300, avagy Thermopülai Hollywoodból nézve

Üdv!

Nos, először egy címmagyarázat. A '300' egy amerikai történelmi-kaland-fantasy-izé film, 2007-ben került a piacra, rendezője Zack Snyder. Hollywood (nyugodjon békében a magyalfa-erdő, ahol a kerületet felhúzták...), mint tudjuk, az Egyesült Államok filmiparának központja, Thermopülai pedig annak a csatának a helyszíne, amelyet a film megörökít.
Hogy egy kicsit otthon érezzem magam, egy kis történelmi háttérinfó. Tehát! A legendás marathoni futás után a perzsa birodalom nem igazán mert ujjat húzni a Balkán-félszigeten elhelyezkedő görög városállamokkal (sem az északra lévő agyament thrákokkal, és makacs makedónokkal, akik százötven év múlva komoly fejtörést fognak még okozni), egészen addig, amíg az energikus, fiatal és forrófejű Xerxész nem került a trónra. Őfelsége vetett egy pillantást igencsak hiányos világtérképére, és nehezményezte, hogy ötven-hatvan városka egy zsebkendőnyi félszigeten csakúgy ellenáll a világ legnagyobb (akkoriban egyetlen) birodalmának, úgyhogy összeszedte csepp seregét (200.000 fő Hérodotosz szerint, ha a fele, az még akkor is az ismert világ lakosságának egy ezreléke), és Hellász felé vette az irányt. Útközben megkorbácsoltatta a tengert, mert elsöpörte a hidacskáját (sosem tudtam máshogy elképzelni ezt a csávót, mint egy óvodást XD), és szerény csapatával továbbhaladt, rabolva és pusztítva az útba eső területeket. A görögök érzékelték, hogy ennek nem lesz jó vége, és egy jelentős egyesített sereggel útját állták a Balkán-félszigetre vezető egyetlen sima út legszorosabb részénél, a Thermopülai(hőkapu)-szorosnál. Három napon keresztül vitézül tartották magukat: a görög phalanx a leghatékonyabb közelharci harcmodor, ha az ellenfél egy irányból tud támadni; a megerősített athéni és szövetsége flották pedig meggátolták a hátukban készülő partraszállási kísérleteket. Aztán beütött a kánya, egy áruló megmutatta a sereg hátába vezető utat. A hadsereg vezére, Leonidasz spártai király vállalta, hogy háromszáz honfitársával (no meg vagy ötszáz szövetségessel, főleg az ősellenség tébaiakkal, 'dögöljetek meg ti is, ha már nekünk muszály' elven XD) feltartja az ellenséget, amíg a sereg nagyobbik része rendezetten visszavonul. Ezzel halálra is ítélték magukat, mivel ilyen vészesen megfogyatkozva, bekerítve már esélytelenek voltak a méd lovasság, az egyiptomi harci szekerek, a szkíta íjászok és a Tízezrek tömegei ellen. Végeredményben hősi halált haltak, és bár a perzsa hadsereg egy ideig diadalmasan menetelt tovább, a görög flotta elvágta az utánpótlásukat, és amint maguk is megfogyatkoztak némileg, nagyjából egyenlő feltételek mellett összecsapott az összgörög és az összperzsa sereg Plataia-nál, ahol az utóbbi teljes egészében megsemmisült, még Xerxész barátunk is majdnem otthagyta a fogát (egy bátor hajóskapitány mentette meg, nyomában a bosszúszomjas athéni hajókkal, és Kis-Ázsiáig hajózott vele, ahol is partraszállásnál köszönetképp halálra korbácsoltatták: "Miért nem voltál gyorsabb, veszélyezteted az életem?". Tapsoljuk meg őfelségét, Xerxészt még egyszer, ellenállhatatlan uralkodói karizmájáért.) Azt a háromszázat, aki ott maradt a mai napig hősként tisztelik göröghonban.
Nos, ez az esemény ihlette meg Frank Miller képregényrajzolót, és az ő művét dolgozták át csaknem tíz év múlva ebbe a filmbe. A film meglehetősen rendhagyó, eltér a hangulata a mostanában rendezett hellén témájú történelmi filmektől (Nagy Sándor, a hódító; Trója). Ahogy a rendező fogalmazott, olyan az egész, mintha egy csatában megsérült harcos lázálmában újraálmodná elesése előtti utolsó perceit. A történet maga két fő szálon fut. Az egyikben Leonidasz király küzd hű harcosai élén a gaz ellent ritkítva; a másikban felesége, Gorgó (szabad kiröhögni szegényt) próbálja elérni, hogy ugyan segítsenek már neki otthonról is a sok népek. Mellékszálként ott van még Ephialtész, az áruló története, meg Diliosé, bár, mivel az egészet ő meséli (csak a végén tudjuk meg, ki a narrátor), nem igazán számítanám ide. A történetben patakokban folyik a vér, az ember egy pillanatig nem unatkozik, némi fekete humor is jutott bele, és nagyokat lehet szomorkodni közben, szóval egy tizennyolcas karikával megtoldva roppant élvezetes alkotás.
Hiányoltam a történelmi realitást, bár igazság szerint talán nem is vártam. A spártaiakon kívül a többi görög szinte nem is harcol. A görög hoplita vértezete egy sisakra és egy köpenyre redukálódott, még jó, hogy a pajzs meg a lándzsa megmaradt (módosítva). A perzsa sereg a csúcsok csúcsa. Halhatatlanjai krómozott fémmaszkban vonulnak fel két katanával a hátukon; páncélozott rinocérosz küzd a soraikban, Xerxész trónszékét ezer rabszolga cipeli, a hóhér szerepét pedig Yabba távoli unokatestvére tölti be.
Mindent összevetve tetszett. A két dolog amit nagyon jól eltaláltak: a spártai mentalitás ("A spártaiak nem azt kérdezik, mennyi; hanem azt, hogy merre!" -IV. Agis), és a phalanx-harcmodor (anyám, komolyan mondom, ilyet én még nem láttam, a szemléltetés jobb volt, mint bármilyen magyarázat). Ez pedig megadja a film alaphangulatát. A Spártában játszódó események nagy részét unalmasnak találtam. Szépen volt megoldva Leonidasz halála, és volt néhány fordulat, amire nem számítottam (pedig ismertem a csatát!). A befejező jelenttől mindig libabőrös leszek.
Összegzésképpen, ha a csatáról akarsz megtudni valamit, rossz helyen kopogtatsz, ha egy jó történelmi-kaland-fantasy-izé filmet szeretnél nézni, és nem irtózol a vértől, nézd meg. (Javaslat: angol szinkronnal, ha megfelelő szinten bírod a nyelvet).


"Arra menő, mondd el a Spártaiaknak, hogy pihenünk,
Ős hagyománya szerint hullt el a hősi sereg."

Szimónidész (József Attila fordítása)