"Azt nemtom', de a Songokú az mindekit széccsinál!"

Üdv!

Az anime-kultúrkör populáris elemeit feldolgozó bejegyzésciklusom második bejegyzése, jelenlegi célpontom: Dragon ball. (Az előző figyelmeztetések most is élnek.) A sorozat üstökösszerű tündöklése és gyors pusztulása aa magyar rajzfilmek közül immár tíz éves emlék, a nálam fiatalabb korúak számára felidézhetetlenül régi történet. Mostanra lecsillapodtak az ellenzők, részint mert immár kulturált keretek közt megtanulták a shounen(=fiús)-animék világát is helyén kezelni, részint mert rég volt. A sok anime-mazsola azóta is úgy beszél róla, mint az anime-kultúra alapkövéről, holott japán (ferde-)szemmel nézve csak egy a sok közül. A címben szereplő idézet egy korabeli humorműsor szüleménye, egész jót nevettem rajta, de sajnos a sorozat irányába támasztott komoly ellenszenvet tükrözte és népszerűsítette.
A manga Akira Toriyama munkája, aki a maga viszonylag egyszerű stílusában egy igen hosszú és tartalmas művet hozott létre. Az anime három részre tagolódik: Dragon ball, Dragon ball Z, Dragon ball GT. Az első történet a főhős felcseperedéséről szól (tizenegy/két éves korától nagyjából húsz éves koráig), a második egy űrben játszódó Sci-fi-vé változtatja az egész sorozatot, a harmadik pedig valami meghatározhatatlan szörnyedvény, ahol kevés sikerrel megpróbálnak visszatérni az elsőhöz (ez történik, ha a mangától függetlenül próbáljuk folytatni az animét. :P) A magnát sajnos eddig csak ötven fejezet hosszan tudtam olvasni (lassan lopják, hiába...) a mozgóképes verzió részei közül nekem csak az első sorozat tetszett, úgyhogy erről fogok most írni (ezzel a rajongók többsége ellen vagyok, de őszintén az én véleményem, hogy kutyát nem érdekel a sok hülye földönkívüli, tekintve hogy milyen bűn idiótává, unalmassá és öncélúan erőszakossá teszik a sorozatot).
Lássunk némi alapvető információt, és ezek hátterét! A Dragon ball világa egyértelműen fiktív. Az épületek egy része középkori jelleget tükröz, de jelen vannak a jelenkor hatalmas városai is. A technikai fejlettség magas: az űrsiklók egy gombnyomásra előugranak egy kapszulából, a rossz fiúk gépfegyverekkel és sugárvetőkkel hadonásznak, és értelmes gondolkodásra képes androidokkal is összefuthatunk. A főszereplőink nagy része azonban mintha egy más korból származna (nem is igazán érintkeznek egymáson kívül senkivel). A főszereplőnk, Son Goku, például egyenesen mitológiai alak, méghozzá egy XVI. szd-i kínai regényből származik, ahol Sun Wukong névre hallgatott, és egy majomistenség volt, amolyan bajkeverő, aki még a halhatatlanságot is úgy lopta el magának. Itt viszont látunk egy tizenkét éves fiúcskát, aki hihetetlen tehetséget mutat a harcművészetek irányában (puszta kézzel hasítja a fát), és olyan naivitással tekint a világba, hogy az már szinte fájdalmas. Gyökereire csak majomfarka emlékeztet, na meg egy különös és veszélyes képessége, amit a telihold hív elő (keverjük egy kicsit a vérfarkasokkal kedves adaptív japán kollégák :D ) .
A cselekmény felépítése egyszerű, a hosszúsága folytán mégis sok kaland belefér. Három harcművészeti torna az alappont, az előttük illetve utánuk eltelő időben főhősünk járja a világot (az első sorozat folyamán szinte végig az ő útjait követjük), edzi magát, és segít az embereken, akik az útjába akadnak. A történetnek fontos momentuma még az úgy nevezett sárkánygömbök (magyar ford.: kristálygömbök) felkutatása, amelyekből összesen hét van, és amennyiben valaki összegyűjti őket, megjelenik a nagy sárkány, aki képes teljesíteni a megidéző egy kívánságát (szintén keleti hiedelem, mely szerint a sárkányok varázsereje a gyomrukban lévő gyöngyből származik). Az alapszerkezet így a következőképp néz ki: gömbkeresés-torna-gömbkeresés-torna-gömbkeresés-torna-lezárás. Így eléggé unalmasnak hangzik, de minden egyes tornának és gömbkeresésnek más előzménye és más tétje van, így én magam is csak utólag jöttem rá erre az egyszerű szerkezeti alapra.
Útközben renegeteg barátot szerez, akik mind-mind egyedi jó és rossz tulajdonságokkal ellátott szereplők. Az első, akivel összefut (és akivel kalandja elkezdődik), Bulma, a jó műszaki érzékkel megáldott gazdag lány, aki elhatározza, hogy egy megfelelő fiút kívánjon magának. Legjobb barátja, Krilin, aki eleinte mint riválist kezeli őt (szegény hamar elmarad főhősünk mögött),hihetetlen aranyos szereplő, aki folyamatosan a nagyképűség és az önbizalomhiány között lavíroz, de végig a jó szándék vezeti kis szemétkedései ellenére is. Kettejük közös edzője Zseniális Teknős (Muten Roshi), aki egyik oldaláról a klasszikus "harcművészmester" (az első két hónapban csak olyan feladatokat végeztet a fiúkkal, mint a tejkihordás, vagy a földművelés, amit ők nagyon utálnak, de utána örömmel tapasztalják, hogy igencsak megerősödtek ettől), másikról pedig egy osztályon felőli perverz, ami számos poént eredményez a történet folyamán. A jó öreg két alkalommal álruhába is öltözik, hogy titokban szembeszálljon tanítványaival, nehogy azok túlságosan elbízzák magukat, és lankadjon a lelkesedésük az edzésben. rengeteg szereplő feltűnik még, mint Yamcha, a jóképű harcos, aki retteg a lányoktól; Chaos, az arckifejezéseket teljesen hiányoló folyton gúnyolódó kis manó; Ten-Sin-Han, egy eleinte igencsak gonosz háromszemű harcművészeti megszállott; vagy akár 8-as, a gyáva harci robot. Ők négyen eleinte mind ellenségnek tűnnek, aztán Goku, többször legyőzésük után, baráti jobbot nyújt nekik, és lassan ők is belátják, hogy az önzésük feladása a helyes út a boldogság felé.
