Kis Zéta

Üdv!

Nos, a fejemre továbbra is hullik a novemberi eső, de "Még élek, hát nincs itt semmi baj!". Szóval alapvetően jól érzem magam, a tegnapi napomról fogok nektek mesélni, ha végigolvastok. ;)
Apám egy túrára invitált kicsit ugyan eszméletemen kívül (Másfél-két óra alvás nem mindig elég), de nekivágtam az útnak. A bringám mostanra túllépte a használható kategóriát, és immár "jó" minősítést kapott tőlem. Bár az eddigi kísérletezések és egyedi adottságai folytán kénytelen voltam átkeresztelni "Fáni-ról (amit a lengő orra miatt kapott) Vas-ra (a Vas című film lényege: öt perc üvöltözés, fenyegetés, aztán fél óra száguldás a nyeregben). Bár inkább a Trigun Eszeveszett Wash-ára hasonlít modorában és szeszélyeiben. De kezdjük megszokni egymást, és egyre jobban haladok vele. Az első hetvenöt kilométer egy álom volt. Sík terep (Mohácson mi a rosseb lenne egyéb?! Történelmi tény, hogy százezer ember ott elfér.) Aztán egy dombosabb vidék következett, de a Mecsekhez közel mi mást is várjon az ember. A lábamat mindenesetre már éreztem, amikor egyetemi városomat megpillantva felzendülhetett torkomból az "Uránváros" című átiratom borzasztóan hamis verzióban.
Egy komolyabb pihenő következett Aranyosfodorkánál, akit még virtuálisan is alig ismertem, de nagyon pozitív hatást tett rám. Tapasztalatom szerint akinek a nappalija tele van könyvekkel, az udvara pedig virágokkal, jó ember szokott lenni. Aztán irány a csúcs, ahol egy elég nagy kudarcélményem volt. Nem elég, hogy eltévedünk két kilométerre, mert nem vagyok hajlandó tíz métert visszafordulni egy tábláért, de még csak meg sem tudtam mászni a célpontot, az utolsó háromszáz méteren lefordultam a bringámról és kénytelen voltam tolni... Ez van, kezdem megszokni a helyem.
Valami szép kilátást vártam, erre egy nagy adag bozót vesz körbe egy szocreál épületet. Talán okosabb lett volna, ha a szabadságszobornál állunk meg. Ennek ellenére nem bánom hogy apám visszafordított. Legalább felmentünk.A Domborzat ezután hegyvidékire váltott, komoly vigaszt nyújtott, hogy ennek a legtetejéről indultunk, már miután megmásztuk a Kis Tubes-t (kicsi egy nagy fenét! XD ). Komlóig hullámzott a táj, mint a sinusgörbe, de a komlói magaslat megmászása után... Magam sem akartam elhinni, de egy egyenletes lejtő. Aztán elmentünk a Szászvár tábla mellett... nehéz leírni, mit jelent ez. Még nem Tolna megye, de innen ismerem az utat hazafele. Aztán a Tolna megye tábla, (Mint Besenyő Istvántól tudjuk: nem megy.) ami biztosítja, hogy bárhol látod, három órányi távolságban vagy az otthonodtól. :) Itthon lenni, pedig mindig jó, különösen, ha beleszámítjuk a finom ennivalót, az érdekes bronzmeccset, és a barátaimat MSN-en. (Nameg Kázmérkát, a tündéri új macskánkat. :D )
Így hát jó volt hazaérkezni, de egy felejthetetlen élmény volt a túra. És kezdem megszokni a rekumbensemet... Már rég tisztában voltam vele, hogy ezzel érdemes túrárára menni, ha a partnered is rekus. Igazából csodálom magam, hogy Horvátországot kibírtam mellette, látva, hogy már most mire vagyok képes. Egy ideig nem megyek vissza a hegyekbe, mert most csúnyán megsértettem őket néhány megjegyzésemmel, legközelebb is áldozatot mutatok be a mecsek isteneinek. XD összességében a túra arról szólt, hogy edzzünk egy jó adagot, én pedig bontogassam szárnyaim egy fekvőbiciklin. örömmel jelentem, Kis Zéta egyre magabiztosabb.