik ki teljesen a gyomorból (sosem... nagy szó ez egy húsz éves gyerektől, de tény, hogy eddig nem múlt el). Túlélőtúra, amire védelem kell: a földet bámulni a szemkontaktusok elkerülése végett, a busz függönyét magunkra húzni, néhány szünetet a vécében eltölteni, a zuhanyzóban átöltözni testnevelésre, futni, kerékpárra pattanni, hogy a sebesség szigeteljen el a környezetedtől. Mert a kinézeted és minden egyes mozdulatod a gyengeséget sugallja, és a saját keserű tapasztalataidon keresztül hamar megtanulod, hogy ehhez sokaknak nagyon jó szemük van.
Beszéltem már az önző emberekről. Az egyik alfajuk (nevezzük csak szadistának), igen humoros típus. Az ő humorában egy komoly szegmenst foglal el a gúnyolódás. Nem tagadom, mindenkiben benne rejlik ez. Rengeteg komikus (főként ennek a műfajnak talán legnagyobb múlttal rendelkező művelői, a bohócok (megjegyzés: akiket ki nem állhatok)) erősen épít erre a humorforrásra, igen nagy sikerrel. A mi szadistánk nem csinál mást, csak éppen ezt átülteti a valóságba, egy olyan embert célozva vele, aki nem fog visszaütni. (Jegyezzük meg ezt az utolsó tagmondatot, a végén fontos lesz.)
Az eszközei természetesen változatosak, az önzők minden alfajából származtathatók. Ki így, ki úgy dolgozik. Szerintem ezt mindenki átélte már, szemtanúként, áldozatként, vagy elkövetőként, nem igazán kell magyarázni. Néha még tréfából is elmegy az ilyen. A szadistát a gonoszsága különbözteti meg másoktól. Ugyanis ő nem a barátait ugratja, hanem belerúg egy fejet hajtó emberbe. Ennek lehetnek fokozatai, az utolsó a szerencsétlenek meglincselése, de ez igen ritka. Azonban az ennél kisebb vétkeket sem szabad alábecsülni. Életre szóló sebeket okozhatnak.
Azonban szegény nebántsvirágainkat sem kell félteni. Alkalmazkodnak. Evolúció. A legtöbb ember keres egy baráti társaságot, "majd a tömeg megvéd" -elven. Működik, legalábbis többnyire, azonban a beolvadás veszélyét hordozza magában, ami rendszerint meg is történik; és emberünk innentől nem számít gyengének, vagy kilógónak, tehát kilépnek a látóterünkből. De van ugyebár nekünk egy testvérpárunk, teszem azt, akikből az imént kiindultunk, aki nem tud elvegyülni, mert más. Nagyon más. Abban a világban, ahonnét ők jöttek, az ilyesmik egyáltalán nem megszokottak. Nem szokás egymást bántani a saját jókedvünk biztosítása érdekében. Naná, hogy nem értik őket, amikor a "legkisebb hülyeségen is kiakadnak". Alacsonyabb az ingerküszöb, van ilyen. Nem néz horrort és pornót nyolc évesen, nem bunyózik alsó tagozatban, nem kínoz bogarakat az óvodában, nem rúg bele a szüleibe, ezek kimaradnak. És amikor kedvenc szadistáinkban feltámad életösztönük (pubertás kezdete, addig maximum másokat majmolnak az ilyesmivel), eleve előnyben lesznek a magasabb képzettség miatt ilyen téren. "Ne vitatkozz hülyékkel, mert levisznek az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal."
Szóval mi a fenét csináljanak elszigetelten? A válasz pofonegyszerű. Megvédik vagy megadják magukat. Megtartják azt, amit addig magukkal hoztak, és megvédik; vagy éppen teljesen feladják, és átalakulnak azzá, ami az új környezetük. Érzésem szerint ez a középiskolás beavatás alatt dől el. Az alapvető emberi tulajdonságok változatlanok maradnak 14-16 éves kortól, hacsak nagy sokk nem éri az embereket. Ez a beavatás pedig ugye ennek az első próbája. Ha valaki nem járt volna még középiskolába, elmondom, miről van szó. Intézményesített szivatás. A felgyülemlett feszültségek levezetése végett a felsőbb évesek szivatják az alsóbb éveseket. Kiélik egy hét alatt, aztán nyugi van, legalábbis elvben. A kicsik pedig nem aggódnak: "Majd mi is leverjük az újoncokon később!". Sok iskolában elfogadott gyakorlat. De mit jelent ez a nebántsvirágok szempontjából, akik már megtapasztalták a különbséget maguk és a világ közt, és ennek veszélyeit is? Dönteni kell. Másra is ugyanazt a megaláztatást mérem, amit én kaptam, hogy levezessem a haragomat; vagy békén hagyom őket, és a világ bosszulatlanul bánthatott addig engem. Én nem tartom helyesnek, ha valaki, aki annyira rosszul érezte magát korábban, ebben is részt vesz. Az semmin sem változtat. Én nem szivattam senkit. De meg sem védtem egyet sem közülük. Hát, van még hova fejlődni.
És a húgom? Készül. Készül a középiskolára. És pontosan tudom, hogy neki itt nem a tananyag az elsődleges ellenfél. Nekem sem az volt, pedig teljesen máshogy tanulunk; attól még mindkettőnknek a maximumot kellett belefektetni, tehát konstans, egyenlő érték. Élned kell egy olyan világban, ami nem tolerálja azt aki vagy, és megvédeni magad. Olyan lesz az ember, mint egy sündiszló. Ha veszély jön, összegömbölyödik, kívülre a tüskéit mutatja: harag, agresszió, erő, álnokság, ravaszság, őrület(!) és minden a világon, amitől félni lehet. Visszaütünk, hogy megtörjük a zaklatásunkra irányuló kísérleteket. Viszont a sün minél jobban kimutatja a tüskéit, közben annál inkább befelé fordul. Ez nem rossz dolog. Nem hiszem el azt, hogy rossz dolog. Mert akármennyire is idegen a környezeted, találni fogsz más sünöket, akikkel összekapaszkodhatsz, és egyszerre mutathatjátok kifelé a tüskéiteket. Némelyik az ellenkező nemből alkalmas lesz rá, hogy gyerekeket vállalj vele, akiket nektek kell majd megvédenetek. Hogy újabb nebántsvirágok hajtsanak ki, akik kilépve a tüskéitekből emelt házakból ismét ezt éljék át. Így viszed tovább egy békésebb világ reményét, és szeretetre képes embereket a következő generációba, hogy meglegyen az esély egy jobb világra.
Amíg az el nem jön, hát Istenem... Még mindig hazamehetsz, nebántsvirág!