2010. december 27., hétfő

Pogány és szent


Üdv!

Nincs koncepcióm, hogy mit fogok most írni, a cím is ex has eredetű, egy nagyon kedves barátom egy tegnap esti gondolatából származik, ami nagyon megragadott.
A szünet nem éppen úgy telik a családom számára eddig, ahogy terveztük, de akikért aggódom, látszólag egyre jobban vannak, idővel bizonyára én is úgy leszek, ha nem, hát hamarabb szabadulok. :D (Megtévesztő a gyengesége miatt, de ez egy vicc volt. XD) Ha valaki a részletekre kíváncsi, Zéta blogján megtalálja a választ. :)
Karácsony, karácsony... sokat lehetne írni erről is, de úgy gondolom, mindenki egy kicsit el van telve már az ünneptől. Annyit azért elmondanék, hogy egy fa kivágása nélkül, néhány ágának kevssé fájdalmas elcsenésével is csodálatos karácsonyi hangulat állhat elő, idehaza leteszteltük, immár többször is. ;) Ne öljétek a fákat, legalább rituális okból ne, így is gyorsabban fogynak, mint azt megengedhetnénk magunknak. Védd a fákat (egyél hódot!; ha még valaki nem futott volna össze ezzel a nagyszerű viccel. :D).
El is felejtettem elnézést kérni a hosszú szünetért. :) Ne haragudjatok, indulatoktól és unalmas napoktól zsúfolt időszakom volt. Én ugyan még életemben nem unatkoztam egy pillanatig sem, de szerintem ti sok elfoglaltságomat unalmasnak találnátok, ezért inkább nem untatlak titeket vele.
Talán eggyel mégis, mert eléggé elgondolkodtatott. Nemrégiben önimádat vádja ért a blogom miatt, már csak ezért is esedékes volt egy hosszabb szünetet tartani; habár a vádlómnak szerintem mindegy; inkább annak örülne, ha abbahagynám, de leginkább annak, ha felakasztanám magam, ahogy ezt közölte is velem. :D Félelmetes, egyes emberek miket nem képesek a másik fejéhez vágni, ha úgy érzik, sérül a becsületük, vagy alaptalanul vádolják őket. Azt hiszem, minden embernek megvan a maga "ingerzónája" (nem hiszem, hogy létezik ez a kifejezés, innentől az emberi jellem azon részére fogom használni, ahol legkönnyebb felbosszantani valakit); és én nagyon csúnyán belenyúltam az övébe, meg kell hagyni, tudatosan, ugyanis ő is ezt tette az enyémmel (azt hiszem, minden visszatérő olvasóm tudja, nálam ez mit jelent ;) ). Furcsa dolog tud lenni a konfliktus. A következmények nagyon könnyen túlhaladják az elszenvedett sérelem mértékét. Ha nem torkollik maradandó sérülésbe, azt kell mondjam, egészséges dolognak tartom két ember közt. De meglepően könnyű maradandó sérüléseket okozni akár olyanoknak is, akiket nagyon jól ismerünk, akár szándék nélkül is. Ezért mindenkit fokozottan óva intenék mindenféle emberi konfliktustól. Nem kívánok álszent lenni, van, amikor szükségesnek tartom, vagy egyszerűen csak nem mérlegelem a szükségességét (ebben az esetben például, ha csak az említett személy és a magam viszonyát nézem, egyértelműen én voltam az agresszor), de azt hiszem, van egy határ, ahol illik megállni. Azt hiszem. Mint mindig, most sem vagyok biztos. :)
Nézeteltérések mindig voltak és lesznek. Mint a pogány és a szent között. Más az életmód, sokszor mások a célok. De, tudják úgy igazítani az életüket, hogy ne zavarják egymást. Megkímélik egymást a másik jelenlététől, ha tudják, hogy az zavaró lenne. Néhány ember közt a béke csak úgy biztosítható, ha nem találkoznak egymással. Erre mostanában kénytelen vagyok rádöbbenni. Mégis... Mind emberek vagyunk. Láthatatlan kötelékek kötnek minket össze. Vannak közös céljaink. És én... nyugodtan hajtom álomra a fejem minden este betegen is, amikor tudom, hogy egy szent és egy pogány egyszerre imádkozik az egészségemért. :)

Szeretet és béke... barátaim. :)

2 megjegyzés:

Zéta írta...

Az imáról. Manapság nagy önteltségünkben, és a tudományba vetett hitünknek köszönhetően, úgy gondoljuk, hogy jól megvagyunk ima nélkül. Ez mindaddig tart amíg egy hasonló szituációba nem kerülünk mint amibe mi kerültünk az elmúlt hetekben. Akkor hirtelen rájövünk, hogy behozhatatlan lemaradásaink vannak imádkozásból, és megértjük, hogy ha nem kérünk nem is kaphatunk semmit. Imádkozni kell évszámtól függetlenül. A gyermekkórházba bent lévő gyermekek szülei hasonlatosak a zuhanó repülő utasaihoz. Nincs köztük ateista.
A konfliktusról. Jól látod, kerülendő de nem elkerülhető minden esetben. Mégis erre kell törekedni, főként számunkra veszélyesek ezek a helyzetek, akik a saját dühüket nehezen koordinálják. De ez is tanulható, gyakorolható, és kell is gyakorolni, mert sok múlhat egy adott pillanatban fellobbant düh által kiváltott néhány másodperces cselekedeten. Akár rámehet az egész életünk.Szinte nincs olyan helyzet ami ezt megérné. Múltkor meséltem Neked a buddhisták egyik gyakorlatáról, melyben egy füzetben jegyzik azokat az eseményeket amelyek felbosszantották őket a nap folyamán, majd néhány hét múlva újra átolvassák ezt.Egy idő után már nem kell füzet, és képes az ember a történés pillanatában már a múltból szemlélni az eseményeket, és átlátni, hogy a düh, a konfliktus egyszerűen nem indokolt, mert maga az esemény nem számít semmit, nincs jelentősége, legtöbbször inkább csak nevetséges, mint bosszantó. Ha eljutsz erre a szintre egyszerűbbé válik az életed.

Atomnyul írta...

Majd az imáról is lesz egy külön bejegyzésem, legalábbis terveim szerint. :)
Nagyon kevés dolog tud felbosszantani, hozzászoktam a személyem elleni támadásokhoz. Igazából csak az tud megérinteni, ha a szeretteimet éri valami.