I'm chaos incarnated!

Üdv!

Lássuk, mi jön ki, ha nincs cél. Hogy mit is jelent a cím? "I", angolul én, németül tojás, bár azt máshogy írják. "am" vagyok (aki vagyok. :P). Khaos: (nem tudom görög jelekkel leírni a szellemi hiányosságaim és lustaságom miatt számítástechnikai téren): üresség. "incarnated": emberré válva. Tehát: "Tojás vagyok, üresség emberré válva." Hogy ebből hogy jön ki az, hogy "Én vagyok a zűrzavar megtestesülése.", arról kérdezzük nálunknál kulturáltabb (távoli) testvéreinket.
És miért is káosz? Mert jól hangzik, és imádom a szavat (dunántúli akcentus! ;) ). Egyébként éppen írogatok. Mikor mit... van egy ehhez hasonló Káoszregényem (ami annyira káosz, hogy jelenleg már dráma), van egy futó sci-fi, van egy tervben lévő normálisabb regény (amennyiben a hátam mögött édesen szundikáló Aprósággal valaha belekezdek), most fejeztem be egy történelmi novellát (atomhülye), és persze folyamatosan fut három-négy kisregény, fantasztikusabbnál fantasztikusabb (ford.: képzeletbelibbnél képzeletbelibb) témákkal. Node! Mivel nem vagyok író, hanem szakképzésben lévő sírrabló, elmesélem nektek azt is, hogy... nem, az talán mégsem. Még nincs felkészülve a világ rá. Várok még vagy tíz évet, amíg kellőképpen szétesik.
Találkoztam a közelmúltban néhány régi barátommal. Ez a pincebuli nagyobb hatással volt rám, mint az akörül lezajló raikiri (villámpenge, értsd: vizsgára való készülés). Jó volt őket újra látni, és tapasztalni, hogy megváltoztak. rengeteget változtam én is azóta, és utálnám is őket kellőképpen, ha olyanok maradtak volna, mint akkor, bár az akkori nemnek sem voltak jobb barátai, mint ők. Komolyan, még részegen is aranyosabbak, mint a legtöbb ismerősöm józanon, és nem tudom, hogy ezt annak köszönhetem-e hogy kakukkfű, vagy annak, hogy záptojás. Mivel eddig túl érthető volt a bejegyzés, egy kicsit megturbózzuk:
Amennyiben ellenkező hatásfokú varjúhegy, tudható, hogy félkegyelmű rákszerzetes alapcsontkeringő sátorbuggyos mentőhelikon. Kártól mentes bukkanókat a magyar nemzetnek, részsegítésben megragadott halk törtsöprögetés. Ellenben ha meggyepesedett krumplinagykövet (szándékosan huzagolva), annyi biztos, mind meghalunk (egyszer). Kibernetikus Gazsi bátyó, hátrányos helyzetű oxigén, félelem alszik a Kittenberger lóistálló. Pótvödör és a Sátán, tisztelettel!

Na, ez történik, ha valaki túl sok abszolút humort fogyaszt. Elnézést, valami komolyabbat, mondjuk egy saját szerzeményű időmértékes verscsökevényt:

Váradi Zoltán. Ez a nevem, mit adott nékem anno
Édesapám, ki büszke férfiú, lantot penget naphosszat, ha teheti,
S édesanyám, ki gyermeket nevel hivatásában, vagy százat,
S sok kín közepette hozott engem a világra, hogy aztán
Boldogan nézzen gesztenyebarna szemekkel, amiket
Majd tőle én is megöröklök, s ezekkel kérőn nézve
Könyörgöm önöknek, higgyék már el nekem azt, hogy
Messze visszhangzó hexameter magyar nyelvünkbe simulva igenis
Ütőképes versmérték.