Persze vannak gonoszaink is. Ők többnyire a sárkánygömbök megszerzésével próbálnak világuralomra jutni (kivétel Zseniális Holló, aki a bátyjáért, és Ifjú Sátán, aki az apjáért akar bosszút állni), a jóindulatú Goku pedig valahogy mindig beléjük botlik, és megakadályozza őket ebben. Ilyen Pilaf császár, akinek két alattvalója és egy kastélya van összesen, de még azt is elpusztítja saját kétbalkezessége folytán (ő a jópofa gonoszunk). Ilyen a Vörös Szalagrend Hadserege (ki ne hagyjuk a Szalagrendet, mert beüt a kánya) is, amely hatalmas arzenállal készül parancsnoka számára összegyűjteni a gömböket, mígnem Goku puszta kézzel (na jó, van egy botja is) elpáholja őket. Idővel megjelenik Zseniális Teknős mester riválisa is, Zseniális Holló, aki jól képzett tanítványait próbálja régi riválisának tanítványai ellen hangolni, de végül is kudarcot vall. Aztán persze megérkezik az elemi gonosz is, akit egyszerűen Sátánnak neveznek, és úgy született, hogy a Mindenható kiűzte magából az összes gonoszságot, ami egy testbe koncentrálódott. Ő ugyan még elbukik, de majd a fia jelent komoly kihívást hőseink számára.
A cselekmény alatt Goku felnő. Az egész sztori köré összpontosul, és a legtöbb shuounen-animéhez hasonlóan eposz jellegű, ha szabad egy ilyen idegen műfajhoz hasonlítanom. Az egyes tornák egymástól három évre vannak, ez alatt az idő alatt mindig sokat erősödik, és rengeteg emberen segít. Mindenki irányába jóindulattal viszonyul, sokszor azt is későn veszi észre, hogy meg akarják támadni (szerencsére nem egy törékeny alkat); és a sorozat végén sátánian gonosz ellenfelét is megmenti a biztos haláltól, amivel még őt is gondolkodásra készteti, és a későbbi történetben már mint a jó oldal segítője tűnik fel. Sokszor kell mesterei tanítására hagyatkoznia, hogy túljusson a próbatételeken, és pár alkalommal eltávozott nagyapjának emlékei mentik meg az életét. Rengeteget nevet, és tudatlanságával is sokakat megnevettet (első nagyobb harcát egy autóval vívja, aminek romjai alól kibújó illetőt egészen addig ellenségesen méregeti, amíg meg nem tudja róla, hogy lány, onnantól udvarias vele). Közben persze a szerelem is rátalál, egy ijesztő külsejű de alapjában lágyszívű démonkirály roppant aranyos és csinos, bár kissé hisztis lányának képében (tizenkét évesen elígérkezik neki, és amikor a lány húsz évesen rátámad, hogy miért nem tartotta be az ígéretét, közli, hogy fogalma sincs, mi az a házasság, de ha már így alakult, persze tartja a szavát XD). Sosem cselekszik gonoszságot, ami megerősítést is nyer azáltal, hogy egy varázsfelhőn lovagol, amit csak a tiszta lelkűek tudnak megülni (rajta kívül ketten a sorozatban). Bámulatos erejét és harcművészeti tudását használja arra, hogy jobbá tegye a világot, és megvédje azokat, akik megérdemlik. Bár barátai mindig mellette állnak, élete nagy csatáit mindig egyedül kell megvívnia, és rendszerint komoly erőpróbát jelentenek neki.
A történet kiborítóan naiv, úgyhogy csak azoknak tudom ajánlani, akik szeretik ezt a stílust. A rajzolás jócskán elavult, de nekem mindig is tetszett. A humor olyasmi, mint a rajzolás. Mostanra teljesen máshol tartanak, sokkal kiforrottabb az animék világa, de még mindig nosztalgikusan tekintenek vissza erre az időszakra (ez olyasmi mint a vasútnak a gőzvonat). A közönség körében igen ünnepelt alkotásnak számított a maga korában, saját kategóriájában a Yu Yu Hakusho taszította le a trónról, az is csak jó idő után. a legfőbb kritika, ami hazánkban érte (az értelmetlen erőszak hegyekben áll), az első sorozatra semmiképp sem igaz, különösen, hogy a főszereplő homlokegyenest más irányvonalat képvisel. A másik kettő sorozatra már inkább passzol a leírás de figyelembe kell venni, hogy nem úgy kell kezelni az animéket, mint az Európában gyártott rajzfilmeket. Ez egy fontos lecke volt, és tanultunk belőle (lásd: A+ majd később Animax csatorna)
Mindenkinek köszönet, aki eddig kibírta, a következő témám semmiképp sem lesz animés. ;-)