Na, valami ilyesmi, elnézést kérek, kicsi sántítanak a verslábaim (a teniszkönyökhöz hasonlatos költőbetegség, kópirájt: Kovács András Péter).
Nem szeretem a karácsonyt, hála égnek már vége, ismét templomba menés nélkül múlt el. Nem hiszem, hogy Istennek ez fontos lenne, de ha már más sincs rendben, akkor úgyis mindegy. Különben is, sosem tetszett z a "nyalunk az üdvösségért"-hadművelet. Most vagy jó ember akarsz lenni, vagy nem. Nem leszel jó ember, ha csak félelemből vagy jó; bár a többiek számára ettől ténylegesen jobbnak tűnsz, és pozitívabb is a hatásod. De, ha már itt vagyunk, nem tökéletesen mindegy az eszköz, ha egyszer hatás ugyanaz? De, valahol itt lehet az igazság. A baj csak a potencionalitás. Ha a szándék nem vág egybe a cselekedettel, akkor elég egy kis körülményváltozás, és a cselekedet máris megváltozik. (Példa: ha a törvény szerint a gyilkosság nem minősül bűnnek, a legtöbb ember probléma nélkül rászánja magát.) Most elgondolkodtam azon, hogy ez a jó szándék esetében is megvan-e. Általában az emberek közül kevesen törekszenek arra, hogy korlátozzák a jó szándékot, de a tapasztalat az, hogy az könnyebben utat talál (keresztényeket bújtatók, pogányokat bújtatók, alamizsnaosztók, stb.). Pozitív gondolt az én blogomon? Hm... változnak az idők.
A jó szándékot tiltó intézkedések forrása többnyire egy diktatúra. Fúj, le vele, de akkor is az. Ahogy a legnagyobb személyi biztonságot garantáló törvényeké is. A diktátor egy kivételes képességű ember, akit a nép akarata emel fel, és tart is ott. vizsgáljunk meg két ilyen mocskos népelnyomót:
Joszip Viszarionovocs Dzsugashvili (Stalin): Könyörtelen, hidegszívű, undorító ember. Milliók felesleges halála terheli a nevét. Többen sírtak az országában a halálakor, mint ahányan ujjongtak. Amit adott a népnek: rettegés, ateizmus, rend, kultúra, ipar, haderő. A magam részéről rohadtul el lennék szomorodva, ha az anyanyelvem német lenne, és hogy nem az, azt nagy részben köszönhetem neki is, meg a vérszomjas hadseregének (Persze, az Amerikai Egybesült Állatok hadserege is képes lett volna... meg felsőbbrendű angolszász intelligencia... "laposabb voltál, mint a tehénsz*r ijedtedben" (kópirájt: Hofi Géza)). Mellesleg köszönhető neki egy viszonylag közeli rokonom halála is, aki olyan régen élt, hogy már a nagymamám sem ismerte. Két generáció, és csak a harag marad, az ok már rég halott...
Peiszisztratosz: Még mielőtt az athéni állam létrehozta a nagyra becsült demokráciáját, és sugárzó pompában tündökölt (húsz másik városállam konstans kirablásával, ahogy ezt előszeretettel felejtik ki a történelemkönyvekből), kiemelkedett körülük egy kivételes képességű ember. Zsarnoknak nevezték, és halála után nem sokkal hivatalos állameszme volt gyűlölni, és megrugdosni a szilánkokra tört szobrait. Miért? Mert végre valakinek volt pofája kiállni a gazdagok ellen. Egy ember, aki a parasztok és a szegények érdekeit védte. Tényleg, maga a sátán. Szabadidejében kultúrával foglalkozott, létrehozott egy gyűjteményt, ahol a legtöbb ma létező görög irodalmi emlék fennmaradt. Rúgjunk bele a csávóba, ha véletlenül a Tartaroszba (pokol) kerülnénk, és összefutunk vele. :P
Vajon miért mindig a történelemre lyukadok ki, ha szabadjára engedem a gondolataimat? Hmm... hivatás.

Szeretet és béke